Steward
Admin
AJÁNDÉK DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. május 31. vasárnap
Retro

Retro - Amikor még kapni lehetett a nagydíjat

A „nagydíj” szó ma már nem tényleges díjat, hanem magát a versenyhétvégét jelöli, pedig eredetileg még megfogható tárgyként került be a köztudatba. A különböző jelentések pedig máig vita tárgyát képzik.

A legtöbb forrás 1906-ra teszi a nagydíjversenyzés kezdetét, eszerint pedig az abban az évben Le Mans körül zajló versenyt tekintik az első ilyennek, amit a magyar Szisz Ferenc nyert meg egy Renault-val. Ám az archívumokat lapozgatva kiderül, nincs egyetértés azt illetően, hogy mikor is rendezték az első „nagydíjat” az autósportban, más helyeken ugyanis egy 1901. február 17-én, Franciaország délnyugati részén zajló futamra hivatkoznak.

A „Grand Prix de Pau” néven emlegetett megmérettetés mai szemmel nézve inkább egy hegyi ralira hasonlított, hiszen a Pireneusok útjain folyt, és egyetlen, több mint 300 kilométer hosszúságú versenykörből állt. A maratoni küzdelmet végül több mint négy óra alatt a francia Maurice Farman nyerte egy Panhard volánjánál, amit egy 24 lóerős motor hajtott.

Circuit-du-sud-ouest_pau-1900-1901-(openstreetmap)

Az 1901-es Circuit du Sud-Ouest pályavonala - a térképen tévesen szintén nagydíjként említve


Ám éppen a francia források vitatják, hogy ez az 1901-es esemény lett volna az első nagydíj, rámutatva, hogy csak a külföldi sajtó félrefordítása miatt alakult ki ez a tévképzet. A versenyt ugyanis hivatalosan Circuit du Sud-Ouest, azaz „Dél-Nyugati Körverseny” névre keresztelték, ezen a tényen azonban sokan átsiklottak, amikor a jelentésekben meglátták a „Grand Prix” feliratot.

A Grand Prix, vagyis a nagydíj azonban a szervezők értelmezésében ténylegesen egy díj volt, mégpedig az a trófea, amit a győztes átvehetett. Pontosabban a győztesek, ugyanis az autók súlya és milyensége alapján négy különböző kategóriában hirdettek versenyt Még háromkerekű járművek is voltak a mezőnyben, amelyek legjobbja a Prix du Bearn elnevezésű díjat kapta. Az autók két könnyebb kategóriájának győztese a Grand Prix du Palais d’Hiver trófeával lett gazdagabb, míg a legerősebb autóval versenyző Maurice Farman lett a Grand Prix du Pau jogos birtokosa.

Senki nem állít tehát valótlant, amikor azt mondja, hogy Farman nyerte az autóversenyzés első nagydíját, ez azonban nem egy fogalom-jellegű nagydíj volt, amit teljesíteni kellett, hanem egy tárgy, amit a magasba lehetett emelni.

Maurice Farman és az ominózus verseny mezőnyében szintén ott lévő testvére, Henri azonban nem maradtak hosszú ideig az autósportban, hamarosan ugyanis egy másik forradalmi technológia kifejlesztésében segédkeztek, amikor a gyerekcipőben járó repülésre fordították figyelmüket. 

Mors_farman_plane

Maurice Farman itt már saját repülőjét csodálja 1916-ban
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?