Steward
Strommer Benjamin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. augusztus 20. kedd
Retro

Retro - Akinek két kör is elég volt az F1-ből

Hogy kicsoda az a Bernardus Marinus Pon? Sok mindenki: világhírű bortermelő, olimpiai résztvevő és Volkswagen-családtag. Ja, és még egy F1-es futamon is elindult, ami finoman szólva sem végződött jól számára.

CVxxYb7WoAA5L8J

1936-ban ezen a napon született a röviden csak Ben Ponként, vagyis az egyik legrövidebb nevű Formula-1-es versenyzőként ismert holland, méghozzá tehetős családban, hiszen apja, idősebb Ben Pon a Volkswagen amerikai importőre volt. Az ifjabb Bent ezen autós kapcsolatai is hozzásegítették ahhoz, hogy versenyzői pályafutásba kezdjen, amit a sportautók világában élhetett ki, a Porsche elkötelezettjeként.

Közeli barátságot ápolt honfitársával, Carel Godin de Beauforttal, aki akkoriban az F1-ben vitézkedett, és már saját csapatát is felállította, amelyben vásárolt Porschékkal versenyzett. 1962-ben aztán Pon számára is eljött a lehetőség, hogy Beaufort egyik autójával kipróbálja magát az autósportok csúcsán, ezt pedig hazai pályáján, Zandvoortban tehette meg, az egyetlen olyan évben, amikor a Holland Nagydíj szolgált szezonnyitóként.

CVaUP2EXIAAvueT

Pon a mezőny négy Porschéja közül a leglassabb lett, a 18. helyre kvalifikálva a 20 pilóta közül, a verseny pedig még fájdalmasabban végződött számára - a szó szoros értelmében. A rajtnál ugyan három helyet előreugrott, de csak két kört tudott zavartalanul teljesíteni, mielőtt a harmadikban megérkezett a baj. Régebbi technikát képviselő, alulteljesítő autójával túllépte a határokat, lecsúszott a pályáról, szaltózott, majd ki is repült járművéből. Csodával határos módon néhány karcolással megúszta az ijesztő bukást, de csúnya élménye után azonnal el is döntötte, hogy két kör neki bőven elég volt az együléses versenyautók világából, nem kísérti tovább a sorsot.

Visszatért a sportautókhoz, és pályafutását 1965-ben fejezte be, ekkortól pedig teljesen új vizekre evezett. 1972-ben már a müncheni olimpián tűnt fel ismét, ahol galamblövészetben képviselte hazáját, és a 31. helyen zárta a tornát. Következő vállalkozása pedig már jóval nagyobb sikereket termelt, hiszen borkereskedő lett, és jelenleg is vezeti a Bernardus Winery nevű borászatot Kaliforniában - emellett pedig hazájában is a téma egyik legnagyobb szakértőjeként ismerik el.

picture_3

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?