DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
F1

Ne új motorokat, több izgalmas versenyt

Így gondolja a Sauber csapatfőnöke, Monisha Kaltenborn, aki szerint az F1-nek végre tudatosítania kell magában: bármiféle változás történik, az mindig magasabb költségeket eredményez.

A Formula-1 résztvevői jelenleg a 2017-ben érvénybe lépő motorszabályokon dolgoznak, amelyek a jelenlegi, 2014-ben bevezetett, és három évet kapó formulát váltják majd. Eddig az tűnt a legvalószínűbb forgatókönyvnek, hogy az erőforrások alapjaikban változatlanok maradnak, de 1000 lóerőre növelik teljesítményüket. Felkavarva az állóvizet Bernie Ecclestone nemrég újabb javaslattal állt elő: a jelenlegi turbókat és V8-as szívómotorokat együtt képzelné el a mezőnyben.

Bármelyik is a helyes irány, vannak olyan istállók, akik szívük szerint semmihez sem nyúlnának. A jelenlegi V6-os motor a kiscsapatoknak tetemes összegekbe kerül, de a helyzet csak rosszabbodna, ha bármin változtatnának. „Úgy gondolom, most már végre igazán meg kellene tanulnunk – nem tudom, mennyi ideig fog tartani –, hogy minden efféle változás magasabb költségekhez vezet” – mondta Mosisha Kaltenborn, a Sauber csapatfőnöke.



„A hajtáslánccal már láttuk ezt a múltban – jelenleg ez a kiadások legfőbb meghatározója –, úgy gondolom, megengedhetőbbé kell tennünk bizonyos dolgokat, mert a Bahreinhez hasonló versenyek megmutatják, milyen izgalmasak is tudnak lenni. Elég akció volt a pályán, az emberek pedig szívesen beszélnek róla, ezt kell nekünk is megcélozni ahelyett, hogy azon törjük a fejünket, mit változtathatunk meg műszakilag, kinek van nagyobb előnye, és kinek kell többről lemondania” – beszélt arról, hogy inkább azon kell dolgozni, hogy a nézők minél több izgalmasabb futamot lássanak a pályán.

Emellett pedig az általános költségeket kellene csökkenteni. „Nem a megfelelő párbeszédek folynak most, én úgy gondolom, egyszerűen azt kell kimondanunk, hogy a költségeknek le kell csökkenniük. Mindenki veszíteni fog valamennyit, nem csupán egyetlen fél. Valaki többet, valaki kevesebbet, de végeredményben mind fogunk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: