DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 23. csütörtök

Apriliák a csúcson, Bagnaia a mélyben – így pontoztuk a MotoGP-sek ausztráliai teljesítményét

Bár a Formula Motocast majd csak a Malajziai Nagydíj után érkezik adással, az idén bevezetett versenyzői pontozás az Ausztrál GP kapcsán sem maradhat el. A műsor két állandó stábtagja, Balogh Tamás és Ferenci Péter ezúttal is 1-től 10-ig terjedő skálán értékelte a motorosok teljesítményét, a két pont átlagából pedig kijött a végső pontérték.

Aligha meglepő, hogy a legnagyobb, konkrétan a maximális pontszámot a MotoGP legújabb futamgyőztese, Raul Fernandez kapta tőlünk, aki tényleg kihozta a legtöbbet az Aprilia számára remek hétvégéből – és ha nem lett volna az indonéz Marc Marquez-eset miatt kapott büntetése, alighanem így tett volna Marco Bezzecchi is. Kiemelendő még a halovány időmérő után dobogót mentő Fabio di Giannantonio, a KTM-esek közül kimagasló Pedro Acosta, a Honda zászlaját immár egyértelműen legmagasabbra tartó Luca Marini teljesítménye, miközben a helyettes versenyzők közül Pol Espargaro top 10-es eredményei érdemeltek tőlünk magas pontszámot.

A lista másik végén a gyári Ducati két versenyzője szerepel, és mivel a Marquez helyére beugró Michele Pirrótól nem volt elvárható, hogy megváltsa a világot, az ismét elképesztő mélységekbe kerülő Francesco Bagnaia kapta a legalacsonyabb pontszámot azzal, hogy csak ideiglenes csapattársát tudta maga mögé utasítani a sprinten, s a futamon is tízen kívüli helyről bukott. Rajta kívül „szokás szerint” Somkiat Chantra, valamint ezúttal a VR46-os Franco Morbidelli nyújtott megítélésünk szerint gyenge teljesítményt Ausztráliában.

Ducati Team   KTM Factory  
Francesco Bagnaia 2,5 Pedro Acosta 8
Michele Pirro 3 Brad Binder 5
       
Gresini Ducati   Tech3 KTM  
Alex Marquez 6,5 Enea Bastianini 5,5
Fermin Aldeguer 4 Pol Espargaro 7
       
VR46 Ducati   Monster Yamaha  
Fabio di Giannantonio 8 Fabio Quartararo 7
Franco Morbidelli 3 Alex Rins 6,5
       
Aprilia Racing   Pramac Yamaha  
Marco Bezzecchi 9,5 Jack Miller 6
Lorenzo Savadori 3 Miguel Oliveira 4,5
       
Trackhouse Aprilia   Honda HRC  
Raul Fernandez 10 Joan Mir 5
Ai Ogura 4 Luca Marini 7,5
       
    LCR Honda  
    Johann Zarco 4
    Somkiat Chantra 2

motogp-pi

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

A bokszutcában a Mercedes helyett a McLaren szerzett kettős győzelmet

A Spanyol Nagydíj leggyorsabb bokszkiállásainak listáján Carlos Sainz és Lando Norris szerepel az első és második helyen 2,07, valamint 2,14 másodperces kiállásával. A duplázó McLaren mögött a Williams következik Robert Kubica 2,16 másodperces kerékcseréjével. A hétvégét domináló Mercedes éppen hogy belefért a top 10-be.

 

Ez akkora ugratás volt, hogy ejtőernyő kellett a landoláshoz

Fogalmunk sincs, pontosan mekkorát ugratott ez az őrült motokrosszos, ám ahhoz elég magasra jutott, hogy az ejtőernyője időben kinyíljon. Ne próbáld ki otthon.

 

Nem ez lesz a dupla bokszkiállások iskolapéldája

A vasárnapi Spanyol Nagydíjon egy biztonsági autós fázist meglovagolva igyekezett a Toro Rosso egy kettős kerékcserét lebonyolítani, kevés sikerrel. Egyik autóhoz sem értek oda időben a kerekek, és a procedúra körülbelül kétszer annyi időbe telt, mint a Mercedes Kínában bemutatott kiállása.

Toro Rosso:

Mercedes:

A Daimler távozó igazgatója miatt ragadtak bajuszt a Mercedes pilótái

A Spanyol Nagydíj volt az utolsó alkalom, hogy Dr. Dieter Zetsche aktív tagként megfordult a Mercedes garázsában, a szakember ugyanis 43 év után maga mögött hagyja pozícióját a német óriásvállalatnál. Ebből az alkalomból Lewis Hamilton és Valtteri Bottas úgy döntött, egy közös kép erejéig megviccelik a nagyfőnököt. Még az FW10-es is saját arcszőrzetet kapott.

zetsche-bajusz-mercedes

mercedes-bajusz-fw10

Forradalmi F1-es újítás a McLarennél: sörcsapot fejlesztettek a paddockba

A rajongók régóta várják, hogy az F1 történetének második legsikeresebb csapata, a McLaren végre ismét úttörő legyen egy-egy döntő fontosságú technikai megoldásban - ez most a Spanyol Nagydíj hétvégéjén végül is megtörtént, de nem egészen úgy, ahogy azt a jóhiszemű nézők elképzelték. Zak Brown és Carlos Sainz szombaton a McLaren motorhome-jában nagy médiaérdeklődés mellett mutatta be azt a sörcsapot, amiből a csapat szponzorának aranyszínű nedűje csorog. Mondjuk legalább alkoholmentes, és ha az autót közvetlen módon nem is gyorsítja, a csapat bankszámlája biztosan jelentősen dagad tőle, ami szintén nem hátrány.

Miből tudjuk, hogy Hamilton riválisként tekint Bottasra?

Például abból az összehasonlításból, amely megmutatja, hogyan gratulált a brit a finn pilótának a tavalyi oroszországi és az idei barcelonai időmérőt követően.

Wickens az ebédlőasztal körül gyakorol az oválokra

Attól még messze van, hogy újra versenyautóba ülhessen, de a tavaly augusztusban Poconóban súlyos balesetet szenvedett Robert Wickens életkedve és humorérzéke továbbra is az egekben: most, amikor kilenc hónap után először láthatta újra otthonát, rögtön megtalálta a lakásban is az oválpályát, így ő is megkezdhette a "gyakorlást" a közelgő Indy 500-ra. És ahogy az a versenypályán lenni szokott, itt is tapad rá egy üldöző szélárnyékból...

Perez bemutatná csapata új motorhome-ját, de még ő se tudja a járást

Az eddig használt, elég szűkös motorhome-on nem nagyon volt mit mutogatnia a silverstone-i csapatnak, a Racing Point azonban olyan büszke új vendéglátó-egységére, hogy be is fogták Sergio Perezt, hogy vezesse körbe az F1 kameráját az impozáns épületben. Hogy mennyire új is a közeg, azt jól jelzi, hogy a konyha ajtaját még a mexikói se tudta kinyitni.

Ne maradj le az AFM Ralihíradójáról a FIX TV-n!

Havi rendszerességgel jelentkező műsorunk legújabb adását május 12-én, vasárnap 13 órától láthatjátok a FIX TV műsorán.

Ezzel a körrel szerezte meg a Spanyol Nagydíj első rajthelyét Valtteri Bottas

A videó a Megtekintés YouTube-on opcióra kattintva nézhető meg.

Lemaradtál az F1-es időmérőről? Nézd vissza az összefoglalót!

Kattints ide szöveges összefoglalónkért és a kvalifikáció végeredményéért, alább pedig a videós összeállítás, amely a Megtekintés YouTube-on opcióra kattintva érhető el.

Videó: Pankrátor segíti a Toro Rossót Barcelonában

A svájci, profi pankrátorként tevékenykedő Claudio Castaglioni, művésznevén Cesaro a barcelonai hétvégén tanul bele abba, miként is kell lecserélni egy F1-es autó kerekét.

Cesaro nem csak a Toro Rosso szerelését öltötte magára: az időmérő után ő adta át a Pirelli pole-pozícióért járó trófeáját Valtteri Bottasnak:

Hatalmasat bukott a WRC listavezetője (videó)

Thierry Neuville, a Hyundai belga pilótája futotta a legjobb időt a Chile Rali első szombati szakaszán, majd hetedik szakaszon, 1,4 másodperces lemaradása tudatában próbált meg közelebb kerülni Sebastien Ogier-hez. A listavezető azonban a táv felénél lefutott az útról, és autója nagy sebességnél felborult: az i20-as hatszor pördült meg hosszanti tengelye körül, és az oldalán landolt. 

A Hyundai egyelőre annyi információt közölt, hogy Neuville-nek orvosi segítségre volt szüksége a baleset után, majd kórházba szállították őt további vizsgálatok miatt.

FRISSÍTÉS A Hyundai Twitteren tudatta a világgal, hogy Neuville-nek nincs csonttörése, illetve nem sérült meg a balesetben.

A teljes F1-es mezőny kampányol a biztonságos utakért

Vagy inkább csak az FIA kampányol, a hatás kedvéért meg bevágták a videóba az összes F1-es pilótát? Akárhogy is, egy fontos, Jean Todt által szívügyként kezelt témához készült hatásos videó, amelynek végén az FIA-elnök olyan határozottan mondja bele a kamerába a konklúziót, hogy már önmagában az elveszi az ember kedvét a közúti szabálysértésektől.

"Az életed a saját kezedben van. Tartsd tiszteletben a szabályokat."

A hétvége katarzisa: ünnepelt, miközben kicserélték a tábláját 1-esről 2-esre

Drámai végjátékot hozott az új FIA Formula-3-as bajnokság történetének első futama (a sorozat a korábbi GP3 és az F3-as Európa-bajnokság összeolvadásával jött létre). A rajtnál Christian Lundgard megelőzte a pole-ból rajtoló Robert Svarcmant, és elsőként is érte el a kockás zászlót, ám a levezető körben a versenyirányítás öt másodperces büntetést rótt ki rá, amiért vétett az előírások ellen a virtuális biztonsági autós szakaszban. Ezzel a második helyre csúszott, de ő és a rá már a bokszutcában váró csapattagjai erről nem értesültek időben, így Lundgard az autójából kiszállva ünnepelni kezdett. Eközben viszont egy hivatalos személy megfogta a dán autója előtt álló 1-es számú táblát, és felcserélte azt a 2-essel, ezzel jelezve, hogy az orosz Svarcman a valódi győztes - aki ekkor még szintén nem tudta ezt, ezért is kezdett el kérdezősködni, hogy most akkor kinek kell végül ünnepelnie...

Szujó Zoltán elbúcsúzott az F1-es nézőktől

Az M4 kommentátorstábja ezen a hétvégén a helyszínről közvetíti a Spanyol Nagydíjat a magyar nézőknek, a barcelonai pörgésben pedig elég váratlanul érkezett az alábbi, Instagramon közölt bejelentés Szujó Zoltántól:

"Minden verseny, minden utazás és minden történet véget ér egyszer. Úgy tűnik, az én F1-es utazásom is a végéhez közeledik - legalábbis egyelőre. Sokat tanultam a világról, az emberekről és saját magamról az elmúlt 18 évben. Köszönöm, hogy figyeltetek, és ne feledjétek: #oveketbekapcsolni !"

Pénteken még Szujó ült a kommentátorfülkében, a szombati szabadedzés alatt azonban már a bokszutcai riporter, Ujvári Máté köszöntötte a nézőket Wéber Gábor mellől. Annyit lehet tudni, hogy a hétvége során volt némi fennakadás az M4 Sport helyszíni közvetítésében: pénteken hangproblémák adódtak az edzés alatt, amit követően a stáb váratlanul távozott a helyszínről.

 

Nyitókép: Instagram

Őrület: A biztonsági autó küldte egymásba az élen álló kettőst

Kínában még a biztonsági autó is veszélyes: a Kínai Túraautó-bajnokság guangdongi hétvégéjén, még a felvezető körben történt az alábbi bizarr eset. Nem egészen világos, hogy egy ilyen ártalmatlan pillanatban miért akart a pálya biztonságáért felelő autók egyike kihajtani a mezőny elé, viszont ezzel alaposan meglepte az élen haladó David Zhut, aki az ütközést elkerülve balra rántotta a kormányt, így viszont összeakadt testvérével és csapattársával, Juan Carlos Zhuval. Egyikük sem tudott odaállni a rajthoz ezt követően... 

50 másodperc alatt körbeér a Formula-E Monacóban

Bár a versenyzők jobban szerették volna, ha a hosszú, az F1 által is használt vonalvezetést veszi idénybe a Formula-E, ami idén, az autócserék nélküli világban már különösebb aggodalom nélkül megvalósítható lett volna, a vezetőség mégsem így döntött, így maradt a rövid változat, amelyben a célegyenes végén élesebb jobbkanyart véve egy olyan útra fordulnak rá, amely azonnal az alagút utáni sikánhoz viszi őket. Ez így az egész versenynaptár legrövidebb pályája, az edzéseken 0:49,8-as köridővel Oliver Rowland volt a leggyorsabb. Az időmérő 11:45-kor, a futam 16:30-kor kezdődik, mindkettőt közvetíti az Eurosport. 

Összehasonlítás a 2015-ös és a 2019-es autó tempója között - Sam Bird alábbi példáján több mint 7 másodperc a gyorsulás:

Összefoglaló a második edzésről:

 

Az első szabadedzés végeredménye:

1_1

A második szabadedzés végeredménye:

2_1

Di Grassiék még az Audijukat is elveszítették a monacói kaszinóban

Az Audi Sport ABT FE-csapat pilótái a monacói versenyhétvége előtt betértek a híres kaszinóba, ám Black Jackben egyáltalán nem jöttek nekik a lapok, és végül a ház - egy jól ismert osztóval - mindenüket elnyerte. Avagy egy élvezetes reklámfilm Lucas di Grassival, Daniel Abttal és egy meglepetésvendéggel.