DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 25. csütörtök
Túraautó

DTM: Wickens és a Mercedes győzött a Nürburgringen

A Mercedes kanadai pilótája, Robert Wickens első győzelmét szerezte a DTM kaotikus esős, száraz futamán a Nürburgringen.

Wickens először a 18. körben Miguel Molina (Phoenix Audi) ellen a sikkánnál végrehajtott előzésével feljött a 4. helyre, majd néhány körrel később egy hihetetlen előzési manőverrel a 2-es kanyarnál Augusto Farfust (RBM BMW) és Adrien Tambayt (Abt Audi) előzve átvette a 2. helyet is. A HWA Mercedes kanadai pilótája ezt követően pedig fokozatosan közeledett a versenyt vezető Mike Rockenfellerhez (Phoenix Audi), aki azzal került az élre, hogy elsőként váltott vizes abroncsokra a leszakadó esőben. A bajnoki ponttáblázatot vezető Rockenfeller azonban még az előtt cserélt kereket, hogy arra a szabályok lehetőséget adtak volna, így a mezőny nagy részével ellentétben neki háromszor is ki kellett állnia a bokszba.



Az utolsó kerékcseréje előtt Rockenfeller 27 másodperces előnye már 13 másodpercre csökkent Wickensszel szemben, így csak a kanadai mögé térhetett vissza a pályára, Wickens pedig ezt követően már nem is engedte ki a vezető helyet a keze közül a futam végéig. A második helyre végül a pole-ból induló Farfus érkezett, akinek az eleredő esőben egy teljes kört kellett megtennie a pályán a slick abroncsokon, míg a harmadik helyre a csöndes, de hatékony versenyt futó Christian Vietoris ért be a HWA Mercedesszel.

Rockenfeller, aki az első kör végén még az utolsó helyen állt, mert az első kanyarban le kellett hajtania a pályáról, hogy elkerülje az ütközést a kicsúszó Joey Hand RBM BMW-jével végül a 4. helyen ért célba, amivel azonban a bajnokságban 35 pontra növelte az előnyét a ponttáblázat második helyére feljövő Vietorisszal szemben, míg a győzelmének köszönhetően Wickens is megelőzte a ponttáblázaton a bajnoki címvédőt, Bruno Spenglert (Schnitzer BMW).

Az 5. helyen a 2011-es bajnok, Martin Tomczyk (RMG BMW) ért célba, aki a futam elején szintén sikeresen átvészelte Edoardo Mortara (Rosberg Audi) és Mattias Ekström (Abt Audi) csatáját, ami a 2-es kanyarban Mortara kipördülését eredményezte, míg a 6. helyet Adrian Tambay (Abt Audi) szerezte meg, a pontszerzők sorát pedig a vizes pályán sokáig slickeken vezető Marco Wittmann (MTEK BMW), az idei első pontjait szerző Miguel Molina (Phoenix Audi), Jamie Green (Abt Audi) és Pascal Wehrlein (Mucke Mercedes) tette teljessé.

A bajnokságban a futam előtt még a 2 és a 3. helyeken álló Bruno Spenglernek és Gary Paffettnek (HWA Mercedes) a futamon nem volt szerencséje. Spengler pontszerző helyen állva Fillipe Albuquerque-vel (Rosberg Audi) ütközött, aminek eredményeképpen végül a 14. lett, míg Paffett egy szörnyű versenyt futva csak a 17. helyen ért célba.

Végeredmény - 47 kör:
1. Robert Wickens HWA Mercedes 1:15:33.710
2. Augusto Farfus RBM BMW +2.158 mp
3. Christian Vietoris HWA Mercedes +9.749
4. Mike Rockenfeller Phoenix Audi +20.524
5. Martin Tomczyk RMG BMW +27.104
6. Adrien Tambay Abt Audi +27.523
7. Marco Wittmann MTEK BMW +29.540
8. Miguel Molina Phoenix Audi +33.037
9. Jamie Green Abt Audi +39.972
10. Pascal Wehrlein Mucke Mercedes +40.486
11. Filipe Albuquerque Rosberg Audi +40.908
12. Edoardo Mortara Rosberg Audi +42.629
13. Mattias Ekström Abt Audi +46.303
14. Bruno Spengler Schnitzer BMW +51.991
15. Dirk Werner Schnitzer BMW +57.649
16. Andy Priaulx RMG BMW +1:21.517
17. Gary Paffett HWA Mercedes +1 kör
18. Timo Glock MTEK BMW +1
19. Roberto Merhi HWA Mercedes +1

Kiestek:
Daniel Juncadella Mucke Mercedes 29 kör
Timo Scheider Abt Audi 8
Joey Hand RBM BMW 0

A Bajnokság állása:
1. Mike Rockenfeller Audi Sport Team Phoenix 106 pont
2. Christian Vietoris Mercedes AMG DTM-Team 71
3. Robert Wickens STIHL Mercedes AMG 70
4. Bruno Spengler BMW Team Schnitzer 67
5. Augusto Farfus BMW Team RBM 66
6. Gary Paffett EURONICS Mercedes AMG 57
7. Marco Wittmann BMW Team MTEK 39
8. Mattias Ekström Audi Sport Team Abt Sportsline 38
9. Dirk Werner BMW Team Schnitzer 26
10. Joey Hand BMW Team RBM 26
11. Adrien Tambay Audi Sport Team Abt 20
12. Daniel Juncadella stern Mercedes AMG 20
13. Jamie Green Audi Sport Team Abt Sportsline 20
14. Timo Glock BMW Team MTEK 15
15. Timo Scheider Audi Sport Team Abt 12
16. Martin Tomczyk BMW Team RMG 10
17. Roberto Merhi THOMAS SABO Mercedes AMG 8
18. Miguel Molina Audi Sport Team Phoenix 4
19. Pascal Wehrlein Mercedes AMG 3
20. Edoardo Mortara Audi Sport Team Rosberg 2
21. Andy Priaulx BMW Team RMG 2

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: