Az amerikai Grand-Am irányító testülete már évek óta tárgyal egy amerikai DTM kategória elindításáról, a hírek szerint pedig a megegyezés gyakorlatilag már megszületett, amit még március folyamán New Yorkban be is jelenthet a Grand-Am és a DTM. Az Autosport értesülései szerint a városban megrendezett autókiállításon március 26-án kerülhet sor a bejelentésre, a kiállításon ugyanis az Audi és a BMW mellett a DTM is képviselteti magát.
"A többi gyártóval egyetemben a mi célunk az, hogy felállhassunk a rajtrácsra az USA-ban, de meg kell várnunk a bejelentést" - nyilatkozta az Audi Sport vezetője, Wolfgang Ullrich az American Le Mans Series szezonnyitó sebringi futamán.
A BMW Motorsportosztályának a vezetője, Jens Marquardt szintén jelen van Sebringben, Ullrichhoz hasonlóan kiemeli az észak-amerikai piac fontosságát a DTM számára. "Mi hisszük azt, hogy van hely egy DTM alapú sorozat számára" - nyilatkozta. "A lehetőség adott egy nagyon jó verseny platform számára."
A DTM technikai szabályain alapuló amerikai sorozat legkorábban 2015-ben vehetné kezdetét. A japán Super GT-vel kötött technikai együttműködés révén pedig az amerikai piacon erős Nissan, Honda, Toyota és Lexus márkák is könnyedén bekapcsolódhatnának az új amerikai bajnokságba.