DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Hülkenberg Maranello kapuján kopogtat

A Le Mans-győztes F1-es pilóta nem tagadja, hogy szívesen Maranellóba szerződne, de egyúttal azt is leszögezte, hogy több más csapathoz is igazolhat, ha a Ferrari nem akar két németet.

Jelen pillanatban úgy tűnik, hogy ha Kimi Raikkönen valóban távozik a szezon végén a Ferraritól, a maranellói istálló új versenyzője Valtteri Bottas és Nico Hükenberg közül fog kikerülni. Bár korábban már arról szóltak a hírek, hogy a finn versenyzőé lett az ülés, ezt olasz és finn források is cáfolták. Így is Bottas tűnik befutónak, ám nem feledkezhetünk meg arról, hogy anyagi szempontból a német sokkal jobb választás lehet, ráadásul Le Mans-i győzelme után a megítélése is igen magasra szökkent.

A ZDF-nek nyilatkozva Hülkenberg nem is tagadta, hogy szívesen igazolna Maranellóba: „Azt hiszem, a következő néhány hétben minden letisztul majd. Természetesen vannak olyan lehetőségek, melyek érdekelnek a Ferrarinak pedig senki nem mondana nemet. Sőt, be is kopogtam az ajtajukon” – árulta el a német.

hulk_autoban



Bizonyos vélemények szerint csak egyetlen dolog akadályozhatja meg ezt az átigazolást: Hülkenberg német nemzetisége, hiszen Sebastian Vettel már ott van az istállónál, s a Ferrari nem biztos, hogy szívesen foglalkoztatna két német pilótát. Hülkenberg maga is elismeri, hogy ez a tényező nem éppen az ő szerződtetése mellett szól, s azt is bevallotta, hogy más lehetőségei is vannak:

„A nemzetiség valóban nem az én esélyeimet javítja, de nem tudom, hogy ez elegendő-e ahhoz, hogy ne engem válasszanak. Mindenesetre vannak más lehetőségek is, több csapat is érdeklődik utánam. Majd meglátjuk, attól is függ, hogy alakul a többi történetszál. Mi lesz Kimivel? Mit tesz Bottas? Mindenesetre ahogy az első lépés ledől, onnantól indul a dominóeffektus.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: