DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 25. csütörtök
Túraautó

DTM: Megszületett Glock első futamgyőzelme!

A DTM szezonzáró hockenheimi futamán a száradó pályán a Formula-1-ből érkező újonc, Timo Glock megszerezte élete első futamgyőzelmét a Német Túraautó Bajnokságban.

Az MTEK BMW pilótája, Glock a 4. helyről várhatta a futam startjelét, ahol azonban a rajtra sem sikeredett valami jól, sőt a márkatársával, Augusto Farfusszal (RBM BMW) ütközött is, aminek következtében a brazil pilóta megpördült, de folytathatta a futamot. Ezt követően azonban Glock szárnyalt, így egymást követően két BMW-és márkatársát Dirk Wernert (Schnitzer BMW) és Andy Priaulxt (RMG BMW) is megelőzte, amivel feljött Bruno Spengler (Schnitzer BMW) mögé a második helyre, majd miután a kanadai kiállt a bokszba kereket cserélni az első helyet is átvette. Glock végül 9 körrel a futam vége előtt ejtette meg az első kerékcseréjét, de így is a második helyre térhetett vissza a mai napon szintén remek teljesítményt nyújtó Roberto Merhi (HWA Mercedes) mögé.



Merhi, aki az utolsó sorból vághatott neki a futamnak, a rajtnál való kiugrás miatt egy bokszutca áthajtásos büntetést is letöltött, de mivel a futam első felében végig a leggyorsabb pilótának bizonyult a pályán, így a végén a győzelemért harcolhatott. A spanyol így az első kerékcserék idején már a negyedik helyen találta magát, majd miután Daniel Juncadella (HWA Mercedes) és Mattias Ekström (Abt Audi) viaskodása rossz véget ért a második helyet is átvehette. Az utolsó körökben azonban Merhi már szenvedett a második szett esős abroncsain, így Glock megelőzte, majd nem sokkal később miután Merhi már hat másodpercet kapott körönként kiment a bokszba új abroncsokért, amivel képes volt visszazárkózni Glockra, így végül a német mögött 2.7 másodperces hátránnyal pályafutása legjobb DTM eredményét elérve a 2. helyen ért célba.

A dobogó legalacsonyabb fokára a pole-ból induló Spengler állhatott fel, Ekström és Miguel Molina (Phoenix Audi), amivel a Phoenix Racing az egyéni mellett a csapatok bajnokságát is megnyerte. Az első 10 sorrendjét pedig Andy Priaulx (RMG BMW), Dirk Werner, Gary Paffett (HWA Mercedes) és Daniel Juncadella tette teljessé.

A futam egyetlen kiesője Filipe Albuquerque (Rosberg Audi) volt, aki a rajtnál Robert Wickens (HWA Mercedes) autójával ütközött, a kanadainak azonabn nem volt ma jó napja, hiszen bár ezt az ütközést megúszta később azonban egy 5 másodperces stop and go büntetést kapott, azért mert a csapata a kerékcseréje után nem elég körültekintően engedte ki Joey Hand RBM BMW-je elé.

Végeredmény - 41 kör:
1. Timo Glock MTEK BMW 1:16:44.053
2. Roberto Merhi HWA Mercedes +2.787
3. Bruno Spengler Schnitzer BMW +10.120
4. Mattias Ekström Abt Audi +11.365
5. Miguel Molina Phoenix Audi +15.619
6. Andy Priaulx RMG BMW +20.922
7. Christian Vietoris HWA Mercedes +30.466
8. Dirk Werner Schnitzer BMW +31.276
9. Gary Paffett HWA Mercedes +37.027
10. Dani Juncadella Mucke Mercedes +37.246
11. Augusto Farfus RBM BMW +44.516
12. Jamie Green Abt Audi +44.811
13. Timo Scheider Abt Audi +45.503
14. Adrien Tambay Abt Audi +48.966
15. Edoardo Mortara Rosberg Audi +1:06.528
16. Mike Rockenfeller Phoenix Audi +1:14.060
17. Pascal Wehrlein Mucke Mercedes +1:19.961
18. Robert Wickens HWA Mercedes +1:34.478
19. Martin Tomczyk RMG BMW +1:59.697
20. Joey Hand RBM BMW -1 kör
21. Marco Wittmann MTEK BMW -4

Kiesett:
Filipe Albuquerque Rosberg Audi 1 kör

A bajnokság végeredménye:
1. Mike Rockenfeller Audi Sport Team Phoenix 142 pont
2. Augusto Farfus BMW Team RBM 116
3. Bruno Spengler BMW Team Schnitzer 82
4. Christian Vietoris Mercedes AMG DTM-Team 77
5. Robert Wickens STIHL Mercedes AMG 70
6. Gary Paffett EURONICS Mercedes AMG 69
7. Mattias Ekström Audi Sport Team Abt Sportsline 68
8. Marco Wittmann BMW Team MTEK 49
9. Timo Glock BMW Team MTEK 40
10. Timo Scheider Audi Sport Team Abt 37
11. Jamie Green Audi Sport Team Abt Sportsline 35
12. Joey Hand BMW Team RBM 32
13. Dirk Werner BMW Team Schnitzer 30
14. Adrien Tambay Audi Sport Team Abt 30
15. Roberto Merhi THOMAS SABO Mercedes AMG 26
16. Daniel Juncadella stern Mercedes AMG 21
17. Miguel Molina Audi Sport Team Phoenix 19
18. Filipe Albuquerque Audi Sport Team Rosberg 16
19. Martin Tomczyk BMW Team RMG 10
20. Andy Priaulx BMW Team RMG 10
21. Edoardo Mortara Audi Sport Team Rosberg 3
22. Pascal Wehrlein Mercedes AMG 3

A csapatok bajnokságának végeredménye:
1. Audi Sport Team Phoenix Mike Rockenfeller/Miguel Molina 161 pont
2. BMW-Team-RBM Joey Hand/Augusto Farfus 148
3. STIHL/AMG Mercedes Christian Vietoris/Robert Wickens 147
4. BMW-Team-Schnitzer Bruno Spengler/Dirk Werner 112
5. Audi Sport Team Abt Sportsline Mattias Ekström/Jamie Green 103
6. EURONICS/THOMAS SABO Mercedes AMG Gary Paffett/Roberto Merhi 95
7. BMW Team MTEK Timo Glock/Marco Wittmann 89
8. Audi Sport Team Abt Timo Scheider/Adrien Tambay 67
9. stern/AMG Mercedes Daniel Juncadella/Pascal Wehrlein 24
10. BMW Team RMG Martin Tomczyk/Andy Priaulx 20
11. Audi Sport Team Rosberg Filipe Albuquerque/Edoardo Mortara 19

A konstruktőri bajnokság végeredménye:
1. BMW 369 pont
2. Audi 347
3. Mercedes-Benz 266

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: