A tavalyi évadhoz hasonlóan a HWA és Mücke istállók látják el a Mercedesek felkészítését. A Mücke két pilótát vállal el, akárcsak tavaly, mivel azonban a kontingens összlétszáma hatról hét főre nőtt, a HWA már öt versenyzőről gondoskodik. Ezzel ők lesznek a bajnokság legnépesebb csapata.
Az előző idényben a HWA versenyzője volt Gary Paffett, Christian Vietoris, valamint Robert Wickens, ők a helyükön maradnak, akárcsak Daniel Juncadella, aki 2013-ban a Mücke Motorsport színeiben mutatkozott be. Csapattársa Pascal Wehrlein volt, akit idén áthelyeznek a HWA népes kötelékébe. Paul di Resta a HWA-val tér vissza, amellyel 2010-es bajnoki címét nyerte meg, korábbi F1-es riválisa, Vitalij Petrov pedig Wehrlein megüresedett helyét veszi át.

A másik két gyártó már korábban nyilvánosságra hozta, melyik versenyző melyik együttesben fog indulni. Az Audi három csapat, a Phoenix, Abt és Rosberg között osztotta el versenyzőit 2-4-2-es felállásban, a BMW négy csapatot indít, mindegyiket egy-egy párossal.
| Audi | Audi Sport Team Phoenix | Mike Rockenfeller |
| Timo Scheider | ||
| Audi Sport Team Abt | Mattias Ekström | |
| Miguel Molina | ||
| Edoardo Mortara | ||
| Adrien Tambay | ||
| Audi Sport Team Rosberg | Jamie Green | |
| Nico Müller | ||
| BMW | BMW Team RMB | Augusto Farfus |
| Joey Hand | ||
| BMW Team Schitzer | Bruno Spengler | |
| Martin Tomczyk | ||
| BMW Team MTEK | Timo Glock | |
| Antonio Felix da Costa | ||
| BMW Team RMG | Maxime Martin | |
| Marco Wittmann | ||
| Mercedes | HWA Team | Christian Vietoris |
| Paul di Resta | ||
| Gary Paffett | ||
| Robert Wickens | ||
| Pascal Wehrlein | ||
| Mücke Motorsport | Daniel Juncadella | |
| Vitalij Petrov |