DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 26. péntek
Túraautó

A Hungaroring a BMW pályájának bizonyult

Az időmérőn és futamon is remekelt a BMW, a márka fiatal titánja, Marco Wittmann pole-ból indult és a győzelmet is megszerezte, mostantól a német vezeti a bajnokságot. Az első hat között szombaton öt, vasárnap három BMW-s pilóta végzett.

 "Büszke vagyok, hogy a DTM Hungaroringre való visszatérésen tudtam nyerni" - értékelte Wittmann versenyét, ami második sikere három futam során. "A győzelem kulcsa a rajt volt. Sikerült előnyt kiépítenem és a DRS-távolságon kívülre kerülnöm. A bokszkiállás szintén hibátlan volt. A kemény gumikon is meg tudtam tartani az előnyöm, és elhúznom a második helyezettől, majd győztesként szeltem át a célvonalat."

 

2012 bajnoka, a kanadai Bruno Spengler idén először állt dobogóra, a verseny második felében lágy gumival átgázolt riválisain és a harmadik helyig meg sem állt. "Nagyszerű érzés végre ismét a pódiumon lenni. Mókás volt átszántani a mezőnyön az opciós abroncsokkal. A gumik végig jók voltak, úgy értem, egészen a verseny legvégéig, pozíciókat tudtam nyerni azon a pályán, ahol nehéz az előzés. A balszerencsés oscherslebeni futam után most minden tökéletesen működött" - mondta a Schnitzer csapat versenyzője.

 



A BMW két újonca, Maxime Martin és Antonio Felix da Costa első pontjait szerezte a DTM-ben. Martin Spenglerhez hasonló taktikával jutott el a hatodik helyig, aminek érthetően örült, da Costa viszont épp ellenkezőleg, nem elégedett nyolcadik helyével. Eddig minden futamon esélyes lehetett volna a dobogóra, mégis csupán összesen 4 pontot tud felmutatni. "Az autót igazán nehezen lehetett vezetni az első szakaszban az opciós gumikon, próbáltam olyan kevés időt veszíteni, amennyit csak lehetett. A bokszkiállás után a keményeken egészen jól mentem, de Mortarával kellett harcolnom, emiatt időt veszítettem. Az utolsó kör utolsó kanyarjában aztán Jamie Green tolt le teljesen a pályáról. Ennek ellenére a pontoknak örülök" - nyilatkozta a portugál.

 

Nyolcadik helyével még mindig sokkal jobban járt, mint Timo Glock, aki a második rajtkockából nagy reményekkel indulhatott el, és Edoardo Mortarával hatalmas csatákat vívtak a dobogóért, ám aztán minden rosszul sült el. "Nagyon nagy csalódás volt ez a verseny. Mortara mögött veszítettem el a futamot, aki kétszer is nekem jött, és úgy előzött meg, hogy leszorított a pályáról. Aztán mindenki megelőzött az opciós gumikkal, az Audik mind nekem ütköztek. Próbáltam harcolni a helyért, de az utolsó körön mindennek rossz vége lett" - mondta Glock, aki Nico Müllerrel ütközött, és végül a 19. helyen ért csak célba.
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: