DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 2. szerda

„Több mint egy évtizedet elveszítettünk a tiszta versenyzés szempontjából” – Alonso

Lesújtó véleményt fogalmazott meg az F1 hibrid korszakáról Fernando Alonso. A téma annak kapcsán került elő a spanyol pilóta montreali sajtóbeszélgetésén, hogy az FIA a Miami Nagydíj óta eltelt időben döntött arról, hogy az idei autókkal és motorokkal kapcsolatos kritikákra reagálva 2027-től növelik a belsőégésű motor szerepét a jelenlegi 55-45 százalékos arányról nagyjából 60-40-re.

Amikor erről kérdezték a kétszeres Formula-1-es világbajnok véleményét a kanadai sajtónapon, hogy szerinte előrelépést jelent-e majd a módosítás, így felelt az idei szabályokkal rendre kritikus 44 éves pilóta: „Várom a következő ciklust. Ezeknek a hajtásláncoknak a DNS-e mindig ugyanaz marad, és mindig azt fogja jutalmazni, ha lassan mész a kanyarokban. Szóval nem hiszem.”

Amikor pedig felvetették Alonsónak, hogy legalább az jónak tekinthető-e, hogy ha késve is, de hallgatnak a megszólalásokra az FIA-nál, a spanyol így reflektált: „Mindig hallgatnak. Végigsöpört anno forgószélként az elektrifikáció gondolata. Azt gondolták, ez a jövő, de ez nem vonatkozik a versenyzésre. A versenyzés más tészta. Most visszatérünk a 60/40-es arányhoz, aztán a jövőben még egyre kevesebb lesz. Sajnos itt volt ez az időszak, 2014 óta a turbókorszakkal, és most már majdnem egy évtizedet vagy még többet is elveszítettünk a tiszta versenyzés szempontjából.”

alonso-f1-aston-martin-kanada-day0

Leclerc már elkészült a rap albuma borítójával

Legalábbis azzal a szöveggel posztolt közösségi oldalán, hogy "A rap albumunk borítója már kész van"...

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

We already have the cover of our rap album

CHARLES LECLERC (@charles_leclerc) által megosztott bejegyzés,

Kiss Norbi is járgányt váltott nyári kikapcsolódásként

A kamionversenyző az alábbi két videót (lapozható a poszt) tette közzé:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Zseniális! #jetskito #dunaharaszti #summer #chill @jet_power_hungary_ @canamoffroad #reklam

Norbert Kiss (@drivernorbi) által megosztott bejegyzés,

DTM: Piros zászló és utolsó pillanatban megszerzett Wittmann-pole

Sokakat megtréfáltak az esős körülmények a DTM hétvégéjének első időmérőjén, nem egy autó csúszott ki a pályáról - az alábbi videóban Pietro Fittipaldi falnak csattanása látható, amely piros zászlót okozott.

 

A felszáradó pályán aztán az utolsó percig gyorsultak a pilóták, a pole-t végül a legvégén egy szenzációs körrel Marco Wittmann szerezte meg. Az időmérő végeredménye (top 10):

dtm kvali

Így szállta meg a Hungaroringet 40 ezer lengyel szurkoló

Őket nem érdkeli, hogy Robert Kubica stabilan utolsó az idei mezőnyben, csak az, hogy lássák és támogassák honfitársukat, hősüket. Erről még az F1 is készített egy rövid videót, ami ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Megint elgurult mindenki gyógyszere az amerikai csapat házibajnokságán

A többek között a NASCAR-ban és az IndyCarban is szereplő Team Penske az elmúlt hetekben-hónapokban saját bajnoksága, a Penske Games előző részeiben viccesebbnél viccesebb feladatokat végeztetett el versenyzőivel, most éppen a Hungry Hippos nevű társasjátékot valósították meg... nos, élőszereplős verzióban. Megint nem kellett csalódnunk.

 

Mai szemmel nem éppen szokványos látvány a McLaren utolsó teljes szezonos IndyCar-autója

Értjük ez alatt azt, hogy a hőskor szokásos, piros-fehér festésének, vagy éppen a manapság használt papajasárgának nyoma sincs az 1979-es szezont végül negyedikként befejező Johnny Rutherford autóján.

 

MotoGP, DTM és W Series a mai menü - mutatjuk a programot

Íme a szombati motorsport-program:

9:55-10:40 MotoGP, harmadik szabadedzés (Spíler 1)

10:00-10:45 DTM, szabadedzés

11:00-11:35 W Series, első szabadedzés

11:50-12:10 DTM, első időmérő

13:30-14:00 MotoGP, negyedik szabadedzés

14:10-14:50 MotoGP, időmérő (21:00-tól Spíler 1)

14:30-15:30 DTM, első futam

16:40-17:15 W Series, második szabadedzés

moto_3

fotó: dppi

Egy F1-es pilóta képzeletben is végig tud menni egy pályán

Carlos Sainzot figyelhetjük meg, amint még a váltásokat is lemodellezi a földön ülve:

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

What is @carlossainz55 up to?! . Head to F1.com to find out as the Spaniard looks back on two brilliant race weekends at Hockenheim and the Hungaroring. . #Formula1 #F1 #GermanGP #HungarianGP

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés,

Erre a top 10-es listára került fel most Max Verstappen

A Formula-1 legfiatalabb pole-pozíciósai - a top10-ről készült videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Szerinted Gasly gyengén teljesít? Akkor még nem hallottál David Walkerről

Az 1972-es Formula-1-es szezon többek között Emersson Fittipaldi első világbajnoki címéről maradt emlékezetes. A brazil pilóta nyolcszor állt dobogóra, és ötször futamot is nyert a Lotusszal, miközben ugyanabban az autóban ausztrál csapattársa, egy bizonyos David Walker egyetlen egyszer sem szerzett pontot, legjobb eredménye egy kilencedik helyezés lett. Ez kissé más színben tünteti fel Pierre Gasly lemaradását Max Verstappenhez képest.

davewalker-1972

Jövőre 22 futam lesz az F1-ben, de nem ez a végállomás

Már az idei Formula-1-es szezonnak is minden eddiginél több, 21 állomása van, de a Liberty Media szerint a gyarapodás itt sem fog megállni. Jövőre 22 futam lesz egy évben, Chase Carey pedig arról számolt be, középtávon még tovább sűrűsödhet a versenynaptár. Az amerikai tulajdonosok elsősorban egy második amerikai helyszínt szeretnének.

f1-canada-start-2019

"Úgy számolunk, hogy a következő néhány évben kissé tovább növekszik a versenyek száma. A célállomás olyan város lenne, mint Las Vegas és Miami" - nyilatkozta a vezérigazgató, aki a két hazai helyszín mellett szeretne hazai pilótát és egy nagy hazai csapatot is az F1-ben látni.

A Haas vezetője vérnyomásmérőt fog viselni, ha nem nyugszik le a csapat két pilótája

Rajongói kérdésekre válaszolt Günther Steiner, Netflix-sorozatából is ismert F1-es csapatfőnök, aki elárulta, megnézte-e az említett műsort, szerinte van-e értelme a tankolás visszahozásának, és dán nemzetiszínűre festi-e a haját, ha Kevin Magnussen dobogóra áll idén. Ezek, és még jó pár kérdés az alábbi videóban.

Az idei F1-es szezon eddigi legnagyobb előzései

Íme egy válogatás a nyári szünet előtti manőverekből - nektek melyik a kedvencetek?

A Mercedes a többiektől eltérő úton Spában

A Pirelli közzétette, hogy melyik pilóta melyik elérhető gumikeverékből hány szettet rendelt a Belga Nagydíjra - ami azonnal feltűnik, az az, hogy a leglágyabb, C3-as keverékből a legtöbb csapat tíz szettet kért, míg a Mercedes csupán nyolcat.

pirelli_6

Jenson Button újszülött fiával relaxál

Jenson Buttonnak július 23-án született meg első gyermeke, Hendrix Jonathan Button, és úgy fest, a szülők, legalábbis az apuka azóta is a gyermek világrajöttének fáradalmait pihenik ki.

Kislányaival ünnepelte születésnapját Michelisz Norbert

Hazánk népszerű túraautó-versenyzője csütörtökön lett 35 éves, amit családapaként nem is tölthetett volna másképp, mint lányai társaságában. Norbi Facebookon köszönte meg azt a számtalan jókívánságot, amit rajongóitól kapott.

Eldőlt a Mexikói Nagydíj sorsa

Már szerdán beszámoltunk róla, hogy csupán néhány formalitás választja el a Mexikói Nagydíj szervezőit attól, hogy meghosszabbítsák kontraktusukat az F1-gyel. Nos, a mai napon hivatalossá is vált ez a bejelentés, így az F1-es futamnak 2015 óta otthont adó közép-amerikai pálya azok után, hogy hasonlóan bizonytalan jövő elé nézett, mint korábban Silverstone, Monza vagy éppen Barcelona, ezzel az egyezséggel 2022-ig bebiztosította magát a sorozatban.

Elképesztő gépet indított be a Mercedes

Az autósport születésének idén 125. évét ünneplő Mercedes a múltkori Formula-1-es Német Nagydíjon egy elég nagy showt csinált retro ruhákkal, jubileumi autófestéssel és persze rége versenyautók bemutatásával. A csapatfőnök a legendás Mercedes W196R-t hajtotta végig a pályán, azt a gépet, amellyel a márka az 1954-1955-ös években versenyzett. Ezt az autót vezette többek között Juan Manuel Fangio és Stirling Moss is, és ebben szól hátborzongatóan jól az a 2,5 literes soros nyolchengeres is, amit az alábbi videóban van szerencsénk meghallgatni.

Több nemzetközi versenyszéria is érkezik a Hungaroringre pár hét múlva

A korábbi Blancpain Sprint Series új néven, Blancpain GT World Challenge Europe-ként tér vissza hazánkba 2019. szeptember 7-8-án. Az esemény igazi csemegének ígérkezik a GT autók szerelmesei számára, hiszen a legújabb fejlesztésű GT3-as autók, gyári pilóták és garantáltan kiélezett küzdelem várja a helyszínre kilátogatókat. Aston Martin, Audi, Bentley, BMW, Ferrari, Lamborghini, Lexus, Mercedes és Porsche is lesz a mezőnyben, amely autócsodákat paddock jeggyel akár közelről is szemügyre lehet venni.

A jövő ifjú reménységei két nagy múltú formaautós bajnokság keretein belül érkeznek versenypályánkra: a 29. szezonját taposó Formula Renault Eurocup szériában olyan nagy bajnokok kezdték pályafutásukat, mint Lewis Hamilton vagy Kimi Raikkönen. 2019-ben új fejlesztésű autókkal, 22 versenyző vív egymással látványos csatát a bajnoki címért és egy jövőbeni Forma-1-es ülésért. Az FIA Formula 4-es szabályrendszer szerint működő francia FFSA F4 bajnokság elődje is számos ismert versenyzőt nevelt ki, például a néhány hete kétszeres Formula-E-bajnok Jean-Éric Vergne-t is.

A különleges, 100%-ban karbon anyagból készült – félig nyitott – autókból álló KTM X-Bow Battle mezőny szezonzáró versenyének is a Hungaroring ad otthont.

A hétvége ingyenesen látogatható a nagyközönség számára, és csak a paddockba belépéshez szükséges napijegyet vásárolni (4000Ft/fő/nap), amire a www.gpticketshop.hu oldalon vagy a helyszínen van lehetőség.

blancpain_1

fotó: dppi

Láttatok már Hamilton-festésű buszt?

Ha igen, kenyait valószínűleg még akkor sem: egy fotó az afrikai országból.