DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Versenypályára jön a majális

A tavasz eljöttével ismét megrendezésre kerül a szezon első nagyszabású rendezvénye a dióspatonyi Slovakia Ringen, ahol idén is a munka ünnepén gyűlik össze a benzingőzt imádó nagyközönség.

Május első napja ismét az extrém lóerő koncentráció jegyében fog zajlani, hiszen a Szlovák Gyorsulási Szövetség megrendezi az idei bajnokság második fordulóját, és egyúttal az év első összecsapásra készülnek a magyar drifting.hu sorozat gumigyilkos résztvevői is. Mindemellett a ring depója is megtelik rengeteg értékes régi és új autócsodával, emellett pedig a megszokott Subaru találkozóra is sor kerül majd.

A páros küzdelmek a pálya célegyenesében zajlanak majd, és a sorozat promótere idén is három főkategóriában írta ki a bajnokságot - Autó STREET, Autó PROFI és Motor -, melyek természetesen hajtás és hengerűrtartalom szerint további alkategóriákra osztódnak. A május 1-jei DRAG, DRIFT ÉS TUNING MAJÁLIS ismét komoly autós és motoros felhozatalt és rengeteg betétprogramot ígér.

Erejüket összemérik az egyenes futásra épített dragszörnyetegek, kihegyezett utcai autók és tuningolt kétkerekű gépek is. A tavalyi versenyre öt országból érkeztek a gyorsulás szerelmesei és páratlan vizuális és akusztikai élményt nyújtottak a lelátókról szemlélődő nagyérdemű közönségnek. Az egyenesen száguldó gépek mellett a „kilinccsel előre” autózás szerelmesei is egész napon át élvezhetik a gumifüstöt és az izgalmas drift futamokat. A nemzetközi bajnokság futamán a profi versenyzők harcolnak majd a páros döntőkbe jutásért, hogy a nap végén kiderüljön, ki Kelet-Közép-Európa legügyesebb driftere.

A POWER FEST-re évek óta jellemző extrém jármű koncentrációt hatványozni fogja a pálya depójában megrendezendő program is. A téli szünet során átépített hazai és külföldi autócsodák több kategóriában kiosztott serlegekért fognak megküzdeni, illetve hölgyek társaságában tündökölni a tüzetes bemutatók során és nem marad el a hifi rendszerek decibel mérése sem. Persze a hazai styling sorozat már messze nem csak az utólagosan kicsinosított verdákról szól, rengeteg értékes és ritka gyári autóra is lehet számítani, köztük újabb és régebbi modellekre.

Aki tehát imádja a benzingőzt, illetve a fekete, dízel erőgépekből gomolygó füstöt, a tipikus Subaru-boxerkoncertet, vagy aki élőben szeretné látni a nagy sebességgel, koordinált csúszásban zajló drift futamokat, esetleg szemügyre venni több száz egyedi négykerekű csodát, az látogasson ki május 1-jén a Slovakia Ringre.

Power fest SRing copy



 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: