"A cél az, hogy 2015-ben, vagy 2016-ban elinduljon a bajnokság" - nyilatkozta a Grand-Am vezetője, Ed Bennett. "Az általános stratégiát már lefektettük, és azt hiszem, hogy ezt az üzenetet megoszthatjuk az Észak-amerikaiakkal is. Ma este megerősíthetjük, hogy az összes darab a helyére került."
A szerződés aláírására New Yorkban került sor, a sajtótájékoztatón pedig a DTM-ben induló mindhárom nagy német márka, így az Audi, a BMW és a Mercedes is képviseltette magát. "A BMW teljes mértékben támogatja a bejelentést, úgy mint a BMW AG, a BMW Motorsport és a BMW of North America divíziónk" - nyilatkozta a BMW Motorsport igazgatója Jens Marquardt. "Úgy gondolom, hogy a ma este nyitánya egy nagyon izgalmas versenyplatform számára az USA-ban."
A sajtótájékoztatóra egy video üzenetet küldött a japán Super GT bajnokság vezetője, Masaaki Bandoh is, hiszen a Super GT a 2014-es szezonra alkalmazni fogja a DTM technikai szabályzatát a saját GT500-as kategóriájában. Az ITR vezetője, Hans-Werner Aufrecht szerint pedig ez egy nagyon izgalmas lehetőség lesz a gyárak számára. "Egy globális platformot ajánlunk az autógyáraknak, egy lehetőséget, hogy ugyanazon technikai alapokon a legjobb körülmények között olyan fontos piacokon legyenek jelen, mint amilyen Észak-Amerika, Ãzsia és Európa."

Bennett várakozási szerint az új sorozatba az amerikai gyártók is autókat építenek majd a DTM technikai szabályainak megfelelően. "Egy lehetőséget ajánlunk az amerikai gyártók számára a korai bejelentésünkkel. És jó hír, hogy ők érdeklődnek is a lehetőség iránt." Bennett egyúttal azt is megerősítette, hogy az első bajnoki szezon a tervek szerint 8 futamból áll majd "a jövőben azonban lesz lehetőség több fordulóra is." A futamok egyébként a DTM sprint futam formációját követik, így azok 70-75 percig tartanak majd.
Az ALMS vezetője, Scott Atherton pedig kiemelte, hogy a DTM Amerika ugyanolyan önálló bajnokság lesz, mint amilyen az United SportsCar, a NASCAR vagy az IndyCar.