DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

A szombati homokvihar mindent keresztülhúzhat

Az első szabadedzés szinte felesleges volt, a lágy gumi két másodperccel gyorsabb, de minden mai adat semmissé válhat, ha homokvihar zavarja meg szombaton az F1-es mezőny munkáját - legalábbis így látják a Pirellinél.

Az első szabadedzésre ma a csapatok nem ugyanúgy tekintettek, mint más hétvégéken, hiszen az még nappal zajlott, ellenben az időmérő és a verseny már jóval hűvösebb körülmények mellett folyik majd. A Pirelli részéről Paul Hembery mondta el a tapasztalatait a pénteki nap után, rámutatva, hogy szombatra visszatérhet Bahreinbe a hét elején tapasztalt erős szél, és ha sok homok kerül a pályára, az alaposan átrendezheti a jelenleg még jól megértett helyzetet.

bahrein



„A kopás menete ma pontosan olyan volt, mint arra számítottunk, különösen a második edzésen, ami az egyetlen olyan volt, ami igazán számít. Az első gyakorláson jóval kevesebbet tanulhattunk a gumikról, hiszen 20 fokkal melegebb volt az idő” - mutatott rá Hembery.

„Az adatgyűjtés folyamata ugyan a hőmérsékletben mutatkozó eltérés miatt kissé más itt, mint a többi helyszínen, de már kirajzolódott, hogy a lágy gumik kulcsfontosságú szerepet kapnak a versenyen, hiszen két másodperccel gyorsabbak a közepes keverékeknél körönként. Azonban arról beszélnek, hogy holnapra homokvihar várható, ami nem különösebben jó hír sem a gumiknak, sem senkinek! Majd meglátjuk, mit hoz az időmérő...”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: