DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

Mit csinál egy pilótabarátnő a futamhétvégén?

Kimi Raikkönen kedvese, Minttu Virtanen legújabb blogbejegyzéséből megtudhatjuk, hogyan tölti egy pilóta párja a futamokat és az azt megelőző napokat, sőt arra is fény derül, milyen egy nő számára egy versenyautóban ülni.

minttu



„Sok kérdést kaptam arról, hogy mit csinálok egy versenyhétvégén. Csütörtökön és pénteken általában a saját dolgaimat intézem. Barátokkal találkozok, eltöltök egy napot az aktuális városban, edzek, és ami a legfontosabb, Robinnal töltöm az időmet.”

„A szombat egy nagy reggelivel kezdődik a hotelszobánkban, utána pedig készülődök, ami általában egy órát vesz igénybe. A Ferrari egyik alkalmazottja felvesz a szállodánál és elvisz a bokszutcához, körülbelül két órával az edzés kezdete előtt. Ott felkeresem a csapat motorhome-ját, hogy láthassam Kimit a szobájában. Ezután összefutok néhány baráttal, ismerőssel, majd elfogyasztok egy hihetetlenül finom ebédet. A Ferrari saját főszakácsa ellátogat minden futamra és olasz ételeket készít a verseny előtt, alatt és után.”

minttu (3)

„Meglátogatom Kimit a szobájában és sok szerencsét kívánok neki, mielőtt beszállna az autóba. Néhány perccel a kezdés előtt elfoglalom a szokásos helyemet a bokszban. Keresztbe teszem az ujjaimat a következő órában, remélve, hogy minden jól megy majd.”

„Nagyszerű emberekkel együtt nézem a versenyt, csodálatos a csapatszellem a Ferrari családjánál. Egyáltalán nem lep meg, hogy Kimi nem akar máshol versenyezni a jövőben.”

„Az időmérő után elköszönök mindenkitől és visszamegyek a hotelbe. Robinra a bébiszitter vigyáz, amíg én távol vagyok. Várom már, hogy egy nap majd magammal vihessem a bokszutcába. Ő még mindig kicsi ehhez a nagy hangzavarhoz.”

 minttu (1)l

„Kimi néhány órával utánam érkezik vissza a szállodába. Általában eszünk valamit, aztán hamar elmegyünk aludni.”

„Vasárnap újra kimegyek a pályára, ugyanabban az időben és a napom hasonló, mint az előző. Általában feszültebb vagyok, de nem hagyom, hogy a félelem felülkerekedjen bennem. A rajt és az első kör alatt izzad a tenyerem, de utána megnyugszom egy kicsit.”

„Múlt pénteken beülhettem Kimi autójába. Tulajdonképpen nem is ültem, majdhogynem feküdtem benne. Mondtam is neki, hogy egy métert sem tudnék vezetni egy autóval, ha így kellene benne ülnöm. Azt válaszolta, hogy szerencsére nem is nekem kell vezetnek. Kétségtelenül baleset történne, ha én vezetném.”

minttu (4)

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: