Ma ünnepli születésnapját az elmúlt évtizedek talán legmegosztóbb Formula-1-es világbajnoka, Jacques Villeneuve, aki attól sem állt messze, hogy élete első nagydíját megnyerje, majd második szezonjában bajnok lett Michael Schumachert legyőzve – a trófeát a hírhedt jerezi ütközés biztosította számára. Mai Retro-cikkünkben ezúttal nem Villeneuve korai sikereit követően botrányokkal és csalódásokkal teli F1-es karrierjét idézzük fel, hanem az utat, mely odáig vezetett.
Édesanyja, Joann mindössze két évvel azt követően, hogy elvesztette férjét, a legendás Gilles-t, meghallhatta azt a mondatot egyetlen fiától, amitől talán mindig is félt: a kis Jacques 13 évesen bejelentette, hogy versenyző szeretne lenni. Anyja nem akarta ettől megfosztani őt, de túl könnyen sem adta magát: abban állapodtak meg matematikából igen gyengén szereplő fiával, hogy amennyiben javítani tud a jegyein, akkor megengedi neki, hogy gokartba üljön.
Az ifjú Villeneuve mindent megtett, s meg is kapta, amire vágyott: 1985-ben Imolában beülhetett egy 100 köbcentis gokartba, majd olyan jól teljesített, hogy annak tulajdonosai azonnal átültették egy 135-ösbe. Miután az akkor 14 esztendős Villeneuve ezzel is remekelt, jöhetett az újabb lépcső: kipróbálhatott egy Formula-4-es versenygépet a pályán – mindezt egyetlen nap leforgása alatt!
Ekkor már tudni lehetett, milyen sors vár Villeneuve-re, akinek karrierjét ekkor az F1-et egy rövid idő erejéig szintén megjárt nagybátyja, az idősebb Jacques vette kezelésbe. 1987-re megjárt több versenyzői iskolát, s tizenhét esztendős korában versenyzői licenszet kapott – méghozzá Andorrában, ugyanis Kanadában és az Olaszországban még túl fiatal volt ehhez... Első versenyein rögtön a mélyvízbe került, hiszen az Alfa-kupában olyan rutinos F1-es pilótákkal mérhette össze magát, mint Ricardo Patrese vagy Johnny Cecotto.
A következő három évet Villeneuve az olasz F3-as szériában töltötte, s bár igazán nagy eredményt nem tudott elérni, sőt első éveiben többször a versenyre való kvalifikáció sem jött össze, ezért elsősorban nem tehetsége hiánya, hanem számos egyéb tényező volt a felelős. 1991-ben már a bajnokesélyesek közé sorolták, ám csapata rossz döntést hozott a karosszéria megválasztásakor, így csak a hatodik helyen zárta a szezont – ismét győzelem nélkül.
Bár felmerült, hogy a Formula-1 elsőszámú előszobájának számító nemzetközi F3000-es sorozatban folytatja karrierjét, szponzori okoknál fogva végül Japánba igazolt. Remek döntés volt, az ország F3-as sorozatában olyan tehetségekkel mérhette össze magát, mint Tom Kristensen, Rickard Rydell vagy Mika Salo. Végül ezüstérmes lett a sorozatban a brit Anthony Reid mögött, a makaói F3-as futamot pedig a harmadik helyen zárta – az ellenfelek sorában többek közt David Coulthard és Rubens Barrichello is ott volt.
Időközben Villeneuve már a tengerentúlon tartotta szemét, s egy futamon rajthoz is állt az Atlantic-sorozatban, majd a következő idényre egész éves szerződést kapott, amiben nagy szerepe volt új menedzserének, Craig Pollocknak is. Villeneuve 15 versenyen 7 pole-t és 5 győzelmet szerzett 1993-ban, ám a bajnoki címről lemaradt, miután több hibát is elkövetett. Ez is elég volt azonban ahhoz, hogy 1994-re IndyCar-szerződést kapjon a Forsythe/Green-csapattól, a bemutatkozás pedig remekül sikerült, hiszen egy győzelemmel a hatodik helyen zárt, magasan kiemelkedve az újoncok közül.
A következő évben Villeneuve-öt már a bajnokesélyek közt tartották számon, s remekül is kezdte a szezont, hiszen a Miamiben rendezett évnyitót azonnal megnyerte, májusban pedig győzni tudott az Indy 500-on is. Ez a siker nem akármilyen körülmények közt született meg, hiszen Villeneuve a verseny elején két kör hátrányba került egy büntetés miatt, a hajrára viszont sikerült felzárkóznia a második helyre, majd amikor az élen haladó Scott Goodyeart szintén megbüntették, átvette a vezetést, és megnyerte a futamot.
Villeneuve ehhez a győzelméhez még két továbbit is hozzá tudott tenni, s végül a címvédő Al Unser Jr.-t megelőzve őt koronázták bajnokká – a CART IndyCar World Series szakadás előtti utolsó győztesévé. Ekkorra azonban már tudni lehetett, hogy nem marad a sorozatban a kanadai, hiszen Frank Williams ülést ajánlott neki, így elindulhatott az úton, hogy végrehajtsa a végső célt: beteljesíteni az álmot, mely édesapjának nem sikerült...
