Bizarr körülmények között sorolták hátra Albont
https://formula.hu/parc-ferme/40479
Változik a ma esti sprintfutam rajtsorrendje, miután a sprintidőmérőt követően Alex Albont "hátrasorolták". Mint ismert, a thai versenyző eredetileg a 14. helyen végzett, azt a kört azonban, amivel bekerült az SQ2-be, a sprintkvalifikáció után törölték, és így visszacsúszott a sorrendben a 19. pozícióba.
Az esetet az teszi különösen furcsává és bizarrá, hogy Albonra pályalevágás miatt rótták ki a szankciót, a történteket azonban az FIA csak utólag, jóval később vette észre, és nem az SQ1-ben, amikor az megtörtént. Ahogy a hivatalos közlemény fogalmaz, az esetről csak a sprintkvalifikáció második szakszának kezdete után kaptak jelentést, amikor kis túlzással már nem tudtak mit csinálni a williamsessel, hiszen már a pályán körözött, így kénytelenek voltak a nap végén büntetni. A történtek miatt Liam Lawson járt rosszul, aki emiatt nem került be az SQ2-be, és aki elégedetlenségének hangot is adott, kritizálva a felügyelőket.
Tokió utcáin sem kímélte Verstappen a Red Bullt
https://formula.hu/parc-ferme/21366
Japán fővárosában parádézott a Red Bull idei Formula-1-es pilótapárosa, Max Verstappen és Pierre Gasly, természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan V8-as gépekkel. A nézők nagy örömére a holland egy pillanatra sem kímélte a technikát.
Really great to see so many fantastic fans out in Tokyo Love being in Japan! #givesyouwings pic.twitter.com/xtpormNpoY
— Max Verstappen (@Max33Verstappen) 2019. március 9.
IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan
https://formula.hu/parc-ferme/21369
Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.
Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.
Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.
Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.
Az időmérő edzés végeredménye:
| 1 | 5 |
|
|
1'11.580 | |||
| 2 | 22 |
|
|
1'11.903 | 0.323 | ||
| 3 | 36 |
|
|
1'12.868 | 1.288 | ||
| 4 | 17 |
|
|
1'13.033 | 1.453 | ||
| 5 | 11 |
|