DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Retro

F1-Archív: Leclerc kiérdemelte a felhajtást

Hamilton és Vettel szerint is van alapja a Leclerc körüli felhajtásnak, Massa Verstappennek adja az ívet, visszatér az USA Nagydíj, Bianchi pontot szerez Monacóban: ezek voltak május 25. hírei az elmúlt években.

 

2022: Lewis Hamilton leszögezte: nem vezérpilóta a Mercedesnél, teljesen egyenlő a státusza George Russell-lel. A szezont döcögősen kezdő csapat nehéz versenyre számít Monaóban a barcelonai harmadik szektor alapján.

2021: Monte-Carlóban egyértelmű utalást tett arra Toto Wolff, hogy óváshoz folyamodhatnak az Azerbajdzsáni Nagydíjon, ha az FIA addig nem lép a Red Bull hátsó szárnyával kapcsolatban: „Ha a hajlékony szárnyak fent lesznek Bakuban, akkor látva, hogy mekkora előnyt jelentenek, a felügyelők elé kerülhet az ügy. Ha pedig a felügyelők nem elegendők, akkor a Nemzetközi Fellebbviteli Bíróság elé visszük az ügyet” – mondta Wolff.

2020: A Renault a szezonkezdetig biztosan nem kezdi meg Daniel Ricciardo utódjának felkutatását. Az ausztrál pilóta a közelmúltban jelentette be, hogy mindössze két szezont követően a McLaren kedvéért maga mögött hagyja a francia istállót. Utódjaként Fernando Alonso, Sebastian Vettel és Valtteri Bottas neve is felmerült, de Cyril Abiteboul csapatvezető kijelentette, a nyári szezonrajt előtt ezzel a kérdéssel nem foglalkoznak.

2019: A Monacói Nagydíj is a Mercedes fölényéről szól. Az időmérő edzésen Lewis Hamilton szerezte meg a pole-pozíciót Valtteri Bottas előtt, miközben a helyi sztár, Charles Leclerc egy taktikai hibából fakadóan a bukszutcában ülve nézte végig, ahogy kiesik a Q1-ben.

2018: Két világbajnok szerint is van alapja a Charles Leclerc körüli felhajtásnak. A fiatal monacói pilóta idén debütált az Alfa Romeónál, de máris a jövő egyik nagy reménységének tartják őt. Lewis Hamilton és Sebastian Vettel szerint ez egyáltalán nem meglepő, hiszen Leclerc letarolta a nevelőszériákat, így ha valaki, hát ő kiérdemelte a média figyelmét.

alfa-leclerc-2018



2017: Billy Monger Formula-4-es balesete, amely következtében amputálni kellett a fiatal versenyző lábait, a Formula-1-ben is elővigyázatosságra sarkall. Az FIA arra utasította a csapatokat, hogy módosítsák az emelők rögzítési pontjait az autó hátulján, olyan módon, hogy azok ne jelentsenek veszélyforrást egy Mongeréhez hasonló balesetnél.

2016: Furcsa szabály lép életbe a Monacói Nagydíjtól, a versenyzők nem dobhatják el a sisakjukról letépett fóliákat. Jenson Button szerint a szabályozás „kicsit buta”, Fernando Alonso pedig – aki többször szenvedett a múltban olyan műszaki hibát, melyet hűtőnyílást eltömítő fólia okozott – azzal viccelődött, „+18-as” helyekre dugja majd el a letépett darabokat.

2015: Max Verstappen veszélyesen vezet, jelentette ki a rutinos Felipe Massa. A brazil azután kritizálta 17 éves vetélytársát, hogy az a Monacói Nagydíjon hátulról Romain Grosjean autójába rohant – a balesetért öthelyes rajtbüntetést kapott. „Szerencséje van, hogy nem sérült meg, nagyon komoly baja eshetett volna” – mondta Massa.

2014: Nico Rosberg nyerte a kaotikus Monacói Nagydíjat látási gondokkal küzdő csapattársa, Lewis Hamilton, illetve Daniel Ricciardo előtt. A több balesetet hozó futam legnagyobb sztárja azonban nem valamelyik élmenő volt, hanem Jules Bianchi, aki kilencedik helyével két pontot szerzett a Marussiának – először fordult elő, hogy valamelyik 2010-ben beszállt kiscsapatnak összejött a pontszerzés.

bianchi_9_D

2013: Zsinórban harmadik pole-pozícióját szerezte Nico Rosberg a roppant szorosan alakuló monacói időmérő edzésen, miután a két Mercedes utolsó gyorsköreivel átugrotta két Red Bullt. Hamilton 91, míg Vettel 104 ezredet kapott a német pilótától.

2012: Peter Brabeck, a svájci élelmiszeripari csoport, a Nestlé 67 éves vezetője lett a Formula-1 igazgatótanácsi elnöke. Az osztrákot, akit korábban Bernie Ecclestone utódjaként is rebesgettek, Monacóban iktatták be pozíciójába.

2011: A Red Bull módosítja bokszutcai procedúráit, méghozzá a Ferrari miatt. A Spanyol Nagydíjon Mark Webber Fernando Alonso mögé szorult, a spanyol pedig valamennyiszer ugyanakkor hajtott ki a bokszba, amikor az ausztrált kerékcserére hívták – Christian Horner elmondása szerint akkor is, amikor az utolsó másodpercben szóltak ki a csapatrádión. A Red Bull csapatfőnöke arra gyanakodott, hogy a Ferrari kifigyelte a bokszkiállást megelőző előkészületeket, így ismerte fel már előre, mikor érkezik Webber.

2010: Tulajdonképpen az indianapolisi verseny megszűnése óta pletykáltak az USA Nagydíj visszatéréséről, s úgy tűnik, hogy erre most végre sor is kerülhet. Bernie Ecclestone ugyanis hivatalosan is megerősítette, hogy tíz évre szóló szerződést írt alá az Egyesült Államokban először kimondottan az F1 számára épülő austini pályával. Az első futamot 2012-ben rendezik majd.

2009: Bár egyelőre nagy a bizonytalanság a jövő évi szabályok körül, a Williams a csapatok közül elsőként benevezett a 2010-es világbajnoki szezonba – a többieknek még négy napjuk van a döntésre.

2008: Lewis Hamilton nyerte a kaotikus, esős Monacói Nagydíjat Robert Kubica és Felipe Massa előtt – a versenyről részletesen mai Retro-cikkünkben olvashatsz.

2007: Max Mosley leszögezte, hogy bár 2011-től a tervek szerint új motorszabály lép életbe a Formula-1-ben, így sem számol azzal, hogy a Ford vagy Volkswagen beszállna a királykategóriába.

2006: Valentino Rossi jól döntött, hogy a sokak által remélt Formula-1-re váltás helyett a MotoGP-ben maradt, mondta Bernie Ecclestone. Max Mosley FIA-elnök szerint Rossi még fiatal, néhány év múlva ráér váltani, Jacques Villeneuve pedig igencsak sajnálatosnak tartotta, hogy az olasz nem csatlakozik az autós királykategóriához.

2005: Martin Whitmarsh, a McLaren F1-es csapatának vezérigazgatója örül annak, hogy a két versenyről eltiltott BAR a hétvégén visszatér a mezőnybe: „Egy komoly csapatról beszélünk, ideje magunk mögött hagyni ezt az esetet, mely az egész Formula-1 számára rossz volt.”

bar_2005_2

2004: Fontos változás történik a Williams technikai menedzsmentjében: a műszaki igazgató posztján Sam Michael váltja az istálló alapító tagját, Patrick Headet, aki mérnökigazgató pozíciót kap. Head kiemelte, ez nem közelgő visszavonulását jelzi: ehhez hasonlóan váltott tisztséget akkor, mikor Adrian Newey főtervezőként a csapathoz érkezett.

2002: Meg akarja szakítani Michael Schumacher négyversenyes győzelmi sorozatát Juan Pablo Montoya, miután idén másodszor megszerezte a pole-t a monacói pályán. David Coulthard lett a második, majd következett a látásproblémákkal küzdő Michael Schumacher és testvére, Ralf.

2001: Hazaküldték Ralf Schumachert, miután a tegnapi szabadedzésen nagyot bukott Monacóban az Uszodánál. Csapata leszögezte, hogy mindezt csupán elővigyázatosságból tették, s nem fenyegeti veszély a német időmérős szereplését.

2000: Szép F1-es jövő várhat Antonio Pizzoniára. A brit Formula-3 éllovasa a Benettont tesztelte, Pat Symonds technikai igazgató pedig elismerően beszélt róla, elmondása szerint jó benyomást tett rá az ifjú brazil.

1999: A szenvedő Williams ugyanolyan jó autót épített, mint a remeklő McLaren, állítja Patrick Head. Elmondása szerint ha az FW21-be Mercedes-motort helyeznének a nagyjából 70 lóerő hátrányban levő Supertec helyére, ők nyernék a versenyeket.

1997: Jacques Villeneuve nyerte a Spanyol Nagydíjat, s ezzel visszavette a vezetést a bajnoki összetettben, mögötte pedig nagy meglepetésre az ezzel a tabella harmadik helyére előreugró Olivier Panis végzett a Prosttal. A nap hírei közé tartozik az is, hogy a Williams és a BMW a közeljövőben partneri kapcsolatra lép egymással, s a hírek szerint 2000-től a Toyota is beszállhat az F1-be.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: