DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

Több, mint 80 oldtimer a Mercedes Csillgatúrán

Hamarosan útjára indul a jubileumi Mercedes-Benz Classic Csillagtúra, mely az oldtimer modellek kétévente megrendezésre kerülő látványos felvonulása és versenye. A veterán mérnöki műremekeket ünneplő rendezvényen a résztvevők május 19. és 21. között Fótról indulva teljesítik a 420 kilométeres távot a Mátra és a Bükk érintésével. A program népszerűségét mutatja, hogy idén rekordszámú, több mint 80 oldtimert regisztráltak a rendhagyó eseményre, mely ebben az évben az AMG, azaz a legsportosabb Mercedes-Benz modellek gyártója előtt tiszteleg.

Az idei Mercedes-Benz Classic Csillagtúra jubileumának alkalmából a veterán műremekek és tulajdonosaik útja ismét az első Csillagtúra helyszínére, azaz Egerbe és annak környékére vezet. Az autók a Mátra és a Bükk szerpentinjeit népesítik be két teljes napon keresztül, miközben speciális, időre elvégzendő, úgynevezett 1/100-as feladatokat kell megoldaniuk. A látvány nem csak az autózás szerelmesei, hanem a dizájn és a sebesség kedvelői számára is különleges élményt nyújt.

 

A túra központi témája 2017-ben az 50. születésnapjukat ünneplő, sportos AMG modellek, melyek megtervezésekor a dizájn és a teljesítmény került a középpontba. Régmúltra visszanyúló sikereik nem csupán a véletlennek, hanem a tudatos mérnöki munkának és a maximális teljesítményre való törekvésnek köszönhetőek, melyeknek hála az elmúlt évtizedekben az AMG számos bajnokságon állhatott a dobogó legfelső fokára. Idén május 19. és 21. között azonban nem csak az AMG modelleket, hanem - mint minden alkalommal - magát az automobil megalkotását is ünnepli a Mercedes-Benz.

Az oldtimerek és youngtimerek rajongói május 19-én, pénteken a Fót és Galyatető közötti útvonalon találkozhatnak a remekbe szabott autókkal, majd a mezőny a Galyatető és Eger közötti, 24-es és 23-as utak felé veszi az irányt még a délután folyamán, ahonnan május 20-án Miskolc irányába indulnak tovább a résztvevők.

A legideálisabb alkalom a veterán csodák megtekintésére május 20-án, 13 óra 15 perctől a miskolci autóbemutató alkalmával kínálkozik, majd a délután folyamán 14.55 és 16.50 között Kazincbarcikán is megtekinthető a látványos mezőny, melynek résztvevőiről ezen az oldalontudhat meg többet.

A részletes programtev a leglátványosabb nézői pontokkal az alábbiak szerint alakul:

2017. május 19. (péntek)

Időpont

Esemény

Helyszín

09:15-10:45

Start

START, Fót, Jász-Plasztik Autócentrum Kft.

09:25-10:55

Ellenőrzőpont

Fót, Vörösmarty Mihály u.

09:40-11:10

Ellenőrzőpont

Veresegyház, Szent Erzsébet templom

10:10-11:40

Ellenőrzőpont

Aszód, Szent István Park

10:20-12:10

Megálló

Kartal, Kastélykert

11:45-13:15

Ellenőrzőpont

Pásztó, Deák Ferenc utca

12:25-15:00

Megálló

Galyatető

14:05-15:30

Ellenőrzőpont

Parád, Bányalaposi út

14:45-16:40

Autóbemutatás

Pétervására, Szabadság tér

15:35-17:05

Ellenőrzőpont

Sirok, Vár parkoló

 

2017. május 20. (szombat)

   
 

 

 

Időpont

Esemény

Helyszín

09:25-10:55

Ellenőrzőpont

Egerszalók, Termálfürdő parkoló

10:00-12:00

Megálló

Felsőtárkány, Faluház

11:20-12:50

Ellenőrzőpont

Miskolc-Lillafüred, Ózon parkoló

11:40-14:30

Megálló

Miskolc, Diósgyőri vár

13:15-15:00

Autóbemutatás

Miskolc, Szent István tér

14:10-15:40

Ellenőrzőpont

Sajószentpéter, Református templom

14:20-15:50

Ellenőrzőpont

Edelény, Kastélysziget

14:55-16:50

Megálló

Kazincbarcika, Egressy Béni út

15:55-17:25

Ellenőrzőpont

Szilvásvárad, Községháza

16:30-18:00

Célceremónia

CÉLCEREMÓNIA, Eger, Dobó tér

       

 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: