Március 31. és április 3. közt a Hungaroringen rendezik a szezon első DTM-tesztjét, itt próbálhatják ki először élesben 2014-es autóikat az Audi, a BMW és a Mercedes. A négynapos teszt minden napján reggel kilenc és délután öt óra közt zajlik majd a munka a pályán, ahol a csapatok a május 4-i hockenheimi szezonkezdet mellett minden bizonnyal a június elsejei magyarországi futamra is koncentrálnak majd.

Két héttel később, április 14. és 17. közt a DTM "központja" a szezon első és utolsó versenyének otthont adó Hockenheim látja vendégül négy napon át a mezőnyt - utóbb teszten 9 és 12 óra, valamint 14 és 18 óra közt dolgozhatnak a csapatok.
Németországban a nézők meg is tekinthetik a tesztet, a magyarországi viszont nem nyilvános. Eddig mindösszesen egyszer, 1988-ban szerepelt Magyarországon a Német Túraautó-bajnokság, ám a 2000-ben újjáalakult DTM-sorozatnak az idei lesz az első hungaroringi fellépése. Az első és máig egyetlen hungaroringi DTM-fordulóra 1988 szeptemberének második hétvégéjén került sor, akkor mindkét futamot a korábbi gyorsasági motoros világbajnok és F1-es versenyző Johnny Cecotto nyerte BMW-vel.

A DTM idei szezonjának mezőnyében olyan sztárokat találhatunk, mint a címvédő Mike Rockenfeller, az egykori F1-es Timo Glock és Paul di Resta (utóbbi a sorozat 2010-es bajnoka), vagy épp az F1-be igyekvő fiatal tehetségek, Antonio Felix da Costa és Daniel Juncadella. Az előző tíz év bajnokai közül egyedül a 2008-ban visszavonult Bernd Schneider hiányzik a mezőnyből, Ekström, Paffett, Scheider, di Resta, Tomczyk, Spengler és Rockenfeller viszont egyaránt harcba száll a 2014-es bajnoki címért.