DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. november 8. vasárnap

IndyCar: Lundgaard drámai hajrá után nyert a Road Americán – videó

Christian Lundgaard idei második győzelmét hozta az IndyCar vasárnapi futama a Road America versenypályán. Az Arrow McLaren pilótája az utolsó helyről zárkózott vissza, ugyanis rögtön a startnál megsérült a szárnya, így ki kellett állnia cserélni. Onnan zárkózott vissza a dán, a vezetést pedig négy körrel a vége előtt örökölte meg, miután az első sikere felé tartó Marcus Armstrongnak műszaki problémája adódott. Így sem volt sima még a finis Lundgaard számára, a vele már előtte is nagy csatát vívó David Malukas ugyanis megszorongatta a legvégén. A verseny aztán sárga jelzés alatt ért véget, mivel a dobogó alsó fokáért csatázó Graham Rahal és Will Power ütközött: előbbi a falban kötött ki, utóbbi viszont így is bejött harmadiknak.

Ami pedig a bajnokságot vezető Alex Palout illeti: zsinórban ötödször indulhatott a pole-ról, de aztán többek között egy bokszutcai gyorshajtás miatt „csak” az ötödik lett Kyffin Simpson mögött. Igaz, így is nőtt az előnye az összetettben, most 60 ponttal vezet Malukas előtt, aki egyetlen egységgel előzte meg a Road Americán csak tizedik Kyle Kirkwoodot, míg Lundgaard lemaradása 77 pont a Ganassi címvédője mögött.

A verseny videós összefoglalója:

A futam végeredménye:

1. Christian Lundgaard Arrow McLaren  
2. David Malukas Team Penske 0.6241
3. Will Power Andretti 1.5568
4. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 2.3097
5. Alex Palou Chip Ganassi Racing 2.9679
6. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 4.5825
7. Scott McLaughlin Team Penske 4.6413
8. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 5.4393
9. Santino Ferrucci A. J. Foyt Enterprises 7.4519
10. Kyle Kirkwood Andretti 7.8581
11. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 8.3559
12. Patricio O'Ward Arrow McLaren 9.0912
13. Marcus Ericsson Andretti 10.0192
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 10.8189
15. Romain Grosjean Dale Coyne Racing 11.6583
16. Caio Collet A. J. Foyt Enterprises 12.1206
17. Mick Schumacher Rahal Letterman Lanigan Racing 12.3524
18. Rinus VeeKay Juncos Hollinger Racing 13.1409
19. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 13.7503
20. Dennis Hauger Dale Coyne Racing 14.6665
21. Nolan Siegel Arrow McLaren 19.8068
22. Josef Newgarden Team Penske 36.7757
23. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 1 kör
24. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 3 kör
25. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 27 kör

Nem Kubica az egyetlen, aki a Haas tartalékversenyzője lenne

A csapat szimulátorpilótája, Pietro Fittipaldi is pályázik erre a pozícióra, ám előtte van egy nagyobb akadály: nincs elég szuperlicenszpontja az F1-es futamon való induláshoz. A Formula V8 3,5 bajnoka idén több pénteki első szabadedzésen is beülhetett a Haas autójába, és jövőre is szeretné folytatni ezt a sorozatot, ugyanis ezzel is közelebb kerülne a hőn áhított engedélyhez. "Négy pont kellene a szuperlicenszhez. Ha jövőre négy szabadedzésen részt veszek, az elég lenne" - magyarázta Emmerson Fittipaldi 23 éves unokája, aki fél szemét a Haasszal tárgyaló Robert Kubicán tartja.

fittipaldi-portre-20191

Russell újabb 100 kört tett meg a Mercedesszel

A kollektív Abu Dhabi teszthez hasonlóan George Russell ismét a címvédő istálló 2019-es versenygépébe ülhetett, amellyel a Pirelli számára végez fejlesztőmunkát, továbbra is a Yas Marina versenypályán. A képen feltűnőek a kerekek, a brit ugyanis már a 2021-re tervezett 18 colos verziókat viszi pályára: a W10 is átesett némi átalakításon annak érdekében, hogy a gumicég relevánsabb adatokat kaphasson. Russell vasárnap kereken 100 kört teljesített, hétfőn pedig folytatja a tesztet.

Ezek a számok megmutatják, Hamiltonék mennyivel dominánsabbak voltak Schumacheréknél

A Mercedes hatodik éve töretlenül halmozza a sikereket a Formula-1-ben, de az eredményeiket komolyabb utánajárás nélkül nehéz volt elhelyezni az F1-es csapatok abszolút listáján. Itt egy támpont, ami az évezred másik nagy sikerszériáját, a Ferrari kétezres évek eleji időszakát veszi összehasonlítási alapnak.

8p4h8nxk69341

 

Bottas komoly fölénnyel nyert raliversenyt a Paul Ricardon

A finn pilóta az F1-es szezon egyfajta levezetéseként nevezett a hétvégén Paul Ricardon megrendezett Rallycircuit Cote d'Azur raliversenyre, amit jelentős fölénnyel sikerült megnyernie. Egy Citroen DS3-mal négy másik WRC-kategóriás ellenféllel szállt szembe, ám egyikük sem talált fogást rajta: a tegnapi napot 19,6 másodperces fórral zárta, amit ma egészen 50 másodpercre javított. Mögötte a második a Skoda Fabia R5-tel versenyző Robert Consani, a harmadik pedig a szintén skodás formulaautó-versenyző Dorian Boccolacci lett.

hpsv9xbspny9apqgju9l_lg

A teljes 2019-es F1-es szezon három percben

Nem kisebb feladatra vállalkoztak az F1-nél, mint hogy az egész idei szezont mindössze három percbe összesűrítsék. Íme a végeredmény:

Fotó: Jelenleg így néz ki az épülő vietnámi pálya

Egy fénykép került nyilvánosságra a vietnámi Hanoiban épülő versenypályáról, egészen pontosan a célegyenes egy szakaszáról és a főépületről. A még erősen félkész állapotban lévő helyszín, amely a 2020-as F1-s versenynaptár április elejei fordulója lesz, az ígéretek szerint januárra készül el. 5607 méteres hossza 23 kanyart foglal magában, megálmodásában pedig Hermann Tilke, az F1 házi pályatervezője is részt vett.

A fotón látható 300 méter hosszú főépület kialakításában a Hanoiban található Thang Long Császári Fellegvár stíluselemei is vissza fognak köszönni. Aki kíváncsi, az ezen a linken, a cikk alján egy szimulátoros kört is megtekinthet a pályáról.

hanoicelegyenes

Lencsevégre kapták a 2021-es elemeket tesztelő Mercedest

Bár az F1-es szezon múlt hétvégén véget ért, és a hét eleji gumiteszttel is végeztek a csapatok, Mercedes F1-es alakulata még mindig a szezonzáró helyszínén tartózkodik. Ma a Pirelli 2021-re szánt, 18 colos kerekeit tesztelik, amiről néhány fotó is kikerült Twitterre. A volánnál George Russell gyűjt értékes tapasztalatokat.

gr3

gr4

Forrás: @omwatw. Összehasonlításképp a 13 colos kerekek:

merc-test-abu-2019

Forrás: DPPI 

Új GT-autót villantott a BMW

A 2022-es szezonra új GT3-as autóval készül a BMW, amelyről meg is érkezet az első hangulatkép. A bajor márka a 2016 óta aktív M6-ot kívánja lecserélni, ami kora miatt manapság már nehezen veszi fel a versenyt az Audi és a Porsche technikáival, ráadásul a Mercedes is új AMG-vel készül előállni.

A BMW új versenyautója az M4 utcai típusára épül, amelynek forgalmazását 2021-ben tervezik elindítani, és amit a márka tökéletes alapnak tart a GT3 átalakuló szabályaihoz.

BMW-M4-GT3-Render

Daniel, nincs igazad! Miii? Várjatok, bebizonyítom!

A Renault pilótái kerültek sorra az F1 Grill the Grid című sorozatában, ahol kérdésekre kell helyesen válaszolniuk és versenyezniük egymás ellen. Daniel Ricciardo viszont olyat tett, amire eddig még nem igazán volt példa: megcáfolta a helyes választ! A kérdés az volt, hogy melyik pilóta a New York Giants NFL-csapat szurkolója, mire ő rávágta, hogy Pierre Gasly - holott az eredeti helyes válasz az volt, hogy Lance Stroll, amit Nico Hülkenberg be is mondott.

Ricciardo azonban nem nyugodott bele ebbe: kijelentette, hogy márpedig ő látta Gaslyt Giants-mezben, majd kikereste a telefonján az adott képet még tavalyról - a kérdező nem tudott mást tenni, mint neki is megítélni egy pontot...

 

Bottas bemutatta, hogyan kell stílusosan megérkezni egy gálára

Konkrétan az F1-es autóval gurult be, like a boss.

 

Így alakulnak a WTCR büntetősúlyai a Michelisz Norbert bajnoki címéről döntő futamon

Kijöttek a sepangi hétvégével kapcsolatos büntetősúlyok: az elmúlt három hétvége köridői alapján kalkulált táblázat alapján továbbra is a Lynk & Co lesz a legnehezebb a WTCR szezonzáróján, így a listavezető Michelisz Norbert mögött 11 pontos hátrányban lévő Yvan Muller és a magyart 28 egységnyi hátrányból üldöző Thed Björk egyaránt a maximális 60 kg-os ballasztot cipeli majd magával. A Hyundaiok is maradnak a Makaóban is látott 50 kg-os értéken, a Hondák viszont könnyülnek, így a 9 pontos lemaradással második Esteban Guerrieri 40 kg kompenzációs súlyt kapott a jövő hétvégére.

mich

forrás: p1race.hu
fotó: dppi

Bottas az élen zárta a francia raliversenyének első napját

Valtteri Bottas egy régebbi Citroen DS3 WRC-vel állt rajthoz a Paul Ricardon zajló Rallycirciut Cote d'Azur raliversenyen és bár másnak is van hasonló technikája, a finn F1-es pilóta mégis a mezőny élén zárta az első napot. Az öt gyorsasági szakaszból hármat megnyert, kettőt másodikként zárt és összességében 19,6 másodperces fórral vezeti a versenyt a szombati nap végén a korábbi Európa-bajnoki résztvevő Robert Consani R5-ös Skoda Fabiája előtt. Ha Bottas nem követ el nagy hibát, akkor ezt az előnyt ezzel az autóval a vasárnapi négy szakaszon már beoszthatja és megnyerheti a futamot, amelyen a Citroen korábbi gyári WRC-pilótája, Stephane Lefebvre is rajthoz állt egy Porsche 991-gyel.

bott_1

Alonso átvette a negyedik világbajnoki címért járó trófeát

Újra jelenése volt az év végi FIA-gálán Fernando Alonsónak, aki a WEC 2018-19-es szezonjának világbajnoki címéért járó díját vette át Sebastien Buemi és Kazuki Nakajima társaságában.

„Négy világbajnokság. Három különböző szakág. 23 évvel ezelőtt ugyanezen a gálán vettem át az elsőt. Nagyon boldoggá tesz, hogy ennyi idő után is képes vagyok élvezni ezt a sportot” – posztolta a közösségi médiában Alonso.

AFM-dupla vasárnap: A Spílert és a FIX TV-t is nézd!

Az Autósport és Formula Magazin novemberben indult el a Spíler TV műsorán: vasárnap 11:50-kor a Spíler 1-en láthatjátok a magazin decemberi adását az elmúlt hónap magyar vonatkozású autósportos eseményeivel, interjúkkal és érdekességekkel.

Az AFM Motorsporthíradó szintén vasárnap, 13:00-kor kezdődik a FIX TV-n. A tartalomban többek között stúdióbeszélgetés szerepel Szabó Krisztiánnal.

Hamilton a Mercedes új gépszörnyével ismerkedett

A német gyártó a színfalak mögött egy ideje már dolgozik az AMG Project One-ra keresztelt modelljén, ami egy igazi XXI. századi szuperautónak ígérkezik. Az 1,6 literes hibrid V6-os benzinmotorját a versenypályákról már jól ismerjük, hajtáslánca ugyanis a Formula-1-ből származik. Egyelőre féltve őrzik az autót, de Lewis Hamilton már közelebbről is megcsodálhatta.

Verstappen besöpörte a „szokásos” különdíjat az FIA-tól

Közönségszavazás alapján az Év Akciója díjjal Max Verstappent tüntették ki a Nemzetközi Automobil Szövetség év végi párizsi gáláján: a Charles Leclerc-rel vívott silverstone-t párharc kapta a legtöbb voksot, amelybe mindkét pilóta beletett apait-anyait, de végül Verstappen jött ki belőle győztesen. Negyedszer nyerte meg a díjat, 2014-ben, 2015-ben és 2016-ban szintén őt jutalmazta a publikum.

Fejet hajtott az autósport idén elhunyt szereplői előtt az FIA

A Nemzetközi Automobil Szövetség idei díjátadó gálája nemcsak a csillogásról és a sikerről szólt, a szervezők péntek este Párizsban az autósport azon szereplőiről is megemlékeztek, akik már nincsenek közöttünk. Jean Todt maga rótta le tiszteletét többek között Niki Lauda és Anthoine Hubert autóversenyzők, valamint Charlie Whiting versenyigazgató előtt. 

A Mercedes sikereiből jelentős részt vállaló háromszoros világbajnok, Niki Lauda emlékének az egyik díjjal is tisztelegtek: ő lett Év Személyisége az FIA-nál akkreditált újságírók szavazatai alapján.

ff0c9bdf-a219-4083-aa0f-05e3f5a12629

Hivatalosan is 2019 bajnokává avatták Lewis Hamiltont

Péntek este Párizsban lezajlott az FIA év végi díjátadó gálája, amelyen Lewis Hamilton átvehette a hatodik világbajnoki címéért járó trófeát. A második helyet megszerző Valtteri Bottas és a sorozatban hatodik győzelmét arató Mercedes szakvezetője, Toto Wolff is jelen volt a színpadon.

Hamilton az idei évet rekordmennyiségű, 413 ponttal, valamint 11 futamgyőzelemmel zárta.

Rajta kívül díjat kapott többek között a harmadik helyen végző Max Verstappen és az év újoncának választott Alex Albon is. Az elhunyt Niki Laudáról is megemlékeztek, ő kapta az év személyisége díjat.

Ezzel töltöttek a Red Bull-osok egy hetet Abu Dhabiban

Minden, ami nem a versenypályán történt: menet a homokdűnéken, mérkőzés teveháton, bemutatókör, fotózások, bemelegítés, autogramosztás. 17 perces videóban foglalta össze a szezonzáró hetét a csapat.

"Pi***ba" - mondta Norris, miután rossz oldalon szállt be az autóba

A McLaren bohókás fiatalja épp egy VIP-autóztatásra készült, amikor a brit gyökereinek köszönhetően megszokásból jobb oldalról szállt be a kocsiba. Egy pillanatra az is átfutott rajta, hogy átmászik a vezetőoldali ülésbe, de aztán belátta, hogy a hosszabb út lesz az elegánsabb.