DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Egyéb

Hamilton és Vettel: Tűz és víz

Amennyire hasonló az elmúlt években kettejük pályán nyújtott teljesítménye, olyannyira különbözik a két F1-es bajnok életvitele – Vettelt meg is kérdezte a sajtó erről a kérdésről.

A Formula-1 jelenlegi két legjobb formában lévő versenyzője, akik 2008 óta egy híján az összes világbajnoki címet besöpörték, Sebastian Vettel és Lewis Hamilton életvitele alapjaiban eltér egymástól – a visszahúzódó, a bulvárújságírókat a lehető legtávolabb tartó négyszeres világbajnok és a folyamatosan a címlapokon lévő bajnoki címvédő közti kontrasztről előbbit meg is kérdezte a spanyol El Pais:

szocsi_dobogo_fer



„Az életstílusom a legkevésbé sem hasonlít Hamiltonéra” – mondta Vettel. „Persze mindenki úgy éli az életét, ahogy neki tetszik. Én mindenesetre jelenleg a Formula-1-es feladataimmal vagyok elfoglalva, mivel a Ferrari még nem tart ott, ahol szeretnénk, hogy tartson” – mondta a négyszeres bajnok, akiről még az is csak véletlenül derült ki, hogy másodszor is édesapa lett.

Vettel azt is kifejtette, miért zárja el ennyire magánéletét a sajtótól: „Vannak, akik tiszteletben tartanak, de vannak, akik nem. Én egy sportoló vagyok, semmi több. Amikor a rajtrácson vagyok, a lelátók pedig tele a szurkolóimmal, nemzeti vagy ferraris zászlóval a kezükben, az egy dolog. A magánéletem viszont egy egészen másik dolog.”

„Nem kell összekötni a munkával. Legalábbis én így látom ezt.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: