DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
F1

Lewis Hamilton újabb díjat vehetett át

Újabb elismerésben részesült a kétszeres világbajnok Lewis Hamilton, aki Silverstone-ban a brit szövetség elnökétől, Rob Jonestól átvehette a Mike Hawthorn-emlékdíjat – F1-es karrierje során negyedszer.

A díjat az első brit világbajnok, Mike Hawthorn emlékére alapították, aki 1958-ban honfitársát, Sir Stirling Mosst egyetlen ponttal megelőzve ért fel a csúcsra, majd ezt követően vissza is vonult, s pár hónappal később közúti balesetben elhunyt. Egy évforduló is kötődik a mostani versenyhétvégéhez: vasárnap lesz 62 éve, hogy Hawthorn megszerezte saját maga, s ezzel együtt a brit versenyzők első világbajnoki futamgyőzelmét.

hamilton_szemuveg



A díjat minden évben az előző szezon legeredményesebb brit vagy nemzetközösségi versenyzője kapja, így Hamiltont már negyedszer tüntették ki vele: a címvédő korábban 2007-ben, 2008-ban és 2012-ben volt a korona országainak legjobbja. Ezzel Damon Hill és Jackie Stewart mellé zárkózott fel az örökranglistán, s már csak hárman vannak előtte: az egyaránt ötszörös „győztes” Button és Coulthard, valamint az a Nigel Mansell, akinél 1985 és 1992 közt csak egyszer akadt eredményesebb brit vagy nemzetközösségi versenyző.

Hamilton nyilatkozatában mintha ismét a nemesfém kupák iránti vonzódás fejeződött volna ki: „Ez egy nagyon rangos trófea, egy igazi érték hatalmas történelemmel. Ezért versenyzek, ez a legjobb, amit a győzelemért kaphatsz. Ez a serleg igazi, ez jár az erőfeszítésekért, nagyon hálás vagyok, hogy átvehettem.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: