DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 25. csütörtök
Túraautó

DTM: Paffett győzelemre vitte a Mercedest

Gary Paffett megszerezte idei első győzelmét Lausitzban, míg a második helyen célba érkező Mike Rockenfeller visszavette a korábbi vezető helyét a bajnokságban.

A második rajtkockából induló Paffett (HWA Mercedes) már az első kanyarban átvette a vezetést, miután megelőzte a csapattársát a pole-ból induló Christian Vietorist. Paffett győzelme ezt követően nem igen forgott veszélyben és a 2005-ös bajnok az első kerékcsere előtt már egy 3 másodperces előnyt épített ki magának. A Hankook lágyabb keverékével induló Paffett a kerékcserét követően a keményebb keveréket választotta, a bokszkiállás követően azonban új üldözője akadt Rockenfeller (Phoenix Audi) személyében.



A futamot a 6. helyről kezdő Rockenfeller a keményebb keveréken rajtolt, de már a 3. körben meglátogatta a bokszot a lágyabb abroncsokért, amiknek hála sikerült is feljönnie a 2. helyre, miután a 25. körben az 1-es kanyarban megelőzte a hasonló stratégián lévő Robert Wickenst (HWA Mercedes). Wickens később úgy döntött, hogy egy rövid középső etappal próbál előnyre szert tenni, a terv azonban nem jött be, így kiesett az első helyért folyó küzdelemből. Rockenfeller közben Wickenstől eltérően egy hosszú 39 körös középső etapot teljesített a lágyabb keveréken, amivel úgy tűnt, hogy komoly esélye lesz a futamgyőzelem megszerzésére, a futam végén a keményebb keveréken azonban nem volt képes tartani Paffett tempóját, így végül az angol Mercedese mögött majd 7 másodperces hátrányban a 2. helyen ért célba, míg a 3. helyet Vietoris (HWA Mercedes) szerezte meg Wickens és Jamie Green (Abt Audi) előtt.

A 6. helyen a 13. helyről induló újonc Daniel Juncadella (Mücke Mercedes) ért célba. Juncadella több szép előzést végrehajtva ezzel DTM-es karrierje legjobb eredményét érte el, míg mögötte a 7. helyen legjobb BMW-ésként a címvédő Bruno Spengler (Schnitzer BMW) ért célba. Spengler az 1-es kanyarban veszítette el a 6. helyét Juncadellával szemben, ami a bajnokságban elfoglalt vezető helyének elvesztését is jelentette egyben. A pontszerzők sorát a maratoni 43 körös etapot teljesítő Mattias Ekström (Abt Audi), Edoardo Mortara (Rosberg Audi) és Roberto Merhi (HWA Mercedes) tette teljessé.

Azt időmérő edzést követően a 2011-es bajnoknak, Martin Tomczyknak a futamon sem volt szerencséje. Tomczyk a futam elején ütközött az RMG BMW-es csapattársával, Andy Priaulxval, aminek egy kicsúszás lett azt eredménye, így végül Tomczyk csak a 19. helyen, míg Priaulx a 22. helyen volt képes befejezni a lausitz-i futamot.

Végeredmény - 52 kör:
1. Gary Paffett HWA Mercedes 1:09:58.562
2. Mike Rockenfeller Phoenix Audi +6.800 mp
3. Christian Vietoris HWA Mercedes +11.510
4. Robert Wickens HWA Mercedes +12.790
5. Jamie Green Abt Audi +14.138
6. Daniel Juncadella Mücke Mercedes +19.462
7. Bruno Spengler Schnitzer BMW +21.592
8. Mattias Ekström Abt Audi +21.621
9. Edoardo Mortara Rosberg Audi +24.715
10. Roberto Merhi HWA Mercedes +25.643
11. Adrien Tambay Abt Audi +27.968
12. Augusto Farfus RBM BMW +34.178
13. Dirk Werner Schnitzer BMW +38.000
14. Timo Glock MTEK BMW +49.305
15. Joey Hand RBM BMW +53.321
16. Miguel Molina Phoenix Audi +58.882
17. Pascal Wehrlein Mücke Mercedes +59.948
18. Filipe Albuquerque Rosberg Audi +1:03.083
19. Martin Tomczyk RMG BMW +1:03.107
20. Timo Scheider Abt Audi +1:08.006
21. Marco Wittmann MTEK BMW +1 kör
22. Andy Priaulx RMG BMW +1

A bajnokság állása:
1. Mike Rockenfeller Audi Sport Team Phoenix 59 pont
2. Bruno Spengler BMW Team Schnitzer 59
3. Gary Paffett EURONICS Mercedes AMG 47
4. Christian Vietoris Mercedes AMG DTM-Team 40
5. Augusto Farfus BMW Team RBM 33
6. Marco Wittmann BMW Team MTEK 32
7. Robert Wickens STIHL Mercedes AMG 27
8. Dirk Werner BMW Team Schnitzer 22
9. Mattias Ekström Audi Sport Team Abt Sportsline 20
10. Joey Hand BMW Team RBM 16
11. Timo Glock BMW Team MTEK 15
12. Jamie Green Audi Sport Team Abt Sportsline 10
13. Timo Scheider Audi Sport Team Abt 10
14. Daniel Juncadella stern Mercedes AMG 8
15. Edoardo Mortara Audi Sport Team Rosberg 2
16. Pascal Wehrlein Mercedes AMG 2
17. Roberto Merhi THOMAS SABO Mercedes AMG 2

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: