DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. augusztus 31. hétfő

Búcsú a Saubertől – elköszönt a svájci istálló

A Sauber istálló a Formula-1 egyik legszerethetőbb kiscsapata volt, amelyet Peter Sauber alapított. Az istálló 1993-ban Dél-Afrikában, Kyalamiban debütált az F1-ben, és azóta is folyamatosan jelen volt a mezőnyben. Bár az önálló Sauber nem tudott futamot nyerni, a BMW-vel közösen működő BMW Sauber istálló versenyzőjeként Robert Kubica 2008-ban megszerezte a csapat első és egyetlen győzelmét az az évi Kanadai Nagydíjon.

A Sauber története során összesen 13 dobogós helyezést könyvelhetett el, főként a 2000-es évek közepén és a BMW-érában – az utolsó idén, Nico Hülkenberg révén. Az istálló a középmezőnyben stabil teljesítményt nyújtott, és rendszeresen képes volt taktikai és technikai előnyből meglepetéseket okozni. Később a csapatból Alfa Romeo F1 Team lett, majd az olaszok elköszöntek 2023 végén, és a 2026-os szezonra már az Audi gyári csapatává válik a Sauber, így hosszú idő után búcsút veszünk az ikonikus csapattól.

Számos komoly név is versenyzett a Saubernél, akik később világbajnoki címeket vagy kiemelkedő eredményeket értek el más csapatoknál: Kimi Räikkönen, Felipe Massa, Robert Kubica, Charles Leclerc, Jacques Villeneuve, Valtteri Bottas, Sergio Perez és Sebastian Vettel mind fontos szakaszokat töltöttek itt pályafutásukban. Az istálló mindig is híres volt arról, hogy fiatal tehetségeket nevel, és lehetőséget biztosít a feltörekvő versenyzőknek a Formula-1 világában. Az alábbi képpel búcsúzott el 33 évet követően a svájci istálló.

 

Megvannak az Ausztrál Nagydíj legjobb belső felvételei

Az F1 válogatása a melbourne-i belső felvételekből megtekinthető a Youtube-on:

Szűk két percben Bottas óriási hullámvasutat hozó egy éve

A tavalyi ausztráliai hiba, a technikai malőr, az oroszországi "wingman" és "Valtteri, it's James", majd a kőkemény téli felkészülés és a melbourne-i mestermunka - alig egy év alatt mennyi minden történt Valtteri Bottasszal... A videó megtekinthető a Youtube-on:

Van, amiben a Red Bull dominált Melbourne-ben

Mégpedig a bokszban, ahol kettős RB-győzelmet "ünnepelhetett" a csapat, úgyhogy be is húzta a maximális pontszámot.

 

Egy hónappal ezelőtt még az F1-es autóbemutatókkal foglalkozott mindenki

Február közepén mutatták be sorban egymás után a 2019-es konstrukciókat – nosztalgiázzunk kicsit az Autósport és Formula Magazin Motorsporthíradó segítségével:

Bottas elért egy statisztikai különlegességet, amelyre sosem gondolnál

A finn pilóta nyerte 2017 utolsó és 2019 első futamát, miközben 2018-as szezonjában egyetlen győzelmet sem szerzett. Ő az első pilóta a Formula-1 történetében, akinek nyeretlen évét két győzelem szegélyezi.

Megvan, hogy ki hogyan döntött a bahreini gumikkal kapcsolatban

Ezúttal nincs eltérés, a három topcsapat hat pilótája közül csak Pierre Gasly választása tér el minimálisan a többiekétől, egyébként egy C1-es, három C2-es és kilenc C3-as keveréket választott a Hamilton-Bottas-Vettel-Leclerc-Verstappen ötösfogat. A többiek kicsit azért variáltak, de túl nagy eltérés nincs - íme a kiosztás a Bahreini Nagydíjra:

pf2_15

Schumacher és Bianchi a két legnépszerűbb F3-as bajnok

A Formula-3-as Európa-bajnokság örököse, a Formula European Masters írt ki egy szavazást a rajongóknak, melyben az elmúlt 10 év legnépszerűbb F3-as bajnokát kereste. A szavazás során előbb összepárosították a bajnokokat, majd a kettes harcok öt győztesének írták ki a döntőt.

A legtöbb voks a 2018-as Európa-bajnokra, Mick Schumacherre érkezett, aki mögött az F3 Euro Series 2009-es nyertese, a néhai Jules Bianchi végzett. Felix Rosenqvist lett harmadik a szavazáson, Esteban Ocon és Roberto Merhi szerepelt még a döntőben.

Rekordáron kelt el a galambok Lewis Hamiltonja

Először írunk versenygalambokról a Formula.hu-n, és most is csak azért tesszük, mert a rekordáron eladott belga Armandóra a „galambok Lewis Hamiltonjaként” hivatkoznak. A BBC számolt be arról, hogy Armando egy árverésen 1,25 millió euróért, azaz közel 400 millió forintért kelt el, miközben korábban minden idők legdrágább galambjáért 120 millió forintnak megfelelő összeget adtak. Egy normál versenygalamb ára 2500 euró (800 ezer forint körül van)

A belga Armando, aki számos rangos galambversenyt megnyert aktív pályafutása során, 5 évesen visszavonult, idejét utódok nemzésével tölti. A galambbajnok akár 20 évig is elélhet.

Büszkén mutogatja a három ikonikus pályán gyűjtött trófeákat Alonso

Csodálatos volt eddigi kalandja a hosszútávú versenyzésben, mivel az elmúlt kilenc hónapban a szakág legfontosabb pályái közül három helyszínen is nyerni tudott: a Le Mans-i és daytonai 24 óráson, valamint sebringi 1000 mérföldesen kapott trófeákat posztolta a spanyol.

Az idei első F1-es hétvége összes bakija

Nem láthattunk túl sok hibát Melbourne-ben, íme a "felhozatal":

Bottas elküld mindenkit a francba, Vettel felteszi a legfontosabb kérdést - megjöttek a legjobb melbourne-i rádiózások

A szezonnyitó Ausztrál Nagydíj legjobb rádióüzeneti ezúttal talán kicsit laposabbak a tavaly megszokottnál - a videó megtekinthető a Youtube-on:

Átrohant a padlógázzal érkező versenyautó előtt

Könnyen lehet, hogy emiatt dobta el a pilóta az autót. Hogy gondolta?

 

Ez volt Hamilton autójának hibája vasárnap

Az alábbi fotón látszik, hogy valóban hiányzott egy elem a brit Mercedeséről az időmérőhöz képest - a csapat ezzel magyarázza a világbajnok lassúságát Valtteri Bottashoz képest.

image (1)

Verstappenből a mezőny legstabilabb pilótája lett

Napi statisztika: A hétvégi Ausztrál Nagydíjon ismét nagyszerűen vezetett Max Verstappen, megelőzte Sebastian Vettelt, sőt, támadta Lewis Hamiltont és kihozta a maximumot a Red Bull-Hondából. Ezzel zsinórban hatodszor állhatott fel a dobogóra (az előző szezon végén volt egy ötös szériája), amely pályafutás leghosszabb ilyen jellegű sorozata, ráadásul az aktuális mezőnyben is övé a leghosszabb aktív széria.

pf7_8

Danyiil Kvjat is apuka lesz

Érkezik az újabb F1-es baba, hiszen a Toro Rosso orosz pilótája és párja, Kelly Piquet (Nelson Piquet lánya) közös babát vár, amelyről a hölgy posztolt Instagramon. Gratulálunk!

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

I hope your eyes are as beautiful as the colour of the sea #LightOfMyLife @danydk1

Kelly Piquet (@kellypiquet) által megosztott bejegyzés,

Megjött a teljes videó Verstappen és Gasly tokiói mókájáról

A Red Bull két pilótája még az Ausztrál Nagydíj előtt ugrott el egy utcai parádéra a Honda hazájába, Tokióba. Mivel a versenyzők korábbi Red Bull-lal parádéztak, a hanghatást Renault-motor szolgáltatta.

3906 napot várt Verstappen dobogójára a Honda

A 2008-as Brit Nagydíjon Rubens Barrichello a gyári Hondával végzett harmadik pozícióban – a japán márka 11 évvel később ünnepelhetett újra top 3-as pozíciót, a Red Bull motorpartnereként Max Verstappen révén. A holland még nem töltötte be a 11-et az említett verseny idején.

Hamilton összegyűjtötte az F1-es fotósokat egy fotóra

Ritkán látni olyan fényképet, amelyen egy Formula-1-es pilóta fotósokkal pózol. Lewis Hamilton így magyarázta a közösségi oldalán posztolt felvételt:

„Az időmérő után készíttettem ezt a képet valamennyi fotóssal, aki az elmúlt 12 évben fényképezett engem. Meg akartam örökíteni velük a pillanatot, mivel az élet értékes és néha el tud repülni. Tudom, hogy velem nem mindig a legkönnyebb együtt dolgozni fotózás szempontjából, de becsüllek titeket és köszönöm.”

Nézd meg belső kamerából Alonso sebringi körrekordját!

A kétszeres F1-es világbajnok 1:40,124-es csúcsa is kellett ahhoz, hogy a #8-as Toyota megszerezze a pole-t a WEC hétvégi versenyén, amelyet aztán meg is tudott nyerni a vb-t is vezető egység. Íme, a spanyol elképesztő köre: