MotoGP: Bezzecchi az élen, Marquez dupla bukás után a Q1-ben
https://formula.hu/parc-ferme/39825
Meglepő eredményeket hoztak a MotoGP Indonéz Nagydíjának pénteki edzései. A délelőtti tét nélküli szabadedzésen a hondás Luca Marini volt a leggyorsabb, míg délutánra Marco Bezzecchi ragadta magához az irányítást az Apriliával – ráadásul négy tizedet osztott ki a második Fermin Aldeguernek. A Gresini Ducati újonca mögött a KTM-es Pedro Acosta lett a harmadik, a Honda pedig ezúttal is remekelt: Marini negyedik, Joan Mir hatodik helyet hozott. De örülhetett a Yamaha is, hiszen Fabio Quartararo vezetésével három versenyzőjük is befért a top 10-be.
Second crash of the day and it's a bigger one for @marcmarquez93 who is in P20#IndonesianGP pic.twitter.com/3jSpwvQmFk
— MotoGP (@MotoGP) October 3, 2025
A Ducati viszont pocsék pénteket könyvelhetett el, ugyanis Aldeguer mellett csak a hajrában eleső Alex Marquez kvalifikálta magát a Q2-be. Pórul járt viszont a gyári alakulat: Marc Marquez kétszer is bukott az egyórás tréning során, és a legvégén a 11. helyre csúszott vissza, míg a múlt heti győztes Francesco Bagnaia mindössze 17. lett – azaz mindkettőjüknek lesz jelenése az időmérő első fázisában, a vb-címét pár napja bebiztosító spanyolnak idén először.
A péntek délutáni edzés eredménye (a top 10 bejutott a Q2-be):
| 1. | Marco Bezzecchi | Aprilia | 1'29.240 | |
| 2. | Fermín Aldeguer | Gresini Ducati | 1'29.648 | 0.408 |
| 3. | Pedro Acosta | KTM | 1'29.664 | 0.424 |
| 4. | Luca Marini | Honda | 1'29.730 | 0.490 |
| 5. | Raúl Fernández | Trackhouse Aprilia | 1'29.733 | 0.493 |
| 6. | Joan Mir | Honda | 1'29.768 | 0.528 |
| 7. | Fabio Quartararo | Yamaha | 1'29.837 | 0.597 |
| 8. | Alex Rins | Yamaha | 1'29.868 | 0.628 |
| 9. | Miguel Oliveira | Pramac Yamaha | 1'29.930 | 0.690 |
| 10. | Álex Márquez | Gresini Ducati | 1'29.985 | 0.745 |
| 11. | Marc Márquez | Ducati | 1'30.053 | 0.813 |
| 12. | Franco Morbidelli | VR46 Ducati | 1'30.108 | 0.868 |
| 13. | Brad Binder | KTM | 1'30.156 | 0.916 |
| 14. | Johann Zarco | LCR Honda | 1'30.230 | 0.990 |
| 15. | Enea Bastianini | Tech3 KTM | 1'30.385 | 1.145 |
| 16. | Jack Miller | Pramac Yamaha | 1'30.175 | 0.935 |
| 17. | Francesco Bagnaia | Ducati | 1'30.496 | 1.256 |
| 18. | Fabio di Giannantonio | VR46 Ducati | 1'30.496 | 1.256 |
| 19. | Maverick Viñales | Tech3 KTM | 1'30.529 | 1.289 |
| 20. | Somkiat Chantra | LCR Honda | 1'31.434 | 2.194 |
Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!
Abu Dhabiban már-már hagyomány a fánkkészítés
https://formula.hu/parc-ferme/23867
Na persze csak a versenypályán, Formula-1-es autóval! Tavaly ikonikus képsorok születtek Fernando Alonso búcsúztatásával, idén pedig Lewis Hamilton és Max Verstappen mutatta meg a közönségnek, milyen szaga is van az égett guminak.
Time for Lewis Hamiltn to celebrate!#AbuDhabiGP#F1 pic.twitter.com/tsKzKG1tgq
— Formula 1 (@F1) December 1, 2019
5000 eurójába fájt a Toro Rossónak ez a kiengedés
https://formula.hu/parc-ferme/23859
Danyiil Kvjatot éppen akkor engedték ki a Q1-ben, amikor Romain Grosjean is érkezett, ezt pedig a felügyelők nem hagyták szó nélkül: 5000 eurós pénzbírságot róttak ki a Toro Rossóra. Mutatjuk mozgóképen is az incidenst:
Lemaradtál az időmérőről? Mutatjuk a lényeget!
https://formula.hu/parc-ferme/23858
Itt a hivatalos összefoglaló a szezonzáró Abu Dhabi GP kvalifikációjáról – a videó a YouTube-ra átkattintva tekinthető meg!
Az év utolsó pole-köre az F1-ben – előadja: Lewis Hamilton
https://formula.hu/parc-ferme/23857
A hatszoros világbajnok hosszú hónapok gyenge sorozatát szakította meg szombaton – íme, a kör, amellyel mindezt megtette a szezonzárón (a videó a YouTube-ra átkattintva indul!):
Az MNASZ-elnök patronáltja is Williamst vezet a jövő héten
https://formula.hu/parc-ferme/23856
Alig ér véget az idei szezon, de kedden és szerdán már egy teszttel kezdik meg a felkészülést 2020-ra az F1-es csapatok Abu Dhabiban. A Williams már be is jelentette, kikkel vesz részt a kétnapos eseményen, s a két jövő évi pilóta, George Russell és Nicholas Latifi mellett Roy Nissany is lehetőséget kap. Az izraeli pilóta, akivel kapcsolatban érdekesség, hogy az MNASZ-elnök Oláh Gyárfás a menedzsere, az első nap délutánján és a második nap délelőttjén ülhet be az FW42-esbe. „Ez egy nagyszerű lehetőség, hogy a pályán szerezzek tapasztalatot egy jelenlegi F1-es autóval, és remélem, mindeközben a csapatot is lenyűgözhetem” – mondta el a tavaly a Formula-2-ben vitézkedő Nissany.

Tilos nevetni! - a játék, amiben Ricciardónak esélye sincs
https://formula.hu/parc-ferme/23853
Ha az ember egyik pilótáját Daniel Ricciardónak hívják, akkor ez a legkegyetlenebb kihívás, ami elé állíthatja őt. Ricciardónak és Nico Hülkenbergnek a kezébe nyomtak egy köteg nagyon rossz viccet, a feladat pedig az volt, hogy egyiküknek sem szabad nevetni rajta. A többségük olyan angol szóvicc, ami magyarul nehezen átadható. Mint például az alábbi, ami az angol és a német keverésével játszik:
Tudod, miért nem szeretem a német kolbászokról szóló vicceket?
They are the wurst. (Ahol a wurst németül kolbász, a hasonlóan hangzó „they are the worst” pedig angolul azt jelenti, hogy „azok a legrosszabbak”.)
really bad jokes.
— Renault F1 Team (@RenaultF1Team) November 21, 2019
Formula 1 drivers.
rule: You laugh, you lose! #RSspirit @HulkHulkenberg @danielricciardo pic.twitter.com/7cFH5J8kqu
Távozik a safety car, miközben a pályán még folyik a munka
https://formula.hu/parc-ferme/23854
Egy eléggé hajmeresztő szituáció a Formula-E múlt hétvégi Dirija ePrix-jének második futamáról: a versenyirányítás visszahívja a biztonsági autót, a következő képkockán pedig már az látható, hogy néhány kanyarral odébb a pályabírók még mindig az út közepén foglalatoskodnak Robin Frijns darura emelt Virginjével. Nagyon gyorsan jött is a teljes pályás sárga zászló, megelőzve a komolyabb bajokat.
Scot Elkins, a Formula-E versenyigazgatója magyarázta el a történteket a saját szemszögéből:
„Kapcsolatban álltunk a pályabírókkal, és mindenki azt mondta, hogy rendben lesz a dolog. Sajnos azonban valami a traktor útjába került, így amikor tolatni próbált, nem tudott teljesen visszamenni. Kommunikációs hiba történt, de nem hiszem, hogy arról a bizonyos akadályról bárki is tudott volna. Valóban kicsit necces helyzet volt, és nem örülünk neki, annak viszont igen, hogy a rendelkezésünkre álló eszközökkel sikerült közbelépni, és semmi rossz nem történt.”
A serious error in today's Formula E race as the safety car was brought in while marshals were still on-track recovering a car. #FE pic.twitter.com/RAMgSRoaoz
— RaceFans (@racefansdotnet) November 23, 2019
19 éves hölgyversenyző nyert F4-es futamot Abu Dhabiban
https://formula.hu/parc-ferme/23855
Amna Al-Qubaisi előbb pole-pozíciót szerzett, majd onnan indulva a futamgyőzelmet is behúzta az Egyesült Arab Emírségek F4-es bajnokságának nem pontszerző versenyhétvégéjén. A 19 éves hölgy hazai pályán érte el ezt a történelmi sikert: az F1-es paddock legtöbbet látott figurái sem tudnak visszaemlékezni, mikor fordulhatott elő legutóbb, hogy nő állt a dobogó tetején egy F1-es hétvége betétfutamán.
Az emirátusokbeli testvérpár tabukat dönget a női egyenjogúság kérdésében az arab világban, hiszen Amna mellett húga, a nála két évvel fiatalabb Hamda Al-Qubaisi is ott volt a mezőnyben, na meg az a szaúdi Reema Juffali is, aki az elmúlt hétvégén a Formula-E betéteseményeként a Jaguar I-PACE eTrophy mezőnyében állt helyt nőként.
Amna Al-Qubaisi az előző szezonban jelentkezett a W Seriesbe is, de aztán a felmérő előtt mégis visszavonta azt. És még ha az Arab Emírségek F4-es bajnoksága nem is a legerősebb mezőnyt vonultatja fel, ez a siker egy újabb lépés a maguknak az autósport téképén nagyobb figyelmet követelő hölgyversenyzők számára.



Az FIA szerint ez volt az év akciója az F1-ben
https://formula.hu/parc-ferme/23852
A Nemzetközi Automobil Szövetség keresi az év leglátványosabb akcióját az autósportból. Minden nagy bajnokságból vagy szakágból jelöltek egy-egy pillanatot. Innentől a döntést a közönségre bízzák, a nyertes különdíjat kap az év végi FIA-gálán. Szavazni itt lehet.
Az F1-ből Charles Leclerc és Max Verstappen öldöklő silverstone-i párharcára esett a választás:
A fél mezőnynél kihúzta már a gyufát Magnussen
https://formula.hu/parc-ferme/23850
Sokat elmond a dán pilóta hírnevéről, hogy csak az elmúlt három évből sikerült összeállítani egy tízes listát a rá irányuló dühös rádióüzenetekből. Néhány példa:
Fernando Alonso: Micsoda idióta! Hülkenbergnek igaza van.
Sergio Perez: Emberek, mit művel Magnussen? Mi a fenét művel? Mindig ugyanazt csinálja! Annyira amatőr!
Charlec Leclerc: Magnussen hülye és mindig is az marad! Ez tény!
Nico Hülkenberg: Hát persze! Miért is nem lep meg?
Öt Ferrari-akadémista is lesz a Formula-2-ben
https://formula.hu/parc-ferme/23848
Gyakorlatilag már hemzsegnek a Maranello pártfogásában álló fiatal tehetségek a Formula-1 előszobájában: jövőre a Ferrari versenyzői akadémia nem kevesebb, mint öt tagja fog versenyezni a Formula-2-ben. Ők (a képen balról jobbra) Marcus Armstrong, Mick Schumacher, Callum Ilott, Giuliano Alesi, valamint a fotón nem szereplő Robert Svarcman lesznek.
Hárman második évüket kezdik meg, közülük egyedül Schumacher marad korábbi csapatánál, a Premánál. Ilott a Charouzról a Virtuosihoz igazol, Alesi a Tridenttől a HWA-hoz – ennek a helyzetnek a pikantériája, hogy a német istálló a Mercedes régi partnere, a Formula-E-csapatot is ők működtetik. A két újonc a Formula-3 első és második helyezettje: Svarcman a Premánál folytatja Schumacher oldalán (ezzel az istállóval lett bajnok az alacsonyabb szinten), Armstrong pedig az ART pilótája lesz. A Ferrari büszke lehet védencei fejlődésére, akkor azonban vélhetően gondban lesz, ha mind elkezdenek megérni az F1-re…

Egy magyar versenyzőt is jelölt az FIA az év akciója díjra
https://formula.hu/parc-ferme/23851
A Nemzetközi Automobil Szövetség keresi az év leglátványosabb akcióját az autósportból. Minden nagy bajnokságból vagy szakágból jelöltek egy-egy pillanatot. Innentől a döntést a közönségre bízzák, a nyertes különdíjat kap az év végi FIA-gálán. Szavazni itt lehet.
A rali Európa-bajnokságról meglepetésre honfitársunkra, Herczig Norbertre és küzdelmére az elemekkel esett a választás:
Így csapott össze a sivatagban Verstappen és Albon
https://formula.hu/parc-ferme/23845
A Red Bull továbbra is Red Bull-os dolgokat csinál.
F2: Brazil pole a szezon utolsó időmérőjén, Schumacher a 10. helyen
https://formula.hu/parc-ferme/23847
A nap utolsó programja a Formula-2-es időmérő volt Abu Dhabiban. A bajnokság negyedik helyezettje, Sergio Sette Camara – aki nagyobb adag szerencsével második is lehet év végén – 1:49,751-es körével megszerezte a szombaton 15:45-kor startoló főfutam rajtelsőségét.
A brazilt segítette a Sean Gelael megforgása miatt lengetett sárga zászló az edzés végén. Callum Ilott 0,089 másodperc hátránnyal szerezte meg a második rajtkockát, őt a két Carlin, Louis Deletraz és Nobuharu Matsushita követte. A 2019-es bajnoki címet már bebiztosító Nyck de Vries hatodik helyet szerzett, egy pozícióval a Williams F1-es igazolása, Nicholas Latifi előtt, míg Mick Schumacher a 10. rajthelyezést szerezte meg.
| Versenyző | Csapat | Hátrány | |
| 1 | Sergio Sette Camara | DAMS | 1m49.751 |
| 2 | Callum Ilott | Sauber Junior Team by Charouz | 0.089 |
| 3 | Louis Deletraz | Carlin | 0.180 |
| 4 | Nobuharu Matsushita | Carlin | 0.406 |
| 5 | Guanyu Zhou | UNI-Virtuosi | 0.439 |
| 6 | Nyck de Vries | ART Grand Prix | 0.537 |
| 7 | Nicholas Latifi | DAMS | 0.552 |
| 8 | Jack Aitken | Campos Racing | 0.769 |
| 9 | Nikita Mazepin | ART Grand Prix | 0.867 |
| 10 | Mick Schumacher | Prema Racing | 0.901 |
| 11 | Luca Ghiotto | UNI-Virtuosi | 1.107 |
| 12 | Giuliano Alesi | Trident | 1.169 |
| 13 | Jordan King | MP Motorsport | 1.423 |
| 14 | Artem Markelov | BWT Arden | 1.661 |
| 15 | Matevos Isaakyan | Sauber Junior Team by Charouz | 1.771 |
| 16 | Marino Sato | Campos Racing | 2.078 |
| 17 | Sean Gelael | Prema Racing | 2.133 |
| 18 | Christian Lundgaard | Trident | 2.389 |
| 19 | Tatiana Calderon | BWT Arden | 2.661 |
| 20 | Mahaveer Raghunathan | MP Motorsport | 3.612 |

Tíz emlékezetes pillanat Nico Hülkenbergtől
https://formula.hu/parc-ferme/23841
Az utolsó F1-es hétvégéjét teljesítő német pilótának azért voltak szép momentumai a sportban - az erről készített videó ezen a linken, vagy a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!
Bevonult a hadseregbe a DTM-pilóta Habsburg
https://formula.hu/parc-ferme/23840
„A tűzállót terepszínű ruhára cserélem egy időre. Decemberben megkezdem katonai szolgálatomat. Örülök, hogy valamit visszaadhatok a hazámnak. De nyugalom, nem hagyom, hogy túlságosan kihűljön az ülésem. 2020-ban visszatérek, valószínűleg jobb formában, mint bármikor, mert az osztrák hadsereg kiváló lehetőségeket kínál nekünk, sportolóknak” – írta a Twitterre a 22 éves Ferdinand Habsburg, aki amellett, hogy a DTM-ben az Aston Martin pilótája volt idén, hazája császári dinasztiájának leszármazottja, Ausztria (és Magyarország) utolsó uralkodójának dédunokája. Ausztriában továbbra is kötelező a sorkatonai szolgálat, 18 év felett hat hónapra kell bevonulni.
Swapping fireproof to camouflage for a while. I’m starting my military service in December. Happy to be able to give back to my country. But don't worry, I won't let my racing seat go cold for too long. I’ll be back in 2020... pic.twitter.com/Wmq6SiaNsr
— Ferdinand Habsburg (@Fhabsburg62) November 28, 2019
Zavargások miatt elmarad a jövő évi Chile Rali
https://formula.hu/parc-ferme/23846
A rendező országban uralkodó feszültségek miatt törölték a WRC 2020-as versenynaptárából a chilei versenyhétvégét. Kétszeresen is kellemetlen a kialakult helyzet, ugyanis a forduló ebben az évben került be a sorozat vérkeringésébe, ráadásul a jövő évi menetrendet részben miatta szervezték át.
A kormány a lakosság általános elégedetlensége és a durva tüntetéshullámok miatt döntött úgy, hogy ebben az évben jobb, ha nem költ ilyen eseményre az ország, azt azonban kihangsúlyozták, hogy a 2021-es idényben szeretnék újra megrendezni a ralit.

Fotó: DPPI
Egy komoly változás jelent meg Hamilton autóján
https://formula.hu/parc-ferme/23843
A világbajnok ugyanis úgy döntött, hogy a szezonzáró Abu Dhabi hétvégén nem a megszokott #44-es, hanem a világbajnokhoz illő #1-es rajtszámot használja - az FIA pedig engedélyezte mindezt.
# #AbuDhabiGP pic.twitter.com/hU68RMSLsE
— Mercedes-AMG F1 (@MercedesAMGF1) November 29, 2019
Veszélyben Russell hétvégéje, egy korábbi pilóta térhet vissza helyette
https://formula.hu/parc-ferme/23844
A Williams azt jelentette az első szabadedzés közben, hogy George Russell betegséggel küzd és egyáltalán nem biztos, hogy egyáltalán versenyezni tud a hétvégén - egyelőre nem tudott autóba ülni, a csapat vár az orvosok jelentésére. Ha Russell nem tudja vállalni a versenyzést, akkor Szergej Szirotkin ugorhat be a helyére, aki ott van a csapattal és készen áll az F1-es visszatérésre - Nicholas Latifinek egyelőre nincsenek meg a szuperlicensz-pontjai, így ő nem ülhet még be, hiába szerződtették 2020-ra.
