A müncheni autógyár 2012-ben tért vissza a Német Túraautó-bajnokságba, ahol az elmúlt mindkét évben meg tudták nyerni a konstruktőri címet, ráadásul első szezonjukban az egyéni trófea is hozzájuk került Bruno Spengler révén.
A BMW Motorsport elnöke, Jens Marquardt rámutatott, az M4-es kódjelű modelljükön különös figyelmet fordítottak az aerodinamikai hatékonyságnak.
"Számomra a BMW M4 jelenti az abszolút csúcsot. Fantasztikusan néz ki, és az első tesztjeinken is jó benyomást tett ránk. A fejlesztése már akkor javában zajlott, mielőtt elődje, az M3 tavaly teljesítette volna utolsó versenyét" - mondta.

"A siker és bukás között a legkisebb részlet is dönthet, ezért nagy odafigyeléssel alakítottuk ki a megnyújtott motorháztetőt, az aerodinamikailag hatékonyabb visszapillantó-tükröket és az áramvonalas tetőt."
Az autó először Magyarországon gördül majd a nyilvánosság elé, hiszen március 31. és április 3. között a Hungaroringen tartják majd a DTM első hivatalos tesztjét.