DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
F1

Miért nem jönnek új német versenyzők?

Nemcsak az F1-es mezőnyben zsugorodik a német versenyzők közössége, de a fontos utánpótás-szériákban sem biztató a helyzet. Hazája jelenlegi legeredményesebb versenyzője, Sebastian Vettel azonban nem aggódik.

Egyesekben még elevenen élhet az emlék, hogy néhány évvel ezelőtt a mezőny milyen jelentős hányadát tették ki német pilóták: 2010-ben például heten is voltak, ennek ellenére mostanra számuk háromra csökkent: Sebastian Vettel, Nico Rosberg és Nico Hülkenberg képviselik nemzetüket.

A jelek pedig egyelőre nem arra mutatnak, hogy néhány éven belül változás történhet: a legfontosabb utánpótlás-kategóriákban (GP2 és WSR 3.5) nem találunk német versenyzőt. A DTM-ben – habár ez kevésbé megszokott útvonal a királykategóriába – akadnak potenciális jelöltek, mint a Mercedes-tartalékpilóta Pascal Wehrlein, az FIA jövőre bevezetendő szuperlicenszpontjai azonban megakadályozzák, hogy valaki ebből a szériából tegyen ugrást.



A négyszeres világbajnok, Sebastian Vettel azonban – aki a német Formula-4 védnöke, ebben a szériában szerepel Mick Schumacher – nem látja drámainak a helyzetet. „Van néhány német srác a színen, szerintem pedig normális, hogy néha többen, néha kevesebben képviselik a hazád a Formula-1-ben. Emlékszem, néhány évvel ezelőtt, az idő tájt, amikor én és Nico érkeztünk, volt vagy hat német a rajtrácson. Eléggé szerencsések voltunk, mert akadtak fiatal és tapasztaltabb versenyzőink is.”

„Emlékszem, ugyanekkor egyetlen francia versenyző sem volt, a sajtójuk pedig kesergett emiatt. Azt kérdezték, mi a titok, miért van ennyi német versenyző? Úgy gondolom, természetes, hogy a mennyiség fel-le ingadozik. Ha most megnézzük a rajtrácsot, találunk pár franciát pár év óta” – vont párhuzamot Vettel egy másik nemzettel. Franciaországot jelenleg csak Romain Grosjean képviseli, de 2013-ban még négyen voltak.

„Ez így van rendjén. Ha a 15-16 évesekre nézünk, mindjárt más a helyzet. Nyilván lehet Formula-1-es kocsit vezetni 17 évesen is, de ha a normál utat nézzük, még néhány év fejlődésre szükség van. Németországban találhatjuk egész Európa egyik legerősebb gokartbajnokságát, juniorok és seniorok között is. Seniornak 15-től úgy 18 éves korig számítanak. Ezért én nem aggódom” – summázott Vettel.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: