DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
Retro

Retro – Sergio atya, az F1-es pap

Elhunyt a Formula-1 plébánosának is nevezett Don Sergio Mantovani, aki a paddock visszatérő vendége volt, és a jó eredmény érdekében megáldotta a Ferrarikat.

Sergio Mantovani 1953-ban kezdte papi tevékenységét Modenában, az olasz autósport egyik fellegvárában: a Maserati és (az addigra Maranellóba átköltöző) Ferrari hazájában. Sergio atya, aki később a Santa Caterina-templom plébánosává vált, különösen gyakran látogatta a Maserati-gyárat, ahol a versenyzőkkel, Juan Manuel Fangióval, Stirling Moss-szal és Jean Behrával is baráti viszonyba került.

A Berlinben halálos balesetet szenvedett Behra egy kisebb összeget hagyott rá, azzal a céllal, hogy Don Sergio óvodát alapítson. A nemes kezdeményezésbe más pilóták és csapattulajdonosok is beszálltak: 1961-ben, a felavatáson Fangio vágta át a szalagot, valamint megjelent Moss, Wolfgang von Trips és Maurice Trintignant. Az óvoda falát emlékfeliratok borítják, melyek a Formula-1-ben elhunyt versenyzők emlékének adóznak.



Sergio atya reverendájában évtizedeken keresztül a monzai és imolai Formula-1-es versenyek könnyen felismerhető, állandó vendégének számított, időnként pedig külföldön, például Monacóban is feltűnt, hogy megáldja a Ferrari autóit.

A 2010-es évekből emlékezhetünk szereplésére a hírekben, mikor arról beszélt, többet tud Michael Schumacher állapotáról, mint amennyit el akar mondani, és imádkozik a legendáért: „A mai napig igaz, hogy Michael egy nagy küzdő. Tudom, hogy hisz Istenben, de nem volt az a templomba járó fajta” – mondta.

Don Sergio Mantovani 92 éves korában, 2018 szeptemberében hunyt el.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: