Steward
Gellérfi-Csizmadia Gergő
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2016. szeptember 27. kedd
Autó

1773 évnyi közmunka gyümölcse

Elkészült a legerősebb, leggyorsabb és legdrágább sorozatban gyártott autó végleges verziója. A Bugatti Chiron még évekig ellenfél nélkül fogja róni az utakat.

bugattichiron02

A szuper-sportkocsit jellemző számok szinte szédítőek! Van egy W16-os motorunk, melynek hengerűrtartalma 8000 köbcenti. Ebből, a már teherautókba való méretből sikerült kisajtolni nem kevesebb, mint 1500 lóerőt, többek között turbófeltöltők bevetésével. Képzeljünk el négy, turbóval lélegeztetett négyhengeres motort összekapcsolva, melynek maximális nyomatéka szintén elképesztő: 1600 Nm.

bugattichiron01

A gyári adatok alapján a Chiron 2.5 másodperc alatt gyorsul majd álló helyzetből fel 100 km/h-s sebességre, ami már a gyorsasági motorok kategóriája egyébként. A teljesítményadatok alapján akár ennél is rövidebb időeredményre is képes lehetne az autó, de valószínű, hogy nem sikerült olyan gumit fejleszteni hozzá, amellyel jobb eredményre lenne képes.

bugattichiron_1

A formaterve nem változott sokat a korábbi skiccekhez képest, de a négytagú első lámpát még egy kicsit szokni kell. A hátulja azonban elsőre is megvett bennünket. Mi azonban biztosan nem fogjuk tudni megvásárolni. A példányszám most is limitált, 500 darab készül majd a modellből. Az ára viszont nettó 2.4 millió euró. Amennyiben a magyar áfával is felszorozzuk a vételárat, akkor máris láthatjuk, hogy a milliárdos lottó nyereményből ugyan meg tudnánk vásárolni a Chiront, de a tankolásra már nem jutna pénzünk. A fogyasztásról sem közöltek még adatot a gyár részéről, de szinte biztos, hogy az egy tanknyi üzemanyag hamarabb fog elfogyni, mint ahogy a teljes terheléstől a gumiabroncsok felrobbannának. A sikere szint borítékolható, hiszen az előrendelések során már több, mint 100 példány gazdára talált.

bugattichiron04

Olvastad már?