DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. július 26. vasárnap

IndyCar: O’Ward és Palou győzött az iowai oválon

Dupla fordulóval folytatódott az IndyCar 2025-ös idénye az iowai oválpályán. Szombaton az Arrow McLarent erősítő Pato O’Ward aratta idei első győzelmét, miután a bokszkiállások utolsó köre során átugrották az addig a futamot nagyjából uraló Josef Newgardent, akit aztán maga mögött is tudott tartani a mexikói. A dobogót egy másik Penske-pilóta, Will Power tette teljessé, megelőzve harmadik társukat, a mezőny végéről felzárkózó Scott McLaughlint és a bajnokságot domináló Alex Palout.

 

Palou aztán vasárnap a pole-ból indulva megnyerte a második versenyt: ez volt idei hetedik sikere, ebből a második oválon az Indy 500 után. Hiába előzte meg ugyanis kétszer is a spanyolt Newgarden, az amerikai számára rosszul jöttek ki a sárga zászlók, így az egyébként jobban is spóroló címvédő diadalmaskodott. Newgarden ráadásul csupán tizedik lett, a dobogót végül Scott Dixon és Marcus Armstrong tette teljessé. A tabellán Palou 129 ponttal vezet a vasárnap ötödik O’Ward előtt, aki kissé leszakította magáról Dixont és a gyenge hétvégét produkáló Kyle Kirkwoodot.

 

A szombati futam végeredménye:

1. Patricio O'Ward Arrow McLaren  
2. Josef Newgarden Team Penske 0.2352
3. Will Power Team Penske 1.2128
4. Scott McLaughlin Team Penske 2.3576
5. Alex Palou Chip Ganassi Racing 3.0020
6. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 3.6218
7. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 3.7720
8. Santino Ferrucci A.J. Foyt Enterprises 4.0938
9. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 4.9885
10. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 5.5263
11. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 6.1942
12. David Malukas A.J. Foyt Enterprises 6.3619
13. Colton Herta Andretti Global 7.2357
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 7.9742
15. Marcus Ericsson Andretti Global 8.2510
16. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 1 kör /9.5249
17. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 1 kör /9.8674
18. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 1 kör /10.2390
19. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing 1 kör /10.8018
20. Robert Shwartzman Prema Racing 1 kör /11.7636
21. Christian Lundgaard Arrow McLaren 1 kör /12.5108
22. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing 1 kör /12.8566
23. Callum Ilott Prema Racing Kiesett
24. Nolan Siegel Arrow McLaren Kiesett
25. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing Kiesett
26. Kyle Kirkwood Andretti Global Kiesett
27. Jacob Abel Dale Coyne Racing Kiesett

 

A vasárnapi futam végeredménye:

1. Alex Palou Chip Ganassi Racing  
2. Scott Dixon Chip Ganassi Racing 0.5280
3. Marcus Armstrong Meyer Shank Racing 2.7436
4. David Malukas A.J. Foyt Interprises 4.0007
5. Patricio O'Ward Arrow McLaren 4.8250
6. Christian Lundgaard Arrow McLaren 6.4378
7. Felix Rosenqvist Meyer Shank Racing 6.9021
8. Christian Rasmussen Ed Carpenter Racing 7.8354
9. Robert Shwartzman Prema Racing 9.0457
10. Josef Newgarden Team Penske 10.1300
11. Jacob Abel Dale Coyne Racing 11.8122
12. Rinus VeeKay Dale Coyne Racing 11.8317
13. Kyffin Simpson Chip Ganassi Racing 13.4066
14. Louis Foster Rahal Letterman Lanigan Racing 14.5475
15. Santino Ferrucci A.J. Foyt Interprises 1 kör /12.2954
16. Conor Daly Juncos Hollinger Racing 1 kör /12.7896
17. Alexander Rossi Ed Carpenter Racing 1 kör /15.0914
18. Kyle Kirkwood Andretti Global 1 kör /15.5878
19. Graham Rahal Rahal Letterman Lanigan Racing 3 kör /1.5617
20. Colton Herta Andretti Global Kiesett
21. Callum Ilott Prema Racing Kiesett
22. Marcus Ericsson Andretti Global Kiesett
23. Sting Ray Robb Juncos Hollinger Racing Kiesett
24. Will Power Team Penske Kiesett
25. Devlin Defrancesco Rahal Letterman Lanigan Racing Kiesett
26. Scott McLaughlin Team Penske Kiesett
27. Nolan Siegel Arrow McLaren Nem indult

indycar-oward-iowa

F1-es öregfiúk-találkozó - kivel tudtok elképzelni hasonlót húsz-harminc év múlva?

Emerson Fittipaldi posztolta az alábbi képet Instagramon, amelyen az látható, hogy a kétszeres F1-es világbajnokot meglátogatta kortársa, Riccardo Patrese - egy időben versenyeztek egymás ellen, de mint látható, megmaradt a jó viszony. A családi képről eszünkbe jutott: el tudjátok képzelni, hogy mondjuk húsz év múlva Kimi Raikkönen és Sebastian Vettel mulatozik együtt családostól, vagy esetleg Fernando Alonso és Lewis Hamilton? Daniel Ricciardo és Max Verstappen?

 

Raikkönen a győzelmet, Villeneuve az autót dobja el - emlékek a Francia Nagydíjakról

Több nagy pillanatra is emlékezhetünk a Francia Nagydíjak történetéből, a Formula-1 hivatalos Youtube-csatornája most szokás szerint ötöt emelt ki - Kimi Raikkönen egy "elalvás" miatt eldobta a biztos győzelmet még 2002-ben, Jacques Villeneuve csúnyán összetörte a Williams 1996-ban, Rubens Barrichello pedig a legvégén előzte meg Jarno Trullit 2004-ben és lett dobogós. A videó ezen a linken, vagy alul a Youtube-ra átkattintva megtekinthető!

Kevesebb lágy gumi kell a Ferrarinak Ausztriára, Leclerc a közepesekre szavaz

A Pirelli közzétette, hogy mely pilóták mely gumikeverékből hány szettet kértek maguknak a június utolsó hétvégéjén megrendezésre kerülő Osztrák Nagydíjra. A csapatok és versenyzőik a C2-es, C3-as és C4-es keverékek közül választhattak, az eltérések pedig egyértelműek: a Ferrari kettővel kevesebbet kért a pilótáinak a leglágyabb abroncsokból, helyettük inkább a közepeseket preferálja, főleg Charles Leclerc-cel, aki hárommal több ilyen szettel rendelkezik, mint például Lewis Hamilton. Érdekesség, hogy a Ferrarikon kívül csak a két Racing Poing kért hét-hét szettet a leglágyabb keverékből, valamint a két McLaren és Max Verstappen kért nyolcat, a többiek mind kilencet rendeltek.

unnamed_15

Ritka felvétel az F1-es világbajnokság 5. futamáról

1950 júniusának közepén rendezték az első világbajnoki Belga Nagydíjat. Az autókból, a pályából, a hangulatból szinte semmi nem hasonlít már a mai viszonyokhoz, egyedül az Eau Rouge az, ami kivehető, ami már a kezdetek óta Spa-francorchamps ikonikus része.

Hát, a nagy balesetek biztosan nem fognak hiányozni a legújabb autósportos dokumentumfilmből

Még ha esélyes is, hogy az alábbi 140 másodperces előzetesbe meg is próbáltak annyit besűríteni belőlük, amennyit csak lehet. Szeptemberben az USA-ból érkezik a Rapid Response (magyarul: gyors reagálás) című alkotás, amely elsősorban az IndyCar történéseire, az ottani biztonsági intézkedések fejlődésére koncentrál, vagyis az európai nézők nagy részének biztosan újdonsággal szolgál. Pár éve már megszületett egy film, amely szegről-végről ennek F1-es megfelelőjének nevezhező: az 1 című dokuemtumfilm a Formula-1-es balesetekre és azok hátterére koncentrál.

Nem tervezett lábműtéten esett át a járni tanuló Wickens

Mint az elmúlt hónapok során arról közösségi oldalán rendszeresen beszámolt, a tavaly az IndyCar poconói versenyén súlyos gerincsérülést szenvedett Robert Wickens fokozatosan szerzi vissza a járás képességét. Ám állapota nem folyamatosan felfelé ívelő, most egy nehezebb időszakába nyújt betekintést:

"Át kellett esnem egy váratlan operáción, amit a bal bokámon végeztek. Az orvosi stáb gyors diagnózisának és intézkedésének köszönhetően a műtét sikerrel járt, és megakadályozta, hogy valami sokkal rosszabbra forduljon. Sajnos viszont így nem tudok ott lenni a hétvégén a Road Americán" - írta a kanadai, aki idén már ellátogatott az IndyCar néhány versenyére.

Mit kell tudni a raliban használt Pirelli-gumikról?

A témáról Mezey Tamás, a Pirelli versenyabroncsok hazai forgalmazója beszélt az Autósport és Formula Magazin stúdiójában.

 

Annál kaotikusabb verseny nincs, mint amikor hátramenetben kell haladni

Ezt a futamot Hollandiában rendezték, még valamikor a hidegháborús időkben. A felvételt látva nem csoda, hogy nem karolta fel a "szakágat" az FIA...

Eddig sosem szereplő márka tűnik fel a ralikrossz-világbajnokságon

Meglepő lehet első hallásra, de a WRX-ben – ahol a résztvevő márkák skálája a Peugeot-tól, Auditól Hyundaion át a Seatig és Miniig egészen széles – még sosem versenyeztek Hondával, alkalmi indulók sem.

A soron következő versenyen, Svédországban, Höljesben debütál a Honda Civic Coupe Supercar egy szabadkártyás versenyzővel, az Olsbergs MSE színeiben induló Ulrik Linnemann-nal, aki ráadásul a világbajnokság első dán résztvevője lesz.

Linnemann neve ismerős lehet azoknak, akik több éve szorosan követik a ralikrossz eseményeit: a dán volt 2016-ban Szabó Krisztián nagy ellenfele a Super1600-as Európa-bajnokságon. Akkor az utolsó versenyen Szabó legyőzte riválisát, és megszerezte első bajnoki címét a ralikrosszban.

„Dalra fakadt” Hamilton kutyája, a gazdája egy ital mellől küldi az erőt

Lewis Hamilton kutyája, Roscoe hallhatóan megpróbált egy jót karaokezni a háttérben szóló zenére, a Mercedes világbajnok F1-es pilótája pedig egy pohár ital mellől küldi a "pozitív hullámokat" követőinek.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

So I’m not sure what my mum was listening to but my buddy Roscoe loves to sing to whatever. @roscoelovescoco #bestbulldog

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés,

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Happy Sunday everyone. Sending you positive waves

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés,

Visszanézhető a hétvégi Ralihíradó

A Ralihíradó hétvégi műsorában beszámoltunk a sportág legfontosabb eseményeiről és volt egy stúdióvendégünk is - az adás egyben visszanézhető:

 

Raikkönen lazán felpattant egy repülőgép szárnyára

Csak lazán: az Alfa Romeo F1-es világbajnoka kiváló képet posztolt közösségi oldalán.

 

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Chilling.

Kimi Räikkönen (@kimimatiasraikkonen) által megosztott bejegyzés,

Így néz ki egy ralis eljegyzés

Amikor a pilóta a versenyautóból kiszállva hajtja végre a tervet... gratulálunk és sok boldogságot kívánunk!

Utólag kizárták a kategóriagyőztest a Le Mans-i 24 órásról

A futam utáni ellenőrzésen derült ki, hogy a #68-as rajtszámú Ford üzemanyagtankja nem felelt meg a szabályoknak, így utólag kizárták a Sebastien Bourdais-Joey Hand-Dirk Müller triót a versenyből. Az egység a GTE Pro kategória negyedik helyét szerezte meg, ezzel a legjobb fordos teljesítményt hozta, legalábbis a pályán.

A vizsgálatok során ugyanis az derült ki, hogy a tank 97,83 literes, a szabályok szerint pedig maximum 97 liter üzemanyag férhet bele. A Ford azzal magyarázta a hibát, hogy otthon, az Egyesült Államokban még megfelelő volt a tank, azóta viszont változott egy-két dolog az autón és Európában már nem volt meg a megfelelő eszközük ahhoz, hogy pontosan bekalibrálják. A csapat egyébként fellebbezhet.

Viszont valószínűleg erre túl sok oka nincs: ugyanis a GTE Amatőr kategóriát megnyerő #85-ös Fordot pontosan ugyanezért az okért, ugyanígy kizárták utólag - szintén a tank térfogatával volt probléma. A Keating autója tehát hiába nyerte utcahosszal a kategóriát, elvették tőle a győzelmet...

keating

fotó: dppi

Vajon a ralifanok videón is lelkesednek a nagy ugrásokért, vagy ilyesmi csak a helyszínen átélve az igazi?

Döntsétek el nekünk ezt a szerkesztőségünkön belül kialakult dilemmát, amelyben jelenleg a főnök 1:2-es hátránnyal is vezet!  

Újabb hazai raliverseny maradhat el

Idén volt már gond az orfűi futammal márciusban, a májusi ISEUM Rali pedig el is maradt, így eggyel kevesebb versenyből áll az ORB szezonja. A Rallye Szakági Bizottság friss közleménye pedig egy újabb futamot érint:

rsb

Lemondott a népszerű F1-es sajtófőnök, Matteo Bonciani

Nemcsak a legmagasabb, de a legnagyobb életvidámságot sugárzó olasz is ő volt a paddockban az utóbbi években. Bonciani Jean Todthoz és Ross Brawnhoz hasonló utat járt be az F1-ben: tagja volt a Ferrarinak az évezred elején produkált sikerkorszak alatt, majd sajtófőnöki pozíciójával feljebblépett, és az elmúlt nyolc évben már az FIA kommunikációs igazgatójaként ténykedett. Nevéhez kötődik az F1 nyitottabbá válása a sajtó, így közvetve a széles nyilvánosság felé is. Bonciani tanácsadóként marad kapcsolatban az FIA-val, helyét Olivier Fisch és Tom Wood vették át már néhány versennyel ezelőtt.

„Most, hogy közel egy évtizedet töltöttem az FIA-nál, ebből nyolcat végigutaztam a Formula-1-gyel, elérkezett az idő, hogy lassítsak és új kihívásokat keressek. Kiváltságos helyzetben voltam azáltal, hogy a sport, a technológia és a média világának legnagyobb elméivel dolgozhattam együtt. Az F1-es kollégáimra második családként tekintek, mindannyian nagyon fognak hiányozni” - mondta közleményében Bonciani. És igen, az alábbi közös képe Raikkönenékkel azon a bizonyos tavalyi FIA díjátadón készült!

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

With “MY” favourite Driver #fiaprizegiving #st Petersburg : you have kept me busy man!!

Matteo Bonciani (@matteo.bonciani) által megosztott bejegyzés,

A FIFA belépett az FIA-ba

Különös együttműködés jött létre a világ két nagy sportszövetsége között: Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség elnöke Párizsba látogatott, ahol a Nemzetközi Automobil Szövetség első emberével, Jean Todttal találkozott. A két egymástól nagyon különböző sportág vezetői nem sportszakmai témákról beszélgettek, hanem olyan fennköltebb dolgokról, amik minden ember életét átszövik: Infantino felvételt nyert az FIA által létrehozott, a közutak biztonságossá tételét segítő szervezet bizottságába, de Todttal arról is tanácskoztak, hogyan tudnák egyesíteni erőiket az oktatás terén.

D88tO5cX4AcST55

Giovinazzi átvette a Bandini-trófeát

A hétvégén tartották az éves rendszerességgel sorra kerülő F1-es díjátadót az olaszországi Brisighellában, amely során ezúttal Antonio Giovinazzit tüntették ki. Ahogy azt a hagyomány megköveteli, az Alfa Romeo pilótája F1-es versenyautójával érkezett meg a helyszínre, a Faenzát Brisighellával összekötő közúton végighaladva. A megelőző években versenyzőtársai közül Valtteri Bottas és Max Verstappen kapta meg ezt a díjat, és jó ómen lehet Giovinazzi számára az is, hogy a Lorenzo Bandini-trófeával jutalmazott pilóták közül szinte mindenki győzelemig vitte karrierje során: csak Ivan Capelli (1992), Alexander Wurz (1999) és Bruno Senna (2012) voltak a kivételek, de a dobogóról is csak utóbbi maradt le.

D9QkpfpWsAEb_e4

190617_AR_Trofeo-Bandini_05

Kilenc éve kapta fel a fejét a világ két magyar versenyzőre

Kilenc évvel ezelőtt, 2010 júniusában írt a világsajtó két magyar pilótáról, Michelisz Norbertről és Kiss Pál Tamásról. Előbbivel kapcsolatban kiemelték, hogy öt év alatt az online versenyzéstől a túraautó-világbajnokság mezőnyéig jutott és azt írták, hogy a Zengő Seat Leonjaival elért eredményei miatt ő lehet az, aki veszélyeztetni Baumgartner Zsolt szerepét, mint a legismertebb magyar autóversenyző. Kiss Pált is nagyon dicsérték, mint feltörekvő formaautós tehetséget - jó visszagondolni ezekre...

michelisz_7

kisspál