A Mercedes januárban jelentette be, hogy az idei DTM szezonban rajthoz álló hat versenyautója egyikét a 37 éves Ralf Schumacher vezetheti majd, most két hónappal később azonban Schumacher mégis bejelentette a visszavonulását, hogy menedzseri szerepet vállaljon a Mucke Motorsportnál. Schumacher ugyanakkor a hírek szerint megtartja a pozícióját a Mercedesnél, ahol a fiatal DTM pilóták mentora lesz az idei szezonban.
A távozó Schumacher helyét a Mercedes DTM csapatában a tavaly a F3 Euro-Seriesben a 2. helyen végző mindössze 18 éves Pascal Wehrlein veszi át a Mucke Motorsportnál, akinek a társa a csapatban a tavalyi F3-as bajnok Daniel Juncadella lesz, míg Robert Wickens és Roberto Merhi csatlakozik Gary Paffett és Christian Vietories mellé a HWA csapatához.

"Most elértem ahhoz a következtetéshez, hogy jobban segíthetem a Mercedes-Benzt egy menedzseri szerepben, mint a volán mögött" - nyilatkozta Schumacher. "Megbeszéltem ezt Toto Wolffal (a Mercedes motorsport osztályának a vezetője) és Gerhard Ungarral (a HWA csapatvezetője) azt kérve tőlük, hogy befejezhessem a karrieremet, mint pilóta és hagy koncentrálhassak az új pozíciómra. Nagyon hálás vagyok azért a több mint két évtizedért, amit profi autóversenyzőként tölthettem és azért az öt évért, amit a Mercedes-Benz csapatával a DTM-ben töltöttem. Nagyon sok új és fiatal tehetség van a csapatunkban, és örülök annak, hogy én mutathatom az irányt nekik, ezért teljes mértékben ezen új pozíciómra fogok koncentrálni az RSC Mucke Motorsport istálló menedzsereként."
Ralf Schumacher DTM-es eredményei:
Bemutatkozás: 2008
Rajt: 52
Élen töltött körök: 30
Pole pozíciók: 1
Legjobb helyezés: 2
Dobogók: 2
Leggyorsabb körök: 1
Pontok: 46
Legjobb helyezése a bajnokságban: 8. (2011)