Az argentin Onofre Marimon szomorú eseménnyel vonult be a Formula-1 történetébe: a 30 éves pilóta volt az első, aki világbajnoki versenyhétvégén veszítette életét. A tragédia 1954-ben történt, a rettegett Nürburgringen. Juan Manuel Fangio védencének rövid, két dobogós eredménnyel tűzdelt F1-es pályájáról, és a tragikus július végi napról korábban már írtunk Retro-rovatunkban. Most versenyzői karrierjének kezdetéből idézünk fel pár pillanatot.
Ez a karrier tulajdonképpen akkor indult, mikor Onofre, becenevén Pinocho (Pinokkió) 13 éves volt – Marimon 1923. december 19-én született –: a fiatal fiú úgy döntött, hogy személyesen is kipróbálja apja kétüléses versenyautóját. Domingo Marimon maga is tehetséges versenyző volt, egy időben Fangio nagy riválisa. Onofre kitolta a járgányt a garázsból, aztán a közeli utakon megtapasztalta, mekkora sebességet képes elérni vele. Mikor eldicsekedett hőstettével anyjának, az válaszul egy tányért tört össze a fején.
Versenyen 17 évesen debütált egy helyi eseményen, a világháború azonban őt is hosszas kihagyásra kárhoztatta. Mikor apja az 1949-es Vuelta Mar del Plata előtt eltörte kulcscsontját, ő ugrott be helyette a Chevrolet-ba, és nem kis megrökönyödést keltve megnyerte az 536 mérföldes (850 kilométer) versenyt. A következő évi, kétszer ilyen hosszú Vuelta de Cordobán a legendás Juan Galvezzel vívott, és az élen állt, mikor a cél közelében autója kilehelte a lelkét.
Első együléses versenye sem zajlott mindennapi körülmények között. 1950-ben Fangio Európába költözött, hogy részt vegyen az első Formula-1-es szezonban, Chevrolet/Wayne-motoros Volpiját pedig Domingo Marimonra hagyta. Ő egyezséget ajánlott fiának: aki az edzéseken gyorsabb kört fut, az indulhat az autóval a futamon. Onofre nem hagyott sok választást, megszerezte a pole-pozíciót, aztán a győzelmet is. Nem férhetett hozzá sok kétség, az argentin pilóta nagy dolgokra hivatott.
A későbbiekben Marimon jó néhány győzelemmel növelte dicsőséglistáját, de továbbra is csak Argentínában vagy a szomszédos Chilében versenyzett. Fangio segítségével jutott el első európai versenyére, amely éppenséggel a Formula-1-es Francia Nagydíj volt – a Maestro, aki egy ízben azt mondta Marimonról, „olyan, mintha a fiam lenne”, egy Maseratiba ültette pártfogoltját. A bemutatkozó verseny csupán két körig tartott, aztán a kocsi felmondta a szolgálatot – ez gyakran üldözte Marimont pályafutása során. Következő nagydíjáig két évet kellett várnia, állandó versenyzőként ekkor kezdődött pályafutása (rögtön egy spái dobogóval), már a gyári Maserati színeiben.
Marimon mindig is arra vágyott, hogy megismételhesse Fangio, valamint a másik argentin nagyság, a két nagydíjat nyerő Jose Froilan Gonzalez sikereit. „Olyan akarok lenni, mint ők” – mondogatta. A tragédiáig minden arra mutatott, hogy jó irányba halad. Egyik legerősebb szereplése az 1953-as szezont záró monzai verseny. A negyedik rajtkockába kvalifikált, a versenyen pedig tapadt Fangio, Alberto Ascari és Giuseppe Farina hármasára. Megelőzni nem tudta őket, de kiválóan követte íveiket, és nem engedte meglógni a hármast.
Másfél óráig ment ez így, amikor olajcseppek jelentek meg a versenyszemüvegen: probléma lépett fel az autóval. Kénytelen volt bokszba állni, ahol nyolc percet veszített, amíg két szerelő helyrehozta a meghibásodott hűtőt. Sokkörös lemaradásban visszaállt a versenybe – ismét az éllovas trióhoz csatlakozva, akiknek továbbra is tartotta a tempóját. Végül aztán a megforgó Ascarival ütközve ő is kiesett a versenyből. Ez a három pilóta, Farina, Fangio és Ascari a Formula-1 történetének első három világbajnoka. Abban az évben – és egészen 1958-ig, amikor már egyikük sem volt a mezőnyben – a sorozat egyedüli bajnokai ők voltak.
