DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Egyéb

GAZ 13 Csajka – Nagyon más...

Egykor a baljós hatalom, az elnyomás jelképe volt, ma az orosz Drag Racing Championship-ben indul a Gaz 13 Csajka. Persze, erősen átalakítva.

A Gaz 13 Csajka az egykori „keleti blokk” állami autója volt, olyan országok pártvezetői és tisztségviselői használták előszeretettel, mint a Szovjetunió, az NDK, Bulgári, Mongólia vagy netán Magyarország. Hruscsov például előnyben részesítette ezeket a limuzinokat a ZIL-ekkel szemben, s egy minden földi jóval felszerelt példányt Castrónak is ajándékozott közülük.

gaz13csaj03



Ennek a Gaz 13 Csajkának viszont már semmi köze a kommunista matuzsálemeihez, hacsaknem annyi, hogy az orosz Drag Racing Championship-ben (RDRC) indul egy észt csapattal és pilótával. Úgyhogy az autó visszatalált az amerikai gyökereihez, hiszen eredetileg is egy amerikai típusról, az 1955-ös Packard Patricianról másolták, most pedig…

gaz13csaj

Szóval, csak a vékony „karosszériahéj” múltidéző, alatta teljesen modern versenytechnika rejtőzik. Az autó szíve egy alumínium-blokkos V8-as erőforrás, 1500 lóerős csúcsteljesítménnyel, amit egy teljesen egyedi futóművel és kétfokozatú – kifejezetten a gyorsulási versenyekhez készített – automataváltóval párosítottak. Ezzel akár 7,7 másodperc alatt teljesíti a negyedmérföldes sprintet az „öreg”, végsebessége pedig eléri a 288 km/h-t.

gaz13csaj01

gaz13csaj02

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: