Az RBM BMW brazil pilótája a második helyen haladt a pole-ból induló Timo Scheider mögött a futam első köreiben, majd a 6. körben a DRS segítségével megelőzte az Abt Audi kétszeres bajnokát és átvette a futam vezetését. Farfus az új opcionális keverékeken volt, amit az előzést követően szinte azonnal a 7. körben le is cserélt, amikor a biztonsági autó bejött a pályára, később pedig a Danie Juncadellától az 5. helyet megszerző remekül taktikázó brazil pilóta az ellenfelek utolsó kerékcseréjét követően ismét az élen találta magát.
Farfus mellett a futam másik meglepetése a 20. helyről induló márkatárs, Dirk Werner (Schnitzer BMW) volt. Werner Farfushoz hasonlóan szintén a biztonsági autó alatt hajtotta végre az első kerékcseréjét, majd egy nagyon hosszú középső etapot követően, ami alatt a Hankook opcionális keverékei tartósabbnak bizonyultak a vártnál az utolsó kerékcseréjét követően a 2. helyen találta magát. Végül pedig a két BMW mögött a 3. és a 4. helyen a HWA Mercedes párosa Christian Vietoris és Gary Paffett ért célba. A harmadik helyről induló Vietorisnak izgalmas futama volt, hiszen a fiatal német pilóta az első körben a 11. helyre esett vissza, majd egy a Wernerhez hasonló stratégia segítségével visszaküzdötte magát az élmezőnybe, hogy végül 10 körrel a futam vége előtt a DRS használatával megelőzze márkatársát Paffettet, így Wenerhez hasonlóan ő is először állhatott fel a dobogóra a DTM-ben.
A futam utolsó köreiben pedig Paffettnek a bajnoki cím védőjével, Bruno Spenglerrel (Schnitzer BMW) is meg kellett küzdeni, akit végül szoros csatában utasított maga mögé. A 6 helyen végül a verseny elején vezető és a pole-ból induló Scheider végzett, akinek a győzelmi álmait a futam elején Adrien Tambay füstölgő Audija miatt a pályára lépő biztonsági autó rombolta le, Scheider ugyanis az ellenfeleitől eltérően egy kört még megtett a biztonsági autó mögött mielőtt kiállt volna kereket cserélni, így azonban a kerékcserét követően csak a 19 helyen térhetett vissza a pályára. Scheider azonban végül innen is fel tudott jönni a 6. helyre a mezőnyben szintén előremozgó Joey Hand (RBM BMW) elé. Míg a pontszerzők sorát Mike Rockenfeller (Phoenix Audi), az első DTM futamán induló Marco Wittmann (MTEK BMW) és Roberto Merhi (HWA Mercedes).tette teljessé.
A 11. helyen végül a Mercedes újonca Pascal Wehrlein ért célba, aki a biztonsági autó kiállását követően sokáig vezette a futamot az opcionális abroncsokon és végül csak a 25. körben állt meg kereket cserélni. Ez az eltolt stratégia azonban végül sem neki, sem a 12. helyen célba érő csapattársnak Daniel Juncadella (Mucke Mercedes) sem jött be. Az Audi kétszeres bajnokának Mattias Ekströmnek sem volt szerencséje, a svéd előbb az első kanyarban akadt össze Juncadellával és Paffettel amit az autója bánt, majd később a márkatárs Edoardo Mortara (Rosberg Audi) kiforgatása miatt egy bokszutca áthajtásos büntetést is begyűjtött, végül pedig a hajtásrendszer hibája miatt fel kellett adnia a futamot. A kiesők sorát gyarapította Robert Wickens is, a HWA Mercedes kanadai pilótája az előkelő 4. helyen haladt, amikor az 5. körben a fojtószelepe nyitott állapotban beragadt így majdnem Spenglert is magával rántva kiesett a versenyből.
DTM - Hockenheim GP végeredménye:
