Pontosan a futam kezdetére az Oschersleben-i pálya felett elkezdett esni az eső. Azok a pilóták, akik a hagyományos, keményebb gumiabroncsokkal kezdték a versenyt, egyre inkább veszítettek helyezésükből, ahogyan a pálya felülete egyre nedvesebb lett. Ezek között volt Mike Rockenfeller is, aki a 19. helyre csúszott vissza. A csapat döntése, hogy a címvédő bajnokot korai bokszbeállásra hívják, szerencsés lépésnek bizonyult. Miután a biztonsági autó - összességben háromszor - bejövetele is segítette a tavalyi bajnokot, Rockenfellernek sikerült visszaszereznie az elvesztett helyeket, és a futam végén szorosan, másodikként 0,675 másodperccel lemaradva ért célba a győztes Christian Vietoris mögött.
"Kaotikus verseny volt"- mondta Rockenfeller a futam után. "Hagyományos gumikkal kezdtem és a futam elején az időjárási körülményeket figyelembe véve ez nem volt jó választás. Úgy tűnt, hogy számomra a versenynek vége. Ãm a Phoenix csapat ekkor kiváló döntést hozott, és pontosan a megfelelő pillanatban rendelt be engem a bokszba gumicserére. Még a győzelem is lehetséges lett volna, de a második hely is jó eredmény. Nagyon sok pontot szereztünk, és összetettben megszereztük az első helyet. Nagyon sikeres nap volt számunkra. Nagy-nagy köszönet az Audinak és a Phoenix csapatnak!"
Az Audi Sport Abt Sportsline csapat versenyzőjével Eduardo Mortaraval az Audi két pilótája volt a dobogón, ugyanúgy mint két hete a szezonnyitó versenyen Hockenheim-ben. Az olasz versenyzőt a hektikus kezdeti szakaszban Pascal Wehrlein meglökte, megpördült és visszaesett a 21. helyre. A kötelező bokszkiállását Mortara is előrehozta, és a Vietoris-szal és Rockenfellerrel folytatott elszánt küzdelmet követően feltornázta magát a harmadik helyre.
Nagyon látványos "visszatérést" mutatott be Miguel Molina is, aki az Audi Sport Audi RS 5 DTM volánja mögött visszamenőlegesen vesztette el a magabiztosan megszerzett pole pozícióját szombaton, miután megsértette a technikai szabályzatot, és a versenyt az utolsó helyről kellett kezdenie. A leggyorsabb versenykör eredményével és a hatodik hellyel a spanyol pilóta megerősítette szombati teljesítményét.
A futam tragikus hőse Jamie Green volt, aki az Audi Sport Team Rosberg csapatának Hoffmann Group Audi RS 5 DTM versenyautójával utolérhetetlen volt, a tízedik helyről küzdötte föl magát az élre, és több mint tíz másodperces előnyt szerzett, amit aztán a későbbiekben a biztonsági autó bejövetelei miatt elveszített. Végül is Green kockáztatott, áttért a slim gumikra, de az utolsó körnél megcsúszott, és elvesztette a lehetséges hetedik helyet.
Adrien Tambay-val (Playboy Audi RS 5 DTM) és Timo Scheiderrel (AUTO TEST Audi RS 5 DTM) együtt Jamie Green biztosította, hogy a verseny nagy részén az első, a második és a harmadik helyen Audi volt. A biztonsági autó bejövetele az ő számukra is tönkretette a versenyt. A hetedik (Scheider) és a tizedik (Tambay) hely csupán apró vigasz nekik.
A 13. helyen végzett Mattias Ekström (Red Bull Audi RS 5 DTM), a 16. helyen Nico Müller (Audi Financial Services Audi RS 5 DTM) nem szereztek pontot.
Dr. Wolfgang Ullrich, az Audi versenyigazgatója elmondta, hogy a Német Túraautó-bajnokság hívei, szurkolói nagyon sok eseményt láthattak: elszánt páros versenyeket, kicsúszásokat, előzési manővereket és hazardírozást, ami a végén azokat jutalmazta, akik különösen nagy kockázatot vállaltak. Mike Rockenfellerrel és Edo Mortara-val mi szerencséseknek bizonyultunk, míg mások sajnos nem részesültek elismerésben, noha igazán jól teljesítettek a versenyben. Az Audi RS 5 DTM pedig ezen a hétvégén igazán remek teljesítményt mutatott!
"Ez egy őrült verseny volt, váratlan végkifejlettel" - mondta Dieter Gass, az Audi Sport DTM vezetője. "Amikor nekünk van a leggyorsabb autónk a mezőnyben, amikor három autónkkal az élen mi vezetünk hosszú időn át és több, mint tíz másodperces előnyünk van, akkor nyilvánvaló, hogy egy kicsit elszomorító, hogy végül is csak a második és a harmadik helyeket szereztük meg. Ãm a mai nap egyfajta lutri volt, ami azoknak kedvezett, akik a legnagyobb kockázatott vállalták. Óriási, hogy ismét két pilótánk volt a dobogón, és az összetett versenyben megszereztük az első helyet a pilóták, a gyártók és a csapatok esetében is. A versenynek két tragikus hőse is volt: Jamie Green, aki ma az esőben utolérhetetlen volt, de a végén mégis elismerés nélkül maradt. Ráadásként itt van Miguel Molina, aki a leggyorsabb kört tette meg. Ha nem az utolsó helyről indult volna, akkor bizonyára sokkal jobb eredményt ért volna el, mint a hatodik helyezés. Molina az idén rendkívül gyors."- mondta Dieter Gass.