DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 25. csütörtök
Túraautó

Az Amerikai DTM-nek hazai gyártóra lesz szüksége

A 2017-re beharagozott DTM Amerika sorozat akkor valósulhat meg, ha tengerentúli márkák is csatlakoznak, véli az Audi és BMW.

2010-ben kezdődtek az első tárgyalások egy amerikai sorozat létrehozásáról, amely a Német Túraautó Bajnokság szabályait adoptálná. A megállapodást tavaly márciusban jelentették be, ahol megjelent a DTM-ben érdekelt mindhárom gyártó, a Mercedes, az Audi és a BMW, amelyek támogatásukról biztosították az új sorozatot. Akkor 2015-öt vagy 2016-ot jelölték ki a széria indulásaként.

 

Az Autosport szerint az Audi és a BMW vezetőit most az aggasztja, hogy eddig egyetlen hazai gyártó sem érdeklődött - márpedig az ő részvételük létfontosságú a kategória megszületésében.

 



"A legfontosabb feladat most az, hogy találjunk amerikai autógyárat, amelyet rá lehet venni a csatlakozásra" -mondta Jens Marquardt, a BMW motorsport részlegének vezetője. "Az egy dolog, ha egy-két versenyre idejövünk, és egészen más, ha egy bajnokságot hozunk létre, amely tíz vagy több futamból áll. Ha azt akarjuk, hogy a rajongók elismerjék, akkor az Egyesült Államok valamelyik gyártójának is szerepet kell vállalnia."

 

Dieter Gass, az Audi DTM-es osztályának feje hozzátette: "Legalább a japán márkákra szükségünk van, de még jobb lenne egy hazai vállalat. Egy olyan széria, ahol csak német autók versenyeznék, elég furcsának tűnne."

 

Jelenleg a "™Nagy Hármas"™ - Ford, Chrysler, General Motors - egyike sem biztosította támogatásáról az új szériát. Utóbbi konszern sportvezetője, Mark Kent elégedett a jelenlegi versenyprogrammal, nem érzi úgy, hogy további kihívásokra lenne szükség.

 

"Rajta tartjuk a fél szemünket, de jelenleg boldogok vagyunk a Corvette Racing szereplésével és a prototípusunkkal" - mondta Kent, akinek vállalata a United Sportscar bajnokság (USC) prototípus és GT-kategóriában is érdekelt. A daytonai nyitófutam prototípus értékelését is ők nyerték meg, a Corvette volánja mögött többet között Sebastien Bourdais ült. "A USC nagyszerű marketinglehetőséget is biztosít, ezért ellenállhatatlan okok kellenének, hogy az új sorozattal is foglalkozzunk.

 

Hans Werner Aufrecht, a DTM főnöke szerint az észak-amerikai széria pont ilyen okokat biztosít: "Nem fér hozzá kétség, hogy ez a tervezet, amelynek lényege, hogy ugyanolyan szabályok szerint épített autók küzdenek meg egymással Európában, Japánban és az Egyesült Államokban, kecsegtető az amerikai cégek számára, amelyek más, világszerte elismert nevekkel mérhetik össze magukat. A terméknek meg kell győznie a gyártókat, hogy a befektetésük megtérül. Magabiztos vagyok, hogy ez sikerülni fog."
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: