Két IndyCar istálló az Andretti Autosport és a Dragon Racing után egy DTM csapat is érdeklődését fejezte ki az új Formula-E bajnokság iránt. Az Arno Zensen által irányított és az elmúlt évtizedben a DTM-ben versenyző Team Rosberg is szeretne ugyanis bekapcsolódni a Formula-E bajnokságba.
"Nem titok, hogy ez olyan valami, ami nagyon érdekes a számunkra" - nyilatkozta Zensen az Autosportnak. "Ott voltam a németországi bemutatón, az emberek láthattak is ott engem, és be is adtuk a jelentkezésünket a következő szezonra. Őszintén nem tudom, hogy sikeres lesz e a jelentkezésünk. Ez a szervezőktől függ, hogy eldöntsék azt, hogy olyan csapat vagyunk e, akiket akarnak, vagy sem. Mi úgy tudjuk, hogy ez október végére ki fog derülni, így jelenleg csak drukkolunk."

Eddig négy csapat jelentkezését foglalták el a szervezők, így a két IndyCar istálló az Andretti Autosport és a Dragon Racing mellett a korábbi Le Mans induló Drayson Racing és az új kínai istálló a China Racing alkotja eddig a 10 csapatosra tervezett Formula-E mezőnyét. Ha pedig a Team Rosberg jelentkezését is jóváhagyják, akkor a csapat 2006 után térhet vissza a Formula autók világába.