Mortara és Mattias Ekström a második rajtsorba kvalifikáltak Mike Rockenfeller és Marco Wittmann mögé, ám mindketten elveszítették a helyezésüket.
Először Ekström büntetése érkezett, akit öt rajthelyes hátrasorolással sújtottak, mivel feltartotta gyorskörén Gary Paffett Mercedesét. A svédet a Q1-ben elkövetett manőveréért találták vétkesnek, amikor a gumijai melegítése közben nem figyelt a mögötte érkező riválisára. Ez végül nem volt hatással a brit eredményére, aki tovább tudott jutni a Q2-be, de a büntetés jogosságán ez nem változtatott.
Ekström így a 9. helyre sorolódott vissza, ami hamarosa nyolcadikká vált, köszönhetően a másik Audi kálváriájának. Mortara autóján ugyanis a technikai ellenőrzés során a megengedettnél alacsonyabbnak találták a diffúzor pozícióját, ami az olasz eredményének törlésével járt, így a mezőny legvégére, a 23. helyre sorolódott.

A rajtrács eleje így két helyet is előrelépett, Rockenfeller és Wittmann mögül Jamie Green, Nico Muller, Pascal Wehrlein és Marin Tomczyk fognak rajtolni.
öt helyett három Audi maradt tehát a tűz közelében, s bár a márka esélyei csökkentek, de még mindig jók ahhoz, hogy a 13:30-kor kezdődő futamon valamelyik pilótájuk megszerezze idei első győzelmüket.
A végleges rajtrács:
| 1 | Mike Rockenfeller | Audi |
| 2 | Marco Wittmann | BMW |
| 3 | Jamie Green | Audi |
| 4 | Nico Muller | Audi |
| 5 | Pascal Wehrlein | Mercedes |
| 6 | Martin Tomczyk | BMW |
| 7 | Joey Hand | BMW |
| 8 | Mattias Ekstrom | Audi |
| 9 | Miguel Molina | Audi |
| 10 | Gary Paffett | Mercedes |
| 11 | Adrien Tambay | Audi |
| 12 | Paul Di Resta | Mercedes |
| 13 | Timo Glock | BMW |
| 14 | Bruno Spengler | BMW |
| 15 | Timo Scheider | Audi |
| 16 | Maxime Martin | BMW |
| 17 | Christian Vietoris | Mercedes |
| 18 | Antonio Felix da Costa | BMW |
| 19 | Augusto Farfus Jr. | BMW |
| 20 | Robert Wickens | Mercedes |
| 21 | Daniel Juncadella | Mercedes |
| 22 | Vitaly Petrov | Mercedes |
| 23 | Edoardo Mortara | Audi |