DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 28. csütörtök
Egyéb

Már Magyarországon is elérhető a Dakar-győztes alapmodellje

Nagy várakozás előzte meg az új Peugeot 3008 érkezését, amely a világ valamennyi régiójában látványosan fejlődő járműkategória, a C szegmens szabadidőautóinak sorát gyarapítja.

A különlegesre és az új tapasztalatokra fogékony, igényes ügyfélkör elvárásainak kíván megfelelni, igen erős ütőkártyákkal. Ezek közé tartozik a legújabb generációs, látványos Peugeot i-Cockpit®, a szemet gyönyörködtető formaterv, a hatékonyabb járműfelépítésből adódó előnyök, valamint a high-tech felszerelések garmadája, melyek birtokában az új Peugeot 3008 Crossover főszereplőként kívánja megvetni lábát a kategóriában. Egy új Peugeot szabadidőautó-kategóriát vezet be, melynek emblematikus modellje lesz világszerte. Az új Peugeot 3008 szabadidőautó lesz a legnagyobb dobás a következő párizsi autószalon Peugeot standján, ahol a bevezetését megelőzően végre megtekintheti a nagyközönség.

peugeot 3008-03



Amikor az új Peugeot 3008 bevonul a C szegmens szabadidőautói közé

Évek óta valamennyi szegmensben robbanásszerűen nő a szabadidőautók piaca. Európában a mindenkor legjelentősebb és legváltozatosabb C szegmensben a két és félszeresére nőttek a SUV-eladások 2009, a Peugeot 3008 első generációjának bevezetése óta. Azóta Európában, az összes kategóriát egybevetve, minden tizedik autó a C szegmens szabadidőautói közül talál gazdára.

A modern autózás valamennyi kritériumát, a hagyományt, a csúcstechnikát, az érzelmek és egyéni öröm forrását egyszerre megtestesítő szabadidőautó presztízst jelent a tulajdonosának, és a modern korral egybecsengő értékeket hordoz. Nemcsak az egyéni kifejezés akarata nyilvánul meg benne, hanem sikerességünk kifejezésének vágya is, hiszen mások tekintete saját értékünket tükrözi vissza. És végül: az elvágyódás, a hétköznapokból való kiszakadás, az új élmények iránti vágy is testet ölt benne, még ha ezt a járt utakról bátran letérő járművet főleg a képzelet szülte is!

A mai gépkocsivezetők az autózás új élményét várják az autójuktól. Azt, hogy a gyakran kellemetlenül hosszúra nyúlt utazás az öröm, a vezetési és a közösségi élmény ideje legyen. A géppel való kapcsolat váljon ösztönössé és hasson az érzékekre, mintha a jármű értené a benne utazók igényeit és képes volna azokhoz alkalmazkodni. Az autó nyújtson barátságos, egyéni ízlés szerint kialakítható belső teret, amely éppen olyan pihentető, mintha otthonunkban ülnénk. És melyik típus felelhetne meg legjobban ezeknek a törekvéseknek? A « Sport Utility Vehicle », a SUV, mely saját elnevezésén is túlnőve önálló arculatot teremtett.

peugeot 3008-12

Mára a gyártók ezt belátták, amit a hatalmas világpiaci kínálat is jól tükröz. A szabadidőautók kormányánál átélt élmény azonban ritkán éri el az áhított szintet. A kihívás tehát méltó a Peugeot-hoz: nem elég a szegmens bevett elemeit alkalmazni, olyan autót kell kínálni, amely egyszerre hihetetlenül egységes, modern, elegáns és intelligens.  

Az új Peugeot 3008-cal a márka már az indulástól szeretné megvetni a lábát a C szegmens szabadidőautói között egy különösen vonzó, a márka legjobb szaktudásához méltó és a kínálat felülpozicionálásának stratégiájával összhangban álló modellel. Ez utóbbi törekvés egyik legfontosabb megnyilvánulása, hogy alapfelszerelésként tartalmazza az új Peugeot i-Cockpit®-ot.

Lélegzetelállító belső stílus

Az új Peugeot 3008 szabadidőautóba beszállva mintha egy másik, izgalmas, eredeti és rendkívül igényes világba érkeznénk. A tekintetet azonnal magára vonzza a szinte futurisztikus, látványos műszerfal. A minden ízében modern egység a Peugeot i-Cockpit® legújabb kiadása: az innovatív vezetőhelyé, amely felülírta a klasszikus elődök kliséit. Az i-Cockpit a vezető örömére és fokozott összpontosítására tervezett, high-tech környezetben megvalósított vezetőhely.

A kormánykerék még kisebb lett; két lapos részt alakítottak ki rajta, alul és felül, ami jobb fogást eredményez, valamint növeli a vezető látóterét és lábterét. Az anyagok kiválasztásában és a részletek kidolgozásában –bőrrel bevont kormánykerék a második szinttől, krómbetétek, csillogó fekete berakások – megnyilvánuló gondosság magas szintű minőségérzetet és tetszetősséget eredményez.

A nagyméretű, 8 colos érintőképernyő a műszerfal közepére helyezett tabletként jelenik meg; a kapacitív technológiának köszönhetően fokozott reakciókészség és praktikusabb használat jellemzi.  A hat különlegesen elegáns zongorabillentyűt formázó kapcsoló segítségével közvetlenül és folyamatosan hozzáférhetünk a legfontosabb kényelmi funkciókhoz: rádió, légkondicionáló, navigáció, az autó beállításai, telefon, valamint a mobiltelefon alkalmazások.

A magasra helyezett műszercsoport nagyfelbontású, futurisztikus megjelenésű 12,3 colos képernyője alapfelszerelés. A műszeregység, melynek összes funkciója programozható és személyre szabható, minden olyan funkciót tartalmaz, amelyet a vezető közvetlenül a látómezejében szeretne tudni. A kormánykapcsolók segítségével elérhető öt különböző kijelzési módnak köszönhetően a vezető tetszése szerint komponálhatja meg a kijelzőt. Az érintőképernyőről elérhető « Személyes » menün keresztül számos információt megjeleníthet: navigáció, vezetéstámogató rendszerek, motorbeállítások, fedélzeti számítógép, dinamikus jellemzők stb. Az egyes beállításokat szemet gyönyörködtető animációk és képernyőváltások teszik még élvezetesebbé.

A megújult Peugeot i-Cockpit® azonban még ennél is több újítást hoz, s mivel a Peugeot egyik alapértéke a vezetés öröme, az érzékek szerepét állítja a középpontba. Az erre a célre szolgáló – a billenőkapcsolók mellett található – gombok egyszerű megnyomásával működésbe hozhatjuk az új Peugeot 3008 szabadidőautó « beépített karmesterét », az i-Cockpit® Amplify-t, amely arra hivatott, hogy szinte az összes érzékszervünket magával ragadja és ezzel még intenzívebbé tegye a vezetés élményét:

- A látást a megvilágítás intenzitásának változtatásával és a kijelzők színvilágának választási lehetőségeivel

- A hallást a zenei hangulat beállításaival

- A tapintást az ülésekben kialakított masszázspontokkal (akár ötféle masszázsprogram)

- A szaglást a parfümbefúvóval

Akárcsak a Peugeot 308-ban, a Driver Sport Pack sajátosságai különleges élménnyel gazdagítják a látást, a tapintást és a hallást.

A megújult vezetőhely az érzékek valóságos kavalkádját nyújtja a sofőrnek, aki maximálisan átadhatja magát a vezetés élményének. Kétféle stílus közül választhatnak az ügyfelek: a « Boost » hangulat a dinamikus vezetésre fókuszál, míg a « Relax » nyugodtabb környezetet biztosít a vezetéshez. Mindkettő teljes egészében egyéni ízlés szerint alakítható és azt szolgálja, hogy a vezető és az utasok felhőtlen örömén keresztül páratlanná és felejthetetlenné tegye az autóban tartózkodást.

A vezetés és az utazás közben megélt élményt szolgálja a gazdag belső kialakítás, amely jelentősen hozzájárul a kitűnő minőségérzethez és az utasteret átható modern szellemiséghez. Az anyagválasztás igényes, a kivitelezés nem ismer megalkuvást. Bőrt, szaténfényű krómbetéteket, karbon vagy textil hatású felületeket egyaránt találunk az utastérben. Lakástextilek ihlették az ajtópanelek bevonatát, a tetőkárpitot, a szélvédő-oszlopok bevonatát, sőt, még a műszerfalon futó szegélyt is, ami pedig igazán ritkán látható megoldás egy autóban: rendkívül modern és bensőséges hatást kelt.

peugeot 3008-11

Külső design

Az új Peugeot 3008 egyedülálló belső formatervével tűnik ki. A vonalvezetése jól eltalált, a tervezés minősége kimagasló, a beépített rendszerek sokat ígérnek.

Ez az érzés a külső formatervben is visszaköszön. Az új Peugeot 3008 erőteljes megjelenése az első pillanattól hatással van ránk. Ütős, és egyértelmű az üzenete: ez egy szabadidőautó. Az új Peugeot 3008 ugyanis a karosszériatípusra jellemző összes sajátos vonást felvonultatja:

- Függőleges orr-rész,

- Hosszan elnyúló, vízszintes motorházfedél,

- Magas övvonal,

- Széles védőelemek (lökhárító alsó része, kerékjárat, ajtó alsó része),

- Nagyméretű kerekek,

- Megemelt hasmagasság,

- Profilos tetőrudak (A tetősíkra simuló, hosszanti tetőrudak)

Ám az új Peugeot 3008 szabadidőautó nem elégszik meg a típusra jellemző stílusvonások egyszerű alkalmazásával. Értelemmel és érzelemmel toldja meg, precízen ügyelve az összkép egységére. Hiszen az elsődleges benyomás, amely az autóból árad, a harmónia, a kiegyensúlyozott arányok, a mértéktartó adagolás. Ihletett formavilágát a tervezők teremtő képzelete szülte.

peugeot 3008-06

Az első, függőleges rész rendkívül erőteljes, szinte vadállati erő árad a letisztult, határozott, feszes vonalakból. Az orr-részen a krómozott, csiszolt felületekkel ellátott, széles hűtőrács dominál. Közepén, büszkén trónol a harmonikus arányokkal megrajzolt, se nem túl sematikus, se nem hivalkodó oroszlán embléma. A halogén fényszórók átható vadmacska-tekintetet kölcsönöznek az első résznek. Ez a tekintet még élesebbé válik, amikor az orr-rész opcióként fénydiódás lámpákat kap. A front részt a nagyszámú széles légbeömlő tovább tarkítja. A rendkívül kifejező formavilág fokozza a biztonság érzetét, és a leplezetlen büszkeséget, hogy ez az autó az oroszlános márka családtagjainak sorába tartozik. Egy vérbeli Peugeot!

A hosszan és vízszintes elnyúló, bordázott motorházfedél robusztus megjelenést kölcsönöz az autónak. Vonala a lágyan emelkedő szélvédőben folytatódik és az első kerekek tengelye mögé fut, ami aztán kiegészül a fényszórók közvetlen folytatásában elhelyezett oldalsó krómbetétekkel. A Peugeot HX1 tanulmányból kölcsönzött oldalelem dinamikussá teszi az első oldalnézetet, és még modernebb és méltóságteljesebb megjelenéssel ruházza fel az új 3008-at.

A megemelt övvonal következtében érezhetően nő a lemezelt felületek aránya, a vonalvezetés mégis elegáns és könnyed, megnyújtja az oldalnézetet. A motorházfedél felső vonala az ajtókilincseket is magába foglaló bordában folytatódik, és úgy nyújtja az autó vonalát, hogy közben finomságot és stílust kölcsönöz. A lenyűgözően megrajzolt szabadidőautó a kiegyensúlyozott arányok miatt kevésbé tűnik masszívnak és alacsonynak, mint a versenytársak többsége. Hogyan érték el ezt a bravúrt a Peugeot tervezői? Részben a második felszereltségi szinttől opcióként igényelhető csillogó fekete tető alkalmazásával, amelyet a hátsó spoilerig futó, szériában kínált, rozsdamentes acélból készült díszcsík hangsúlyoz. A « Black Diamond » tető az autó tervezésének jelentős stíluseleme, amely még egyedibbé, dinamikusabbá, modernebbé és igényesebbé teszi a jármű megjelenését. A járművön körülfutó védőelemek, a hatalmas kerekek, a tetőrudak, valamennyi részlet a karakteresség és a kifinomultság tudós egyvelegével készült. Minden egy célra tör: kifejezetten modernné, sőt futurisztikussá tenni ezt a lenyűgöző alkotást, elkerülve a stílusteremtés nagyzoló és kényszeres zsákutcáit.

A meglepetés tovább folytatódik a letisztult és rendkívül modern vonalakkal megrajzolt belső térben. A döntött hátsó szélvédő alatt vízszintes csillogó fekete vonal foglalja magába az opális fénydiódás lámpákat, amelyek a Peugeot oly jellegzetes, éjjel-nappal azonnal felismerhető, három karomból álló fényjelzését rejtik.

Bármelyik szögből vesszük is szemügyre az új Peugeot 3008 szabadidőautót, legelőször a kimagasló minőségben elvégzett munka, a kidolgozás rendkívül magas színvonala ötlik a szemünkbe. Számos részlet hozzájárul ehhez az összképből áradó általános benyomáshoz: az illesztések pontossága, a járművön remek arányérzékkel elhelyezett krómbetétek, a karosszéria kettős árnyalata stb. Szép, átgondolt és ízléses. Külső megjelenése a piac legtrendibb szabadidőautójává teszi.

peugeot 3008-09

Vezetési öröm

A vezetési élmény terén az oroszlános márka már biztosan megalapozta a hírnevét, hiszen a « házi » tervezők sorra alkotják a vezetés élménye tekintetében élen járó modelleket, bármilyen méretben. Szabadidőautóról lévén azonban szó, a feladat nem csekély: megemelt hasmagasság, magas üléspozíció, megemelt súlypont... Ebben a járműkategóriában a vezetés élményét gyakran alárendelik a stílusnak.

Mégis, a varázslat már az első méterektők elkezdődik. Az úttartás kifogástalan, a kormányzás precíz, az út remekül érezhető, akárcsak a fürgeség és a biztonság – és mindez nyilvánvalóként van jelen. Varázslat? Persze hogy nem. Hanem a hosszú évek alatt felhalmozott tapasztalatra épülő munka, valamint a legújabb és leghatékonyabb technikai megoldások alkalmazásának eredménye.

Az új EMP2 padlólemeznek és a modell elismert dinamikai tulajdonságainak köszönhetően az új Peugeot 3008 a kényelem és az úttartás olyan szintézisét teremti meg, amely teljesen egyedülálló a C szegmens szabadidőautói között. A futóműveket az egyes motorizációk sajátosságaihoz igazították, hogy az autó-út kapcsolat valamennyi változatban méltó legyen a márka hírnevéhez. Az új padlólemez a tömegcsökkentés jótékony spirálhatásán keresztül a fogyasztás mérsékléséhez, valamint a passzív biztonság és a menetteljesítmény növeléséhez is hozzájárul.

Az új Peugeot 3008 egy hamisítatlan szabadidőautó, ám mindenek előtt egy Peugeot! És mint minden igazi SUV, birtokában van minden képességnek ahhoz, hogy terepen is megállja a helyét, ebben nagy segítségére van a továbbfejlesztett Grip Control.

peugeot 3008-15

A fokozott erőátvitelre kapcsolható rendszer a következő elemekből áll:

- optimális tapadás elérése az ötféle tapadási mód közül választva (Normál, Hó, Sár, Homok, ESP OFF), a középkonzolon található üzemmód kapcsoló;

- speciális gumiabroncs: 18’’ M+S (Mud & Snow);

- Hill Assist Descent Control (HADC): a lejtőn történő elindulást segítő új berendezés segítségével meredek lejtőn is tökéletesen és teljes biztonságban meg tudjuk tartani a járművet és annak irányát. A rendszer újdonsága, hogy igen kicsi sebességen (3 km/h) képes megtartani a járművet, így a stresszesnek mondott helyzetekben is teljes kontrollt és biztonságérzetet nyújt a vezetőnek. A funkciót a középkonzolon található nyomógombbal kapcsolhatjuk be.

Nincs más hátra, minthogy a vezető és utasai maximálisan átadják magukat az utazás élményének! Még a legrövidebb hétköznapi utak is nagyszerű élményekkel kecsegtetnek. Az új Peugeot szabadidőautó utazásra csábít, csúcskategóriás utazásra, amelyet kitűnő akusztikai komfort és számos kényelmi felszerelés szolgál, ezek többsége messze felülmúlja a piac standardjait :

- a körülölelő első ülések mindegyikéhez nyolc párnás pneumatikus masszázsrendszer rendelhető

- a hatalmas panoráma tetőt árnyékolóval és fénycsíkokkal szerelik fel

- a hifi rendszert a francia akusztika védjegyévé vált Premium FOCAL® szállítja

A felsőkategóriás FOCAL® márkával kötött kizárólagos együttműködési megállapodás értelmében a Peugeot a világon elsőként kínál járműbe opcióként, gyárilag beépített, FOCAL® technikával ellátott hifi rendszert.

peugeot 3008-04

Hatékony és takarékos motorok

A jármű architektúráján végzett munka és a súlycsökkentés meghatározó tényező a fogyasztás és a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére irányuló folyamatos erőfeszítésekben. De ez még nem minden. Az áramvonalas formaterv és a külső méretek optimalizálása kitűnő, 0,76 m2-es légellenállást eredményezett (egyes változatok esetén). Az új Peugeot 3008 hatékonyságát tovább növelik a 17 illetve 18, vagy a 19 colos, extra alacsony gördülési ellenállású gumik (205 55 R19 méretű abroncsokkal).

Az új Peugeot 3008 szabadidőautó egész Európában a hatékony és rendkívül takarékos Euro6.1 benzin- és dízelmotorok széles választékát kínálja.

A választékban szereplő összes benzinmotor best in class a saját teljesítménykategóriájában! Az 1,2 l PureTech 130 S&S változat km-kénti emissziója 115 grammtól indul, míg az 1.6 l THP 165 S&S EAT6 mindössze 129 gramm szén-dioxidot bocsát ki kilométerenként. A kínálatot a következő motorok alkotják:

- az 1.2 l PureTech 130 S&S, hatfokozatú mechanikus váltóval standard változatokban, igen alacsony fogyasztással

- az 1.2 l Puretech 130 S&S EAT6

- az 1.6 l THP 165 S&S EAT6

A 100, 120 és 150 lóerős dízelmotorok kilométerenkénti CO2-kibocsátást a BlueHDi technikának köszönhetően sikerült 100 és 121 gramm közé szorítani. Az 1.6 l BlueHDi és a 2.0 l BlueHDi értékei szintén a piac legjobbjai közé tartoznak:

- 1.6 l BlueHDi 100 S&S ötfokozatú mechanikus váltóval

- 1.6 l BlueHDi 120 S&S hatfokozatú mechanikus váltóval standard változatokban, igen alacsony fogyasztással

- 1.6 l BlueHDi 120 S&S EAT6

- 2.0 l BlueHDi 150 S&S BVM6

- 2.0 l BlueHDi 180 S&S EAT6 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: