DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 26. péntek
Túraautó

DTM: A csalódott versenyzők

A Mercedes Christian Vietoris és a kaotikus időjárás segítségével győzelmet szerzett Oscherslebenben, így bőven lehet okuk az örömre, különösen annak tekintetében, hogy technikailag még egyértelműen le vannak maradva a riválisoktól. Mások viszont - mint Marco Wittmann, Jamie Green vagy Adrien Tambay - nagyon bíztató részeredmények után távoztak üres kézzel a második helyszínről.

A 24 esztendős Marco Wittmann a hockenheimi szezonnyitón mutatott dominanciája után erősnek tűnt Oscherslebenben is, Miguel Molina időmérőről való kizárása után pedig a pole pozícióból indulhatott. Sokakban már ekkor felsejlett egy lehetséges duplázás képe. Wittmann ezt csak megerősíteni tudta azzal, hogy a verseny elején az élen maradt és kézbe vette az irányítást. Az első biztonsági autós fázis után azonban a nedves aszfalton száraz gumikkal közlekedő Gary Paffettet meggondolatlanul próbálta megelőzni, és kisodródott a pályáról. Számos pozíciót veszített, amelyet tetézett egy technikai probléma - a bokszba állt, csapata viszont körhátrányban visszaküldte a pályára. 44 kör alatt bemutatta, hogyan lesznek az elsőkből utolsók.

 

"Jól kezdődött a verseny, de végül nagyon-nagyon balszerencsés lett. Az első etappal elégedett voltam, el tudtam szakadni mindenkitől. Az esőgumikon is jól ment minden, egészen az első biztonsági autós periódusig. Elrontottam a fékezést, amikor Gary Paffettet próbáltam előzni az újraindításnál, és pozíciókat vesztettem. Később a sebességek rakoncátlankodtak, ezért nem tervezett kiállást kellett végrehajtanom. A boldogságot és balszerencsét néha csak egy vékony vonal választja el" - nyilatkozott a verseny után filozofikusan Wittmann.

 



Az Audi talán álmában sem gondolta volna, hogy a Mercedes előbb fog futamgyőzelmet szerezni, mint ők. Pedig ez történt: az első két versenyt a BMW és a stuttgarti rivális nyerte meg, az Audinak mindkét alkalommal a második és harmadik helyek jutottak. De míg Mike Rockenfeller a bajnokság új éllovasaként ünnepelt a dobogón, a négykarikás gyártó más versenyzői nagy adag keserűséggel távoztak a futamról. Jamie Green parádézott az esőben, egy ízben nyolc másodperccel vezetett. A kötelező kiállásnál azonban a rossz taktika mellett voksolt - a lehető legtovább elhúzta, ahelyett, hogy minél előbb kiállt volna -, de még ezután is gyorsnak bizonyult, értékes pontokat menthetett volna, de a kavicságyban ért véget futama.

 

"Ez egy hosszú történet. Jó volt a tempóm, hatalmas előnyt tartottam fenn. A safety car összerázta a mezőnyt, de ismét sikerült meglépnem, aztán ki kellett jönnöm a kötelezőre. Száraz gumikat választottam, ami jó döntésnek bizonyult. Megelőztem Paffettet és Tomczykot, már Miguel Molina nyomában loholtam, amikor elvesztettem az autó hátulját. Rendkívül fájdalmas az utolsó körben kiesni. De a sebesség, amit mutattam, igencsak biztató a jövőre nézve."

 

Adrien Tambay az eddigi időmérőkön remekelt, az Abt Audi fiatal franciája pedig a versenyen is dobogós helyen csatázott egészen addig, amíg szintén a rossz boksztaktikát nem húzta meg. Egyetlen ponttal vigasztalódhatott - volna, de szavaiból kiderül, a pont cseppet sem vigasztalja.

 

"Még mindig nem tudok kibékülni vele! A második helyről indultam, aztán a biztonsági autó után tizedik pozícióban találtam magam. Nagyon csalódott vagyok. Ismét dobogó lehetett volna. De legalább kétszer egymás után pontot szereztünk. Továbbra is a legjobbra kell törekednünk, és a szerencsében reménykedni a következő alkalommal."

 

A kétszeres bajnok Timo Scheider nem csupán Oscherslebenben, hanem már Hockenheimben is a dobogóért csatázott. Neve mellett mégis csupán egy hetedik és kilencedik helyezés áll. "Csalódást keltő eredmény! Ugyanaz történt, mint Hockenheimben, ennek pedig nem lehet örülni. A biztonsági autós periódusok tönkretették a versenyeket. Értékes pontokat szereztünk, de nem ezt akartam. Legalább a kellő sebességünk megvan."

 

Egy negyedik audis, Miguel Molina ígéretes versenye nem vasárnap, hanem már szombaton megpecsételődött. A spanyol uralta az edzéseket és a pole pozíció is övé lett, egészen addig, míg a technikai ellenőrzés után szabálytalan hátsó szárnya miatt kizárták. Az utolsó helyről indulva már a negyedik körben pontszerző volt, végül a hatodik pozícióig kapaszkodott fel. Ez jóval kevesebb, mint amiről valószínűleg a szombati időmérő után még álmodott. Némiképp meglepő módon azonban a spanyol elégedetten nyilatkozott.

 

"Számomra ez egy jó verseny volt. Sajnos a legvégéről kellett indulni. Onnan felkapaszkodni a hatodiknak ezen az őrült versenyen egy szép teljesítmény. összességében boldog vagyok ezzel a jó versennyel, és remélhetőleg Budapesten is ugyanilyen gyors leszek" - fogalmazott Molina.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: