DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Retro

F1-Archív: Irvine összecsinálta magát

A Ferrari-pilóta egy repülőbalesetet úszott meg ép bőrrel. Elásta a csatabárdot Villeneuve és Button, Hamilton ügyesen kibújt az alól, hogy a Mercedes új balhéjáról beszéljen, Schumacher szíve pedig mindig vörös marad: ezeket a híreket olvashattuk május 28-án 1999 óta.

2023: Az eső sem vette el Max Verstappen győzelmét Monacóban, a zápor ellenére az élen tudott maradni és ismét nyert a világbajnok. Fernando Alonso egy taktikai hiba ellenére is második lett, Esteban Ocon a dobogóra repítette az Alpine-t, Sergio Perez két kör hátrányban ért be a célba.

2022: Az új szabályok minden szempontból próbára teszik a csapatokat, az egyik legnagyobb ellenfélnek pedig általánosságban a költségvetés tűnik. A csapatvezetők szerint lehetetlen lesz tartani. A többség szerint könnyen lehet, hogy majd a bíróságon dőlnek el a dolgok. 

2021: Lewis Hamilton úgy érzi, gyerekes lenne, ha szópárbajba bonyolódna a vb-küzdelem során riválisával, Max Verstappennel.

2020: Daniel Ricciardo nem tagadja, az elmúlt években időről időre egyeztetéseket folytatott a Ferrarival, egészen mostanáig. Végül az ausztrál mégis a McLarennel írta alá 2021-es szerződését.

2019: Sebastian Vettel szerint nem olyan rossz a Ferrari, mint amilyennek tűnik. Az istálló legnagyobb riválisa, a Mercedes sorozatban a hatodik futamgyőzelmét ünnepelte, amikor Vettel megvédte csapata autóját.

2018: A Sauberhez csatlakozik a Ferrari vezető tervezője, Simone Resta. A szakember 17 év után hagyja maga mögött a Scuderiát, hogy a Sauber technikai igazgatói pozíciójába lépjen.

2017: Hiába szerezte meg a kiváló 9. helyet az időmérőn a McLarenhez egyetlen versenyre visszatérő – az Indianapolisban szereplő Fernando Alonsót helyettesítő – Jenson Button, csak a bokszutcából kezdheti meg a Monacói Nagydíjat. A brit motorcsere miatt 15 rajthelyes büntetést kapott, majd a csapat a parc fermé szabályait megszegve beállításait is megváltoztatta.

2016: Ismerős helyzet a Monacói Nagydíj időmérőjén: Daniel Ricciardo az első rajtkockában – a Red Bull ausztrálja először szerezte meg a pole-pozíciót –, Max Verstappen a végén, a 21. helyen, miután az Uszodánál összetörte autóját.



 

2015: Új Formula-1-es csapatot keres az FIA a 2016-os szezonra. A Nemzetközi Automobil Szövetség június 30-ig várja a jelentkezéseket, a döntést pedig szeptember 30-ra tűzték ki. Egy újonc már biztosan van 2016-ra, a Haas istálló, a sport irányítása azonban 24 fős rajtrácsban reménykedik. (Mint később kiderült, egyetlen komoly jelentkező sem akadt, ami az idő rövidsége miatt nem is meglepő.)

2014: Felipe Massa azt mondja, egyáltalán nincs meglepve annak láttán, hogy Kimi Raikkönen nem tudja tartani a lépést Fernando Alonsóval a Ferrarinál. „Számítottam erre, mivel Fernando maga köré építette a csapatot, és a vezetési stílusát ismerve sem okoz meglepetést a kettőjük közötti különbség. Nagyon erős versenyző, és mindent a maga oldalára tudott állítani” - mondta Massa, aki a spanyol korábbi csapattársaként tapasztalatból beszélt.

2013: „Saját teljesítményemre kell fókuszálnom, össze kell szednem magam. A tesztről kérdezzék a Pirellit” – rendezte le a válaszadást Lewis Hamilton, mikor a Mercedes titkos gumitesztjéről kérdezték, a Formula-1 legfrissebb balhés ügyéről.

2012: A Lotus csapatfőnöke, Eric Boullier védelmébe vette az istálló új pilótáját, Romain Grosjeant, akit máris sok kritika ér balesetezési hajlama miatt, hiszen a szezon első hat futama közül háromon igen korán kiesett. „Csalódott vagyok. Romain védelmében egyetlen dolgot hozhatunk fel, mégpedig azt, hogy a többi versenyző vele ellentétben rengeteget tesztelhetett és számos versenyt is teljesíthetett már. Ő viszont még mindig az első teljes évében jár, így joga van hibázni.”

Dppi_00112001_365

2011: Flavio Briatore kezdi gyanítani, hogy a Red Bullnál Sebastian Vettelt favorizálják Mark Webberrel szemben, hiszen az ausztrált látványosan sok balszerencse éri csapattársával szemben. „Remélem, hogy a Red Bull elég nagy csapat ahhoz, hogy két egyforma autót adjon a versenyzőinek, ám ha bármi is történik, az mindig Markot sújtja. Tisztában vagyok vele, hogy szükség van némi szerencsére, de ha mindig ugyanazt a számot dobja ki a gép, akkor az azt jelenti, hogy egy mágnes van a rulettasztal alatt.”

2010: Az F1-be nemrég a Mercedesszel visszatért Michael Schumacher azt mondja, érzelmileg sohasem fog teljesen elszakadni az immár rivális Ferraritól. „A szívem egy része mindig piros marad. A Scuderia különleges módon intézi ügyeit, és érthető, hogy miért beszélnek magukról családként, hiszen az egész tényleg egy nagy család. Nem vagyok olyan ember, aki túláradó érzelmeket mutat, de én is ugyanolyan szenvedélyt érzek a versenyzés iránt, mint ők.”

2009: Ross Brawn, a Brawn GP csapatfőnöke hajlandó új szerződést aláírni Jenson Buttonnal, amely értelmében toppilótához méltó fizetés járna a britnek. Button szezononként 8 millió fontos hároméves kontraktust írt alá a Hondával, mielőtt a márka kiszállt. A Brawn GP-ként túlélő csapat minden egyes fillérrel spórolt, ezért Button is beleegyezett a jelentős fizetéscsökkentésbe. Arra persze senki sem számított, hogy öt verseny után vezetni fogja a világbajnokságot, a Brawnt pedig az a veszély fenyegette, hogy egy másik csapat nagy pénzt kínálva lecsap rá.

2008: Megkezdődött az FIA-elnök Max Mosley pere a News of the World lap ellen, amely botrányt robbantott ki, miután arról számolt be, hogy a tisztségviselő „náci orgián” vett részt. Eközben Mosley leszögezte: nem hajlandó lemondani az FIA elnöki tisztségéről, amire többen kérték, bízik abban, hogy a június 3-i bizalmi szavazáson megtartja posztját.

2007: Az FIA vizsgálat alá helyezte a McLarent a Monacói Nagydíj után, mivel felmerült annak gyanúja, hogy megszegték a csapatutasítások tilalmára vonatkozó szabályt, amikor megtiltották Lewis Hamiltonnak, hogy támadja az első helyért Fernando Alonsót. Végül az istállót nem büntették meg, és a 2010-es szezon után a szövetség is belátta, hogy ilyen tilalom tarthatatlan az F1-ben, így eltörölték a szabályt.

Dppi_00002562_621

2006: Michael Schumacher az 5. helyig zárkózott fel a Monacói Nagydíjon, miután a Rascasse-ügy folyományaként az időmérő után a mezőny végére száműzték. A futam után a német továbbra is bizonygatja ártatlanságát. „Bizonyos fokig hozzászoktam a kritikához, de senki más nem tudja megítélni a helyzetet az információk hiányában, hiszen én ültem az autóban, csak én éreztem, hogy mi történik. Csak elnézést tudok kérni, de nem szándékosan tettem. Aki szerint tönkre akartam tenni Fernando körét, azt el kell szomorítanom.”

2005: Megszerezte pályafutása első (a későbbiekben is egyetlen) pole-pozícióját Nick Heidfeld az Európa Nagydíjon. A Nürburgringen változott az időmérős lebonyolítás: már nem a szombati és vasárnap reggeli kvalifikáció legjobb köreit adták össze, hanem egyetlen szombati edzés döntött a rajtsorrendről, ezt használta ki a Kimi Raikkönen és Mark Webber előtt végző williamses Heidfeld.

2004: Egyesek szerint Juan Pablo Montoya máris megbánta, hogy egy évre előre aláírt a McLarenhez 2005-re, hiszen az aktuális szezon kezdetén szörnyű megbízhatatlanságuk miatt még csak néhány pontot gyűjtöttek a wokingiak. A kolumbiai azonban állítja, elkötelezettsége nem lankadt. „Jelenleg nem én vezetem azt az autót, szóval nincs miért aggódnom. Hamarosan kijönnek az új autóval is, és bízok benne, hogy jobban fognak állni, mire odaérek hozzájuk. Most itt vagyok a Williamsnél, de mi sem vagyunk valami versenyképesek.”

2003: Elásta a csatabárdot a BAR két pilótája, állítja Jenson Button. „Mondtunk pár dolgot, melyek kissé szánalmasok voltak, de ki kellett mondanunk őket. Most már egészen jól együtt dolgozunk” – nyilatkozta Button. A 23 éves brit és Jacques Villeneuve egész sornyit üzengettek egymásnak a nyilvánosság előtt, a kanadai például kijelentette, Buttonnak ki kell érdemelnie tiszteletét, és mentálisan gyengének nevezte a fiatalt.

2002: Jarno Trulli és a Renault megtarthatja a két nappal korábbi Monacói Nagydíj 4. helyét. A pozíció akkor került veszélybe, mikor kiderült, az autó motorvezérlő egységéről hiányzik az FIA pecsétje. Mint azonban bebizonyosodott, az előírások nem mondják ki, hogy a pecsétnek végig a helyén kell maradnia: amennyiben hiányzik, az egységet újra ellenőrizni kell. A kontroll során az ellenőrök mindent rendben találtak az elektronikával.

2001: Ron Dennis elismerten dühös volt Enrique Bernoldira a Monacói Nagydíj után, ahol az Arrows pilótája 35 körön át feltartotta David Coulthardot a mezőny hátsó felében. „Igaz, hogy beszéltem Bernoldival. Úgy éreztem, hogy ha egy a 15. helyért harcoló pilóta folyamatosan elévág egy a bajnoki címért harcolónak, az egy még ideig elfogadható, viszont túl sokáig csinálta, ami már sportszerűtlen. Ha egy csapatnak akkora szüksége van a televíziós megjelenésre, hogy ilyenre képes, akkor az egész istálló viselkedése megkérdőjelezhető” - fogalmazott Dennis.

Dppi_00000482_160

2000: Szokás szerint különcködik a Ferrari, az istálló Fioranóban tesztelt Valencia és Nogaro helyett, ahol a mezőny többi tagja körözött. Luca Badoer és Michael Schumacher volt jelen a teszten, utóbbi egészen este 9-ig vezetett. A ferrarisokhoz Marc Gené csatlakozott a Minardival.

1999: Eddie Irvine késve érkezett a Spanyol Nagydíj helyszínére, miután privát repülőgépének szélvédője nem sokkal felszállás után leszakadt. A gép sikeres kényszerleszállást hajtott végre, senkinek nem esett baja. „Összecsináltam magam” - kommentálta a történteket a Ferrari pilótája, akinek így egy menetrendszerinti járatot kellett keresnie. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: