Már Hockenheimben elhangoztak panaszok, amelyek úgy vélték, a 90 perces egyetlen szabadedzésből, háromszakaszos időmérőből és nagyjából egyórás futamból álló formátum - kiegészítve bokszkiállások gyakorlásával és próbarajtokkal péntek délután - túlságosan kevés.
"Manapság úgy érkezel meg, hogy az autód be van állítva, és nagyjából azzal is fogsz versenyezni" - fogalmazott a 2005-ös bajnok Gary Paffett az Autosportnak. "Kevés idő van változtatásokra és javulásra. Amire szükség lenne, az egy 60 perces edzés pénteken. És akkor éjszaka tudnánk változtatni a beállításokon. Sajnos ehelyett szombaton ülünk először az autóba, az időmérő pedig ugyanezen a napon van."

Timo Glock osztja a brit álláspontját, de nem csak a versenyzői szempontot emelte ki: "Többet kéne vezetnünk, mivel a nézők emiatt jönnek el. Azért jönnek, hogy akciót lássanak, nem bokszutcában álló autókat. Én sem azért vagyok itt, hogy a bokszban álldogáljak, és több időt töltsek marketingtevékenységgel, mint az autóban. Vezetni vagyok itt. Ezt meg kéne változtatni a jövőben."
Az Audi kétszeres bajnoka, Mattias Ekström sajátos elképzelést vázolt fel. "Nem lenne bajom a kétnapos versenyhétvégével, de úgy, hogy az időmérő és verseny is szombaton lenne. Tíz verseny egész évben meglehetősen korlátozott. Sokkal többet el tudnék tűrni. Ennyi túl kevés."