Az elmúlt időszakban már megszokhattuk, hogy a Formula-1-es szezon márciusban (sőt, annak legelején) kezdődik, s novemberben (vagy decemberre átlógva) zárul, bár volt egy gyenge próbálkozás az évnyitó áprilisra tolására, de ez igen rövidéletűnek bizonyult.
A világbajnokság hajnalán még egészen más volt a helyzet, az 1952-es szezon mindössze 16 héten át tartott, s az első, 1950-es is csak egyetlen nappal volt hosszabb (akkoriban nem minden futamot vasárnap rendeztek). 1953-ban aztán a sportág történetében először már januárban elkezdődött a szezon, méghozzá Argentínában, s ez a korai kezdés 19 alkalommal megismétlődött – gyakran egy másik déli országban, Dél-Afrikában.
Az 1960-as években East London, illetve Kyalami gyakran ünnepi futamoknak adott otthont, hiszen 1965-ben és 1968-ban újév napján, míg 1967-ben január másodikán rendezték a versenyt. A bajnokság történetének három decemberi futama közül kettőt szintén Dél-Afrikában rendeztek, méghozzá karácsony és újév között – a harmadikat egyébként Sebringben, 1959-ben, mely az első F1-es világbajnoki USA Nagydíj volt.
A sportág történetének leghosszabb szezonja egyébként az 1968-as volt, mely Dél-Afrikában kezdődött el újév napján, azaz az edzéseket még 1967-ben rendezték, s Mexikóban zárult november 3-án, azaz 44 héttel később. A szezon viszont mindössze 12 futamból állt, így aztán nem meglepő, hogy az idény második versenyét, a Monacói Nagydíjat csak négy és fél hónappal az első után rendezték.
A legrövidebb téli szünetet keresve egy másik említett futamhoz, az 1959-es USA Nagydíjhoz kell visszanyúlni. Az egyetlen sebringi F1-es verseny leintését követően mindössze 57 nappal, azaz nyolc héttel és egy nappal már Argentínában száguldott az F1 mezőnye – igaz, ezt követően újabb nyolc hét telt el a szezon második futamáig.
