DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
F1

Ennyire érett és tudatos az F1 zöldfülűje

A 17 éves hollandot sokan féltették az F1-es bemutatkozástól, de nemcsak pályán nyújtott teljesítményével nyűgözte le környezetét az eddigi futamokon, hanem érett nyilatkozataival is.

A Bahreini Nagydíjat felvezető csütörtöki sajtótájékoztatón Verstappent még az előző hétvége, a Kínai Nagydíj történéseiről kérdezték, amelyen néhány briliáns előzést is bemutatott, ám végül a Renault-erőforrás felmondta a szolgálatot Toro Rossójában, így kiesett. Az ifjú tehetség nyilatkozatából egy apró részletre is fény derült arról, milyen tudatosan építi fel magának fejben a versenyhétvégéket és vélhetően az egész szezont.

„Nos, először is nagyon élveztem a versenyt” – idézi az autosport.com Maxet. „Az időmérőnk nem sikerült túl jól, de ettől függetlenül tudtam, hogy jó futamunk lehet, mert az autónk és a tempónk elég erős ehhez, főleg ami a végsebességet illeti. Volt néhány jó előzésem, ezeket nagyon élveztem. Versenyről versenyre magabiztosabban mozgok együtt az autóval. Az első két versenyen még nem igazán akartam rizikót vállalni, de Kínában úgy döntöttem, itt az idő felvállalni a kockázatot és előzni néhányat” – mondta el a 17 éves pilóta. Azt hiszem, egyetérthetünk abban, hogy egy nem így nyilatkozik egy forrófejű kiskakas, és lassan elfelejthetjük a Verstappen életkorával élcelődő mémeket, mert bizony gondolkodásban az ifjonc nagyobb érettséget mutat egy-két jóval rutinosabb és idősebb versenytársánál is.

Verstappen Ericsson elleni előzése Sanghajban

Eddigi három F1-es versenyéből kettőt a Renault-erőforrások meghibásodása miatt kellett feladnia. Felmerül a kérdés: tart-e Bahreinben egy újabb motorhibától? „Kétségkívül ez az egyik legégetőbb topik a számunkra. De próbálunk nem sokat foglalkozni ezzel, és arra koncentrálni, amit mi befolyásolni tudunk: egy jó versenyt futni és megpróbálni pontokat szerezni. Úgy érzem, az autónk képes erre, és én is egyre magabiztosabb vagyok a volán mögött. Alig várom a versenyt” – tekintett előre a szahíri hétvégére Max Verstappen. 

Érdekesség, hogy a Toro Rosso eddigi tízéves F1-es története során egyszer sem tudott még pontot szerezni a Bahreini Nagydíjon, így most az ifjú hollandon és szintén újonc csapattársán, Carlos Sainzon a sor, hogy véget vessenek ennek a rossz sorozatnak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: