DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 26. péntek
Túraautó

Rockenfeller Wittmann előtt a zandvoorti pole-ban

A tavalyi bajnok az idei bajnok előtt - Mike Rockenfeller 26 ezreddel csípte el az első rajthelyet Marco Wittmann orra elől a DTM kvalifikációján a hollandiai Zandvoortban. Az első hat között öt Audi végzett, így a márkának minden eddiginél jobb esélye van az idei első győzelem megszerzésére.

A pályát sok versenyző a kedvencének tartja a technikás vonalvezetés és a közeli korlátok miatt, Augusto Farfus egyenesen az utolsó eredeti állapotában meghagyott európai helyszínnek nevezte. A brazil tavaly nyerni is tudott itt, most azonban nem mentek jól a dolgok számára, már a Q1-ben kiesett Antonio Felix da Costa és három Mercedes társaságában.

 

Ezúttal ismét elég jól kirajzolódtak az erőviszonyok a három márka között. A legjobb nyolc közé a Q3-ba egyetlen Mercedes jutott be a friss F1-es tesztpilóta, Pascal Wehrlein révén, a stuttgartiak azonban itt is látványosan szenvedtek. Ehhez képest a hajráig eljutó öt Audi mindegyike az első három rajtsorban talált magának helyet, egyedül a bajnoki címet a Lausitzringen megszerző és az utolsó két futamot az egyéni tabella szempontjából tét nélkülivé tévő Marco Wittmann tudott beférkőzni közéjük, aki a második helyen végzett.

 



Rendkívül szoros volt az élmezőny, a pole ugyanis végül mindössze 26 ezredmásodperces előnnyel került Rockenfeller kezébe, és Wittmann is csak 18 ezreddel győzte le Edoardo Mortarát. Az olasz mögött Mattias Ekström, Jamie Green és Nico Müller zárja az Audi ötfős kontingensét, amelynek minden tagja a márka első idei győzelmének megszerzésére hajt majd a vasárnapi versenyen.

 

"Az előző napokban elég beteg voltam, fájt a gyomrom, így különösen jó érzés most itt lenni és a pole-ban végezni" - mondta Rocky. "Tudtuk, hogy nagyon szoros lesz, az egész bajnokság rendkívül kiélezett, ezért ha megszerezzük az első rajthelyet, tényleg büszkék lehetünk rá."

 

A verseny vasárnap 13:30-kor rajtol Zandvoortban.

 

 

Az időmérő végeredménye:

 

# Versenyző Csapat Idő Hátrány Kör
1 Mike ROCKENFELLER Audi Sport Team Phoenix 1:30.713 - 5
2 Marco WITTMANN BMW Team RMG 1:30.739 0.026 3
3 Edoardo MORTARA Audi Sport Team Abt 1:30.757 0.044 3
4 Mattias EKSTRöM Audi Sport Team Abt Sportsline 1:30.869 0.156 3
5 Jamie GREEN Audi Sport Team Rosberg 1:30.957 0.244 7
6 Nico MÜLLER Audi Sport Team Rosberg 1:30.968 0.255 7
7 Pascal WEHRLEIN gooix AMG Mercedes 1:31.063 0.350 6
8 Martin TOMCZYK BMW Team Schnitzer 1:31.904 1.191 6
9 Joey HAND BMW Team RBM 1:30.892 0.443 6
10 Miguel MOLINA Audi Sport Team Abt Sportsline 1:30.908 0.459 8
11 Gary PAFFETT EURONICS AMG Mercedes 1:30.965 0.516 7
12 Adrien TAMBAY Audi Sport Team Abt 1:30.997 0.548 7
13 Paul di RESTA AMG Mercedes 1:31.005 0.556 6
14 Timo GLOCK BMW Team MTEK 1:31.027 0.578 7
15 Bruno SPENGLER BMW Team Schnitzer 1:31.102 0.653 8
16 Timo SCHEIDER Audi Sport Team Phoenix 1:31.118 0.669 7
17 Maxime MARTIN BMW Team RMG 1:31.425 0.976 8
18 Christian VIETORIS Original-Teile AMG Mercedes 1:31.504 1.055 5
19 António Félix da COSTA BMW Team MTEK 1:31.611 1.001 7
20 Augusto FARFUS BMW Team RBM 1:31.668 1.058 7
21 Robert WICKENS FREE MANS WORLD AMG Mercedes 1:31.673 1.063 8
22 Daniel JUNCADELLA Petronas AMG Mercedes 1:31.784 1.174 8
23 Vitaly PETROV AMG Mercedes 1:33.002 2.392 8

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: