DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 26. péntek
Túraautó

DTM: A győzelem semmit nem oldott meg a Mercedesnél

Christian Vietoris ugyan nagyszerű győzelmet aratott a DTM hétvégi oscherslebeni fordulóján, de a Mercedes tudja, ez még koránt sem jelenti azt, hogy felülkerekedtek problémáikon.

Miután a szezonnyitón egyetlen autójuk sem végzett az első tíz között, a stuttgarti márka alacsonyra helyezte az elvárásait a következő futamokra, és minden erejét a felzárkózásra fordította. Senki nem számított arra, hogy a második futamról győztesként távozhatnak majd, pedig pontosan ez történt, amikor a nagyszerűen taktikázó Vietoris első sikerét aratta a sorozatban az esős körülmények között.

 

A Mercedes DTM-főnöke, Wolfgang Schattling azonban tudja, hogy hiba lenne messzemenő következtetéseket levonni ebből az eredményből.

 

"Nem szabad, hogy elragadtassuk magunkat a hirtelen jött siker hatására" - intett. "Ez egy megérdemelt győzelem volt, hiszen a csapat mindent megfelelően csinált. Minden gyártó és csapat ugyanazokkal a körülményekkel találta magát szembe, és mi hoztuk ki belőle a legtöbbet. Egyszerűen tökéletes volt. Ha pedig valamit jól csinálunk, ennek a tetejében pedig egy kicsi szerencsénk is van, akkor teljes mértékben megérdemelt a győzelem."

 

"Ám ez még nem jelenti azt, hogy ugyanebben a pozícióban fogunk majd állni a harmadik fordulón, Magyarországon is. Dolgozunk az ügyön, próbáljuk utolérni a többieket, és végül ezt meg is fogjuk tenni. Nem jelenthetjük ki, hogy ez heteken belül meg fog történni, de reméljük, hogy nem lesz hozzá szükség hónapokra."

 



A szakember nem zárta ki annak lehetőségét, hogy a BMW és az Audi befogásának érdekében a csapaton kívülről igazoljanak további alkalmazottakat.

 

"Az első lépés az, hogy kielemezzük, mi siklott félre. A második lépés annak felderítése, hogy mit tehetünk a probléma helyrehozása érdekében. A harmadik, hogy a megfelelő embereket helyezzük a megfelelő pozíciókba, a negyedik pedig, hogy ha szükséges, kívülről szerződtessünk szakembereket" - mondta Schattling annak fényében, hogy a Mercedes nemrég menesztette a HWA csapat technikai igazgatóját, Gerhard Ungart.

 

  "Ha az első három lépés után megtaláljuk a megoldást, akkor megejtjük az átszervezést, és nincs szükségünk további alkalmazottakra. De ha a probléma továbbra is fennáll, akkor haladunk tovább."
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: