DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. május 19. kedd

IndyCar: O’Ward és Palou győzött az iowai oválon

Dupla fordulóval folytatódott az IndyCar 2025-ös idénye az iowai oválpályán. Szombaton az Arrow McLarent erősítő Pato O’Ward aratta idei első győzelmét, miután a bokszkiállások utolsó köre során átugrották az addig a futamot nagyjából uraló Josef Newgardent, akit aztán maga mögött is tudott tartani a mexikói. A dobogót egy másik Penske-pilóta, Will Power tette teljessé, megelőzve harmadik társukat, a mezőny végéről felzárkózó Scott McLaughlint és a bajnokságot domináló Alex Palout.

 

Palou aztán vasárnap a pole-ból indulva megnyerte a második versenyt: ez volt idei hetedik sikere, ebből a második oválon az Indy 500 után. Hiába előzte meg ugyanis kétszer is a spanyolt Newgarden, az amerikai számára rosszul jöttek ki a sárga zászlók, így az egyébként jobban is spóroló címvédő diadalmaskodott. Newgarden ráadásul csupán tizedik lett, a dobogót végül Scott Dixon és Marcus Armstrong tette teljessé. A tabellán Palou 129 ponttal vezet a vasárnap ötödik O’Ward előtt, aki kissé leszakította magáról Dixont és a gyenge hétvégét produkáló Kyle Kirkwoodot.

 

A szombati futam végeredménye:

1. Patricio O'Ward Arrow McLaren  
2. Josef Newgarden Team Penske 0.2352
3. Will Power Team Penske 1.2128
4. Scott McLaughlin Team Penske 2.3576
5. Alex Palou Chip Ganassi Racing 3.0020
6. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 3.6218
7. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 3.7720
8. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises 4.0938
9. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 4.9885
10. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 5.5263
11. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 6.1942
12. David Malukas A.J. Foyt Enterprises 6.3619
13. Colton Herta Andretti Global 7.2357
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 7.9742
15. Marcus Ericsson Andretti Global 8.2510
16. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 1 kör /9.5249
17. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 1 kör /9.8674
18. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 1 kör /10.2390
19. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing 1 kör /10.8018
20. Robert Shwartzman Prema Racing 1 kör /11.7636
21. Christian Lundgaard Arrow McLaren 1 kör /12.5108
22. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 1 kör /12.8566
23. Callum Ilott Prema Racing Kiesett
24. Nolan Siegel Arrow McLaren Kiesett
25. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing Kiesett
26. Kyle Kirkwood Andretti Global Kiesett
27. Jacob Abel Dale Coyne Racing Kiesett

 

A vasárnapi futam végeredménye:

1. Alex Palou Chip Ganassi Racing  
2. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 0.5280
3. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 2.7436
4. David Malukas A.J. Foyt Interprises 4.0007
5. Patricio O'Ward Arrow McLaren 4.8250
6. Christian Lundgaard Arrow McLaren 6.4378
7. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 6.9021
8. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 7.8354
9. Robert Shwartzman Prema Racing 9.0457
10. Josef Newgarden Team Penske 10.1300
11. Jacob Abel Dale Coyne Racing 11.8122
12. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 11.8317
13. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 13.4066
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 14.5475
15. Santino Ferrucci A.J. Foyt Interprises 1 kör /12.2954
16. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 1 kör /12.7896
17. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 1 kör /15.0914
18. Kyle Kirkwood Andretti Global 1 kör /15.5878
19. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 3 kör /1.5617
20. Colton Herta Andretti Global Kiesett
21. Callum Ilott Prema Racing Kiesett
22. Marcus Ericsson Andretti Global Kiesett
23. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing Kiesett
24. Will Power Team Penske Kiesett
25. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing Kiesett
26. Scott McLaughlin Team Penske Kiesett
27. Nolan Siegel Arrow McLaren Nem indult

indycar-oward-iowa

IndyCar: Takuma Satóé a pole-pozíció Birminghamben

Nyolcadik rajtelsőségét szerezte meg az IndyCar alabamai fordulóján a Formula-1-et is megjárt Takuma Sato. A japán csapattársa, Graham Rahal előtt vezeti a sort a ma esti, Barber Motorsport Parkban rendezett futamon, mögöttük a második sorban Scott Dixon és James Hinchcliffe sorakozik majd fel. A top hatot tömörítő Firestone Fast Sixbe Sébastian Bourdais és Spencer Pigot fért még be. 

Az eddigi két futamon pole-pozíciót szerző Will Power egy hibát követően a hetedik helyet szerezte meg, az előző futamon diadalmaskodó újonc, Colton Herta pedig a kilencedik pozícióból várja a rajtot.

indy-barber-q-results

WTCR, Superbike, IndyCar - mutatjuk a vasárnapi programot!

Vasárnap

11:00-11:20 Superbike, második futam (Eurosport 2 és Spíler 1)

12:00-13:15 WTCR, második időmérő (Eurosport 2)

14:00-14:40 Superbike, harmadik futam

18:10-18:40 IndyCar, utolsó edzés

17:45-18:15 WTCR, második futam (Eurosport 1)

19:15-19:50 WTCR, harmadik futam (Eurosport 1)

22:00-00:15 IndyCar, futam

wtcr-tyre-2019

 

AFM Ralihíradó ma 13 órakor a FIX TV-n!

A magyar autóversenyzés magazinjának áprilisi adásában többek között stúdióbeszélgetést folytatunk az Európa-bajnokságon szereplő Herczig Norberttel és foglalkozunk az ORB szezonnyitó Eger Ralival.

Az időpont és csatorna: március 7., 13 óra, FIX TV

Tíz F1-es rekord, ami valószínűleg soha nem dől meg

Az F1. com összeszedett tíz olyan F1-es rekordot, amelyet szerintük soha nem fognak megdönteni - nézzük őket.

Leggyorsabb büntetés - Sebastian Vettel - hat másodperc alatt

Legtöbb kiesés sorozatban - Andrea De Cesaris - 18

Legtöbb bokszkiállás győztes pilótától - Jenson Button - 6

Futamok/elért dobogók aránya egy szezonban - Michael Schumacher - 100%

Legnagyobb előnnyel aratott győzelem - Stirling Moss - 5:12,75

Legkevesebb célbaérő - 1996, Monacói Nagydíj - 3

Legszorosabb befutó - 1971, Olaszország - 0,01 másodperc

Legkevesebb pole-pozíció egy szezonban a végül bajnoki címet szerző pilótától - Niki Lauda és Denny Hulme - 0

Legkisebb különbséggel nyert időmérő - 1997, Európa Nagydíj - időkülönbség nélkül, ezredre ugyanolyan idővel

Legidősebb világbajnok - Juan Manuel Fangio - 46 éves korában

Mindez videón is megtekinthető a Youtube-on:

WTCR: Másodikról az utolsó rajthelyre küldték Yvan Mullert

A Cyan Racing versenyzője, Yvan Muller második rajthelyet szerzett a WTCR-ben debütáló márka, a Lynk & Co számára a szombati időmérő edzésen Marokkóban, annak ellenére, hogy a kvalifikáció második felét a garázsban töltötte, miután motorja – korábbi hírek szerint egészen pontosan az olajteknő – megsérült egy rázókövön. Az erőforrást ki kellett cserélni, így a délutáni első futamot a 26. helyről kell megkezdenie.

Muller hátrasorolásával a pole-pozíciós Esteban Guerrierit leszámítva mindenki nyer egy pozíciót: Thed Björk – szintén a Cyan pilótája – lép fel a második helyre, Nestor Girolami a harmadikra, Michelisz Norbert pedig a 11. pozícióból indulhat. Idén már az első 15 helyezett kap pontot, de a franciának így is számtalan ellenfelét meg kell előznie.

Verstappen sisakja miatt más a Red Bull aerodinamikája

Sisakbeszállítót váltott a 2019-es szezonra Max Verstappen, ennek pedig valamelyest hatása van a Red Bull aerodinamikájára is. Az idei új szabályoknak ugyanis az eddigi gyártó, az Arai nem tudott időben megfelelni, nem voltak meg a megfelelő méretek, Verstappen pedig nagyon kényelmetlenül érezte magát a sisakban az előszezoni tesztek során, dr. Helmut Marko szerint nem is látott megfelelően. Aztán kipróbálta a Schuberth sisakját és annyira megtetszett neki, hogy leszerződött a céggel erre az évre.

Csak hogy a Red Bull már régóta az Araival áll szerződésben, nemcsak a pilóták, de a szerelők, a juniorok, vagy éppen a Toro Rosso alkalmazottjai is ilyen sisakokat használnak, az Arai és a Schuberth sisakok formája pedig nem ugyanolyan, így némileg megváltozott Verstappen autójának aerodinamikája - erről is Marko beszélt, aki szerint az egész autó az Arai sisak köré épült azon a részen, így pedig másképp áramlik a levegő.

Azt nem mondjuk, hogy Verstappen emiatt gyorsabb ennyivel, mint Gasly, de érdekes, hogy még ennek is lehet jelentősége...

helmet

fotó: dppi

Emléktáblát kap az örökös magyar bajnok

Április 23-án emléktábla avatással adóznak Ferjáncz Attila emlékének.

pf7_9

WTCR: Guerrierié az év első pole-ja Muller előtt, Michelisz a top 10-en kívül

Negyven perces időmérő edzés döntött Marokkóban a ma 17:50-kor kezdődő első futam rajtsorrendjéről. A Münnich Honda pilótája, Esteban Guerrieri kvalifikált az első rajtkockába, megakadályozva, hogy az új márka, a Lynk & Co rögtön megnyerje első időmérőjét: a Cyan Racing három versenyzője végzett az első ötben, Yvan Muller második, Thed Björk harmadik, a visszatérő Andy Priaulx ötödik lett.

A címvédő Gabriele Tarquini hatodik helyet szerzett a Hyundai legjobb pilótájaként, csapattársa, Michelisz Norbert 12. pozícióba kvalifikált, míg a mezőny másik magyar versenyzője, Tassi Attila a KCMG Hondával a 26. rajtkockát szerezte.

Négy versenyző is jobb első defektet kapott a kvalifikáción, Muller pedig az edzés végén már nem volt pályán, mivel egy rázókövön megsérült olajteknője. Az sem zárható ki, hogy motort kell cserélni autójában, ami a mezőny végére vetné vissza.

Az 1. időmérő eredménye (top 15):

Nyomozás indult a magyar motorversenyen történt halálos baleset miatt

Múlt hétvégén Bordányban rendezték az Extrem Enduro Kupa motorversenyt, ahol az egyik versenyző kisodródott és elgázolt egy, az erre kijelölt helyen tartózkodó nézőt. Az eseményen ott volt az OMSZ is, így azonnal kórházba szálíltották a sérültet, majd két napig küzdöttek az életéért, de sajnos már nem tudták megmenteni. Az áldozat korábban maga is motorozott, pályabíró is volt, ezúttal nézőként volt jelen.

A Szegedi Rendőrkapitányság pedig pénteken közölte, hogy az eset nyomán foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen. Kérik azon nézők jelentkezését, akik ott voltak a versenyen és videót készítettek, vagy egyszerűen csak látták a balesetet. Jelentkezni lehet személyesen a Szegedi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályán (6721 Szeged, Párizsi krt. 16-22.). Telefonon bejelentés tehető a 06-62-562-400-as telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es „Telefontanú” zöldszámán, valamint a 107-es vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

pf8_8

WTCR: Michelisz a negyedik, Björk az élen

Lezajlott a WTCR idei első hétvégéjének második szabadedzése is Marokóbban, ahol ezúttal Thed Björk bizonyult a leggyorsabbnak Esteban Guerrieri és Yvan Muller előtt. Michelisz Norbert a legjobb Hyundai-pilótaként a negyedik helyet szerezte meg szűk két tizedmásodperces hátránnyal, Tassi Attila pedig a 18. helyen fejezte be a gyakorlást.

Eredmények: 

fp2real

Nyáron beindulhat Robin Raikkönen versenyzői karrierje

Persze hogy végül tényleg versenyzői karrier lesz-e belőle, azt most még senki nem tudja, Kimi Raikkönen mindenesetre a következőt mondta négyéves fiával, Robinnal kapcsolatban, aki egyre gyakrabban kíséri őt el az F1-es nagydíjhétvégékre, azaz valamennyire bizonyára érdeklődik apja foglalkozása iránt.

„Nyáron elvisszük Robint gokartozni, aztán meglátjuk, mi sül ki belőle. Hobbinak szerintem mindenképp remek időtöltés” - mondta az Alfa Romeo versenyzője.

D21GAzpWsAEWftN

Már a sisakja is elkészült.

Michelisz a TOP10-ben, Tassi a mezőny vége felé kezdte a WTCR-szezont

Marokkóban véget ért a WTCR idei első futamának első szabadedzése, melyen a Comtoyou Cuprájával Aurelien Panis bizonyult a leggyorsabbnak alig egyetlen tizedmásodperccel Jean-Karl Vernay és kettővel Nicky Catsburg előtt - az edzés vége nagy tűzijátékot hozott és az első öt helyet öt különböző márka képviselője szerezte meg.

Ami a magyarokat illeti: Michelisz Norbert nem sokkal a leintés előtt még harmadik is volt, végül a tizedik pozíció lett az övé a BRC Hyundai színeiben. Tassi Attila pedig egészen a 24. helyig csúszott vissza. A mezőny szorosságát jól mutatja, hogy az első 18 helyezett fért egy másodpercen belülre, de Tassi hátránya is csak 1,7 szekundum volt Panishoz képest. Folytatás hamarosan a második tréninggel.

Eredmények:

wtcr1

Ők indulnak a 77. HegCsi Race Kupán

Vasárnap mindenki a KakucsRingre! Íme a szlalombajnokság futamának nevezési listája: https://hegcsi.freeweb.hu/oszak/pdf19/mszb01nevezesek.pdf?fbclid=IwAR2GS1W3uHCJAzn3c9NBkVaLFtl4UhVLynM7UWGqAAFLBerV3okeBrPd7co

pf6_7

 

Elkészült a Mick Schumacher-imázsvideó

Ha hívhatunk így egy olyan videót, amelyben edzés közben láthatjuk a német pilótát, miközben bevágnak pillanatképeket a karrierjéről és kiírnak adatokat az életéről. Apjáról biztosan nem készült ilyen, amikor 20 éves volt, elvégre 1989-ben még elég gyerekcipőben járt az ilyesmi.

Nemrég még Mick Schumacher is gyerekcipőben járt, de azóta felnőtt.

AFM Ralihíradó vasárnap 13 órakor

A magyar autóversenyzés magazinjának áprilisi adásában többek között stúdióbeszélgetést folytatunk az Európa-bajnokságon szereplő Herczig Norberttel és foglalkozunk az ORB szezonnyitó Eger Ralival.

Az időpont és csatorna: március 7., 13 óra, FIX TV

Grosjean a sisakjával állít emléket az 1000. futamnak

A jövő hétvégén története legkülönlegesebb centenáriumához érkezik a Formula-1, ugyanis ez lesz az első millenium: az 1950 óta létező világbajnoki sorozat fennállásának 1000. versenye. A Liberty Media meglepetésekkel készül a hétvégére, de a pilóták között is lesz legalább egy valaki, aki egyedi felszereléssel ünnepli ezt a kerek számot, amihez hasonló talán majd csak úgy 50 év múlva lesz legközelebb.

Romain Grosjean bemutatta az 1000. futam alkalmából készült sisakfestését: "Igazán hálás vagyok, hogy részese lehetek ennek a speciális versenynek. Különleges hétvége = különleges sisak."

A Haas francia pilótája a maga 145 nagydíjrajtjával már a mezőny rutinosabb tagjai közé tartozik. Ott volt a 900. versenyen is, a 2014-es Bahreini Nagydíjon, ahol a Lotusszal 12. lett, de a 800. nagydíjjal is van kapcsolata, hiszen közvetett módon az ott történt ütközésbotrány járult hozzá F1-es debütálásához: amikor egy évvel később nyilvánosságra került, hogy a 2008-as Szingapúri Nagydíjon Nelson Piquet Jr. a Renault utasítására csapta falhoz az autót, ezzel elősegítve Fernando Alonso taktikáját, a kegyvesztett brazil helyére ültették be az enstone-iak Grosjeant. 

WTCR, Superbike, WRX, IndyCar - mutatjuk a szombati programot!

Szombat

9:00-9:20 Superbike, harmadik szabadedzés

10:00-10:45 WTCR, első szabadedzés

11:00-11:25 Superbike, Super Pole (Eurosport 2)

12:00-12:30 WTCR, második szabadedzés

14:00-14:40 WTCR, első időmérő

14:00-14:40 Superbike, első futam (Eurosport 2)

14:00-14:30 WRX, harmadik előfutam

16:00-16:30 WRX, negyedik előfutam (Spíler 1)

17:00-17:50 WRX, elődöntők és döntő (Spíler 1)

17:50-18:20 WTCR, első futam (Eurosport 1)

17:45-18:30 IndyCar, harmadik szabadedzés

22:00-23:00 IndyCar, időmérő

 

A vasárnapi program ezen a linken megtekinthető!

 

wtcr_4

fotó: dppi

WRX: Lezajlott a szezon első napja Szabó Krisztiánnal

Abu Dhabiban kezdetét vette a ralikrossz-világbajnokság, amelynek versenyhétvégéje szombat és vasárnap helyett péntek-szombaton zajlik. A szabadedzés mellett két kvalifikációs futamot tartottak, melyeket egyaránt a 2015-ös világbajnoki ezüstérmes, Timmy Hansen nyert a Team Hansen MJP Peugeot-jával. Az összesítést maximális ponttal vezető svéd mögött Andreas Bakkerud következik Audival, öccse, Timmy Hansen szintén Peugeot-val, valamint Niclas Grönholm Hyundaijal.

A 17 fős mezőnyben szereplő Szabó Krisztián az EKS Audijával mindkét kvalifikációs futamot 10. helyen zárta, összesítésben a 11. pozícióban várja a folytatást, azaz két további kvalifikációt, és az elődöntőket, valamint döntőt. A kétszeres Európa-bajnok magyar pilóta korábban arról beszélt, a döntőbe jutással lenne elégedett debütáló hétvégéjén, azaz a legjobb hat között végezne.

Négy F1-es nagydíj volt, amely egy óráig sem tartott

Éppen 10 évvel ezelőtt rendezték a Maláj Nagydíjat, amely a leszakadó vihar miatt csupán 31 körön át tartott és félpontokat osztottak.

Ennek apropóján nézzük a Formula-1 történetének legrövidebb versenyeit és időtartamukat:

1. 1991-es Ausztrál Nagydíj, 24 perc
2. 1975-ös Spanyol Nagydíj, 42 perc
3. 2009-es Maláj Nagydíj, 55 perc
4. 1975-ös Osztrák Nagydíj, 57 perc
5. 1984-es Monacói Nagydíj, 61 perc

Orvosi felügyelet mellett tért vissza a magyar versenyzőnő

Szegfü Adrienn tavaly szeptember 9-én Kakucson szenvedett balesetet versenyzés közben, majd három nap kórház és három hónap fekvés következett . majd jött a gyógytorna és a rengeteg vizsgálat, saját bevallása szerint egyedül még a haját sem tudta megmosni, fekve tették be az autóba, minden gödör óriási fájdalmat okozott számára. Februárban azonban (ha csak nyakmerevítővel, nagyon óvatosan is, de) végre újra a volán mögé ülhetett és mivel vérbeli autóversenyző típus, így természetesen a versenypályára való visszatérése is szóba került.

Az eldőlt, hogy a ralikrosszt abbahagyja, de így is versenyezni fog: a Team MDR (párja, Makai György csapata) színeiben a gyorsasági szakágban tér vissza. "Először féltem a fájdalomtól, aztán ez szépen elmúlt és márciusban a Pannóniaringen tesztvezetésen próbálhattam ki a Team MDR BMW E30 Hankook Racer Cup versenyautóját" - mondta Szegfü Adrienn a lokal.hu-nak erről.

A tesztvezetésen viszont az orvosának még ott kellett lennie azonnali beavatkozásra készen, hiszen most még egy kisebb baleset, egy rossz mozdulat is komoly károkat okozhat. Szerencsére semmi ilyen nem történt, a versenyzőnő készülhet a folytatásra.

pf5_8