DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Prost: Ne zárjuk ki, hogy kiszáll a Renault

Miközben egyre többet beszélnek arról, hogy a franciák visszavásárolják a Lotust, még mindig elképzelhető az is, hogy teljesen otthagyják az F1-et, figyelmeztetett a márka nagykövete.

Az érintettek által cáfolt pletykák szerint a Renault és a Lotus, amelynek elődje a Benetton és maga a gyári Renault alakulat volt, már a Hungaroringen megkötheti a szerződést. Ugyanakkor továbbra sem kizárt az opció, hogy a francia cég motorszállítóként marad a sportágban, mint ahogy az sem, hogy beszünteti minden Formula-1-es tevékenységét.

„Ma továbbra is elképzelhető még minden” – jelentette ki Alain Prost, a Renault nagykövete a motorsport.com-nak, akit korábban az új gyári istálló csapatfőnökeként is emlegettek. „Egészen biztos, hogy vizsgáljuk az összes lehetőséget, habár valószínűleg csak kettő van belőle. Vagy három, ha a távozásra is opcióként tekintünk. Semmi sem lehetetlen. Egy nagy gyártó gyorsan dönthet úgy, hogy más úton akar tovább haladni.”



„De nem gondolom, hogy a távozás a Renault génjeiben és érdekeltségei között szerepelne. Ott a történelem, tradíció” – emlékeztetett Prost. „A történelem mindig is nagyon fontos volt a Renault számára a motorsportban, amely mindig egy innovatív cég volt. A következő hetekben a legjobb lehetőségeket vizsgáljuk meg.” Mikor arról kérdezték, milyen komoly következményekkel járhat az F1-re nézve a távozás, így válaszolt: „Ha egy olyan konstruktőr, mint a Renault, távozni készül, az egészen biztosan nagy probléma. Ez biztos, és egyedül ennyit tudok mondani.”

Azt bevallotta, a teljesítményhiány és a Red Bull-lal elmérgesedő kapcsolata miatt a Renault nem látja túl rózsásnak jelenlegi helyzetét a Formula-1-ben. „Szerintem ez nem titok. Motorgyártónak lenni nem könnyű a Renault számára. Csak azt kell látni, hogyan alakultak dolgaink: négy egymást követő bajnoki címtől egy kemény másfél évig. Olyan, mintha minden hirtelen változott volna. Nagyon nehéz előnyt kovácsolni azokból a sorozatos címekből, ha az ember partnere olyan erős marketing terén.”

„Végeredményképp túl sok a negatív aspektus, ugyanakkor jóval kevesebb a pozitív. Normális, hogy újragondolják a pozíciójuk az F1 irányába, ugyanakkor a piacok fejlődését, magát a márkát és a teljes globális stratégiát is” – mondta Prost, akinek szavaiból arra következtethetünk, a folytatást inkább a Red Bull nélkül képzelik el.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: