1933-ban épp ezen a napon született a tragikus sorsú John Taylor, s az ő kapcsán most egy rendhagyó évfordulós cikk következik: röviden felidézzük az F1 hat Taylor nevű versenyzőjét, hiszen ez a családnév nem csupán a sportág történetének leggyakoribb, hanem egyúttal legpechesebb nevének is számít.
John Taylor (1933–1966)
A komolyabb eredményekkel sosem rendelkező leicestershire-i versenyző két szezon összesen öt futamán állt rajthoz, előbb egy privát Cooperrel, majd egy szintén nem-gyári Brabhammel. Utóbbival még pontot is szerzett a számos kiesőt hozó 1966-os Francia Nagydíjon, nem sokkal később viszont életét vesztette. Taylor a nürburgringi futam rajtja után összeütközött az F2-es Matrával induló Jacky Ickx-szel, és súlyos égési sérüléseket szenvedett – ár kórházba vitték, s hosszú heteken át küzdöttek az életéért, a brit versenyző egy hónappal később elhunyt.
Brian Newton Shawe-Taylor (1915–1999)
Előkelő angol-ír családból származott az F1 első Taylora, aki a legelső F1-es futamon is rajthoz állt, Joe Fry-jal osztva meg egy régi Maseratit. Második és egyben utolsó versenye az 1951-es hazai futama volt saját ERA-jával, melynek volánja mögött nem sokkal később óriási balesetet szenvedett: megpördülő autójába Goodwoodban Toni Branca belerohant, s bár felépült, versenyzői karrierje véget is ért.
Dennis Taylor (1921–1962)
Egyetlen futamra, az 1959-es aintree-i Brit Nagydíjra próbált kvalifikálni egy Formula–2-es Lotusszal, de esélye sem nagyon volt a sikerre. Három évvel később, egy monacói Formula Junior-versenyen vesztette életét, amikor az alagút kijáratán elvesztette uralmát Lolája felett, s előbb egy fának, majd a korlátba csapódott.
Mike Taylor (1934–)
A Formula–1 történetének egyik legtragikusabb versenye jelentette a végállomást Mike Taylor versenyző karrierje számára: az 1959-es aintree-i futamon rajthoz álló brit a következő évben egy Lotus 18-assal nevezett be a belga hétvégére. Mintha csak átok ült volna az autókon: Stirling Moss egy balesetben súlyos sérüléseket szenvedett, Alan Stacey madárral ütközött, és meghalt, Taylor pedig egy 260 kilométer per óránál bekövetkezett edzésbalesetben kirepült az autójából, s nekicsapódott egy fának – melyet kettétört –, s az eset során borzalmas sérüléseket szenvedett. A brit versenyző átmenetileg lebénult, de hosszas rehabilitációt követően ismét talpra állt – nem mellesleg azon kevés versenyző egyike, akik egy baleset után pert nyertek versenygépük gyártója ellen, hiszen a bukást a kormány meghibásodása okozta.
Henry Taylor (1932–2013)
A két fentebb említett úrhoz hasonlóan ő is az 1959-es aintree-i futamon mutatkozott be, melyet a 11. helyen zárt egy Reg Parnell-féle F2-es Cooperrel. A következő évben szintén a brit versenyző csapatával indult, s ekkor aratta F1-es karrierje egyetlen komolyabb sikerét: többek közt Jim Clarkot is megelőzve a 4. helyen zárta a reims-i Francia Nagydíjat. Az ő F1-es karrierje is egy baleset után ért véget: Henry az 1961-es aintree-i futamon bukott nagyot, s bár ezt követően egy versenyen még rajthoz állt, inkább a ralizás és a túraautózás felé fordult, ahol több siker jutott neki.
Trevor Taylor (1936–2010)
Ki sem találnátok, melyik versenyre próbált meg először kvalifikálni az egyetlen Taylor aki komolyabb tényező tudott lenni az F1 történetében! Az 1959-es aintree-i futamra, ahol egyszerre négy Taylor szerette volna megejteni F1-es bemutatkozását. Trevornak ez nem sikerült, sőt két évet kellett erre várnia, akkor viszont a Lotus gyári versenyzőjeként teljesíthette első futamát. Ezt követően két teljes szezont húzhatott le a csapatnál, ám csak egy-egy második és egy hatodik helyig jutott, miközben csapattársa egy világbajnoki címet és egy ezüstérmet gyűjtött be. Ez alaposan rá is nyomta bélyegét karrierjére, melyet 29 futammal és 8 ponttal a háta mögött fejezett be.
